A magyar válogatott fantasztikus teljesítménnyel megérdemelten szerezte meg a világbajnoki ezüstérmet!


A spanyolok elődöntős kiütését követően ma délután a világbajnoki döntőben ugrott medencébe a magyar női vízilabda válogatott, amelyet Garda Krisztina és Sümegi Nóra képviselt a DFVE színeiben. A két csapat a csoportkör első fordulójában már összecsapott egymással, ahol a mieink egy szoros, 10-9-es eredménnyel diadalmaskodtak. Most pedig egy újabb győzelem aranyérmet jelentett volna a válogatottunknak.

A görög csapat is a győzelemre törve lépett pályára, és az első percekben látszott, hogy ellenfelünk lendületesebben kezdett. Az első támadásuk során megítéltek számukra egy ötméterest, amit Triha higgadtan értékesített, így Cseh Sándor csapata korán hátrányba került. A mérkőzés tétje mindkét együttes játékán érződött; a feszültség és a kapkodás dominálta a helyzetkihasználást. A védelmek viszont jól zártak, így egészen sokáig nem születtek újabb gólok. Az ötödik percben azonban Rybanska egy elegáns ejtéssel végre megtörte a mieink gólcsendjét. A negyed végén azonban a görögök voltak a dominálóbbak, hiszen Xenaki fórból, míg Plevritu büntetőből volt eredményes, így 3-1-re módosult az állás.

A második felvonás elején sajnos továbbra sem mutatkozott javulás a mieink támadójátékában. A görög védelem könnyedén hárította a kísérleteinket, és amikor a 12. percben Triha ismét betalált, Cseh Sándornak időt kellett kérnie (4-1). A rövid szünet sem hozott érdemi változást, hiszen a következő gólt ismét az ellenfél szerezte. Bár a magyar csapat végre elkezdett gólokat lőni Vályi, Leimeter és Hajdú révén, a válaszok sem maradtak el, így a nagyszünetig a hátrányunk nem csökkent (8-4).

A második félidőre csapatunknak sürgősen javulnia kellett, de sajnos a kezdet nem sikerült jól: egy kihagyott fór után a másik oldalon ismét gólt kaptunk, amivel már öt gólra nőtt a hátrányunk (9-4). A mieink azonban dicséretet érdemelnek, hiszen a nagy hátrány ellenére nem adták fel a küzdelmet. Védelmünk újból stabilizálódott, és bár a támadósor továbbra is küzdött a gólokért, Keszthelyi és Szilágyi is betalált, ami új reménysugarat jelentett a felzárkózásra (9-6). Voltak lehetőségeink a különbség csökkentésére, de sajnos nem tudtuk kihasználni őket, és egy másodperccel a játékrész vége előtt Xanta távoli lövése betalált, ezzel úgy tűnt, hogy a vb-döntő sorsa eldőlt (10-6).

Bíztunk a csoda beköszöntében, de a negyedik felvonás elején végleg eldőlt a küzdelem kimenetele. Xanta két gyors gólt szerzett az első két percben, s ezután már nem volt visszaút a magyar csapat számára (12-6). A görögök mesterien kihasználhatták az időt, míg a válogatottunk erejéből és idejéből már csak a szépítésre futotta. Tiba kétszer is betalált, majd Hajdú is hozzátett egy gólt a véghajrában, de az ellenfél háromgólos előnye megmaradt. Így végül 12-9-es eredménnyel a görög csapat hódította el a világbajnoki címet, míg a mieink negyedik alkalommal, sorozatban harmadszor, szereztek ezüstérmet a világbajnokság történetében.

Related posts