Sallai Roland csapattársai is azok között a 25 élvonalbeli labdarúgó között vannak, akik eltiltásra kerültek a sportfogadási botrány következtében.


Celin Yuksel, a 27 esztendős középpályás, aki a Galatasaray akadémiáján nevelkedett, most a Samsunspor színeiben futballozik, és nemrégiben 45 napos eltiltással sújtották.

A TFF hétfőn hivatalosan is bejelentette, hogy 1024 játékost felfüggesztett az októberben napvilágra került fogadási botrány következtében.

A Reuters híradása szerint az ügy hátterében nyolc személyt - köztük egy klubelnököt is - őrizetbe vettek a nyomozás keretében. Múlt pénteken az isztambuli ügyészség bejelentette, hogy összesen 21 elfogatóparancsot adtak ki, köztük az élvonalbeli Eyüpspor elnöke ellen is. Emellett a magyar válogatott Szalai Attilát foglalkoztató Kasimpasa klub tulajdonosát és elnökét is kihallgatják az ügy kapcsán.

A nyomozásra azután került sor, hogy a Ibrahim Haciosmanoglu, a TFF elnöke közölte: hogy a török profi bajnokságokban aktív 571 játékvezető közül 371-nek van fogadási számlája, és közülük 152-en rendszeresen fogadtak mérkőzésekre.

A jelentések szerint az egyik játékvezető döbbenetes mennyiségű, 18 227 fogadást kötött, míg 142 játékvezető több mint ezer mérkőzésre fogadott.

Related posts