A rabszolgaság terhe alatt élve, olyan elhatározásra jutott, hogy nem hagyja, hogy a körülmények határozzák meg a sorsát. Így hát egy meglepő lépésre szánta el magát.

A klasszikus irodalom újraértelmezése mindig merész vállalkozás, de Percival Everett a James című regényével mesterien teljesítette ezt a kihívást. A könyv, amely tavaly debütált, ősszel már magyar nyelven is elérhető lesz Falcsik Mari fordításában, a Jelenkor Kiadó gondozásában, míg mi még angol nyelven merültünk el a történetben. A regény egy friss és izgalmas nézőpontból közelíti meg a Huckleberry Finn történetét, tisztelegve Mark Twain öröksége előtt, miközben új elemeket és mélységeket csempész a cselekménybe.

Mark Twain Huckleberry Finn kalandjai című regénye a XIX. század egyik legmeghatározóbb alkotása, amelynek most végre a "másik oldalát" is megismerhettük. Everett a James című regényben csavart egyet a Twain-féle narratíván és perspektíván, a sztori ugyanis nem Huck, hanem a szökésben levő rabszolga, Jim (más néven James) szemszögéből íródott.

Az események jelentős része ismerős lehet az eredeti regényből: James megszökik a rabszolgaságból, tutajon menekül a Mississippi mentén, miközben különböző kalandokba keveredik Huckkal. Az új főhős miatt azonban még az eredetinél is súlyosabb, árnyaltabb és mélyebb emberi drámát kapunk.

Everett intelligens, tanult, érzékeny és filozofikus gondolkodású emberként írja le Jamest, aki szándékosan játssza el a tudatlan rabszolgát, hogy túléljen a fehérek uralta világban. A regény talán legizgalmasabb része, a nyelvi megvalósítás is ehhez köthető. James belső monológjai rendkívül magas színvonalú nyelvezeten íródtak, míg a fehérekkel az alsóbbrendű rabszolganyelvet használja:

A nyelv nem csupán a kommunikáció eszköze, hanem az identitás, a szabadság és a hatalom szövevényes szövege is. A szerző mesterien mutatja be, miként válik a nyelv az elnyomás és a túlélés kulcsfontosságú elemévé. James számára a nyelv nem csupán a létfenntartás alapfeltétele, hanem belső szabadságának elsődleges kifejezője is. Az intellektuális és irodalmi utalásokkal gazdagított belső monológok éles ellentétben állnak azzal, amit James a külvilág felé sugall. Ezzel a feszültséggel a szerző rávilágít arra, hogy a nyelv mennyire összetett és sokrétű eszköz lehet az emberi tapasztalatok kifejezésére.

Everett, miközben a rabszolgaság embertelen rendszerének sötét mélységeire világít rá, egyedi és izgalmas narratívával, szinte kalandregénybe illő keretben tárja elénk az egyéni sorsokat. Nem csupán a feketék ellen elkövetett brutális erőszakra fókuszál, hanem a rabszolgaság szellemi dimenzióit is hangsúlyozza - felfedi, hogyan formálja ez a rendszer az emberek identitását, álmait és mindennapi küzdelmeit. Az ő történetei révén bepillantást nyerünk a rabszolgaság mélyebb, pszichológiai hatásaiba, amelyek túlmutatnak a puszta fizikai szenvedésen.

A szökés ígérete, amely a szabadság ragyogó lehetőségét hordozza, a kötet középpontjában áll. James jellemfejlődése és világképének alakulása azonban drámai fordulatot vesz, amikor felfedezi, hogy a szabad államokban sem minden olyan rózsás, mint ahogy azt elsőre gondolta. Ez a felismerés mély válságot idéz elő, amely a történet érzelmi csúcsát jelenti, és egyben a regény központi témáját is megformálja.

A regény sokszor reflektál az amerikai társadalom és történelem képmutatására: arra, hogy a "szabadság földje" hogyan tartotta fenn a rabszolgaság társadalmi intézményét. Everett finoman, mégis határozottan kritizálja a múlt és a jelen társadalmi viszonyait. A rétegzett, napjainkban is releváns mű nem csupán új megvilágításban mutatja be Twain klasszikusát, de humanista kiáltványnak sem utolsó.