A terepasztal életre kel!

Gyerekkorom óta dédelgettem a vágyat, hogy legyen egy saját terepasztalom. Azonban mindig akadt valami, ami megakadályozott abban, hogy ez az álom valóra váljon. Az évek során végül mégis sikerült megvalósítanom, de az odáig vezető út korántsem volt sima. Hosszú időbe telt, mire a mostani, végleges formáját elnyerte.

A terepasztalom 2022-es éve igazi kalandokat hozott számomra. Az elképzeléseim és a kreatív ötleteim egyesültek, amikor elkezdtem kialakítani a mini világomat. Színes tájak, aprólékosan megmunkált épületek és élethű figurák öltöttek testet, miközben a részletekre való figyelem segített életre kelteni ezt a kis univerzummal. Minden egyes új elem, amelyet hozzáadtam, új történeteket mesélt el, és izgalmas lehetőségeket teremtett a játékhoz és a felfedezéshez. A 2022-es év nemcsak építkezésről szólt, hanem a kreativitásom határait is kitoltam, új barátokat szerezve a terepasztalomon keresztül.

Ebben a bejegyzésben szeretném megosztani veletek azokat a nehézségeket és zsákutcákat, amelyek során végül elértem azt a pontot, ahol büszkén bemutathatom az asztalomat a nagyközönség előtt. Tudom, hogy nem éri el a Miniversum vagy a Wunderland szintjét, de mégis hatalmas örömmel tölt el, és a hozzám látogató vendégeim is élvezettel szemlélik.

Az első terepasztalomat még általános iskolás koromban építettem, a karácsonyra kapott H0-s alapkészletem adta az alapot. A szomszédtól szereztem be két további készletet, és a saját kreativitásom segítségével néhány LEGO-házat, kinder tojásból készült autókat, valamint mindenféle egyéb kincseket is felhasználtam. Sajnos erről az egyedi alkotásról nem maradtak fényképek, mivel miután eladtam, az árából megvettem életem első színes monitorát, ami egy új világot nyitott meg számomra.

A második próbálkozásom akkor kezdődött, amikor a bátyám elhagyta a családi fészket, és én is munkába álltam. Életem első főállású fizetésem egy részét TT méretarányú vasútmodellekre költöttem. A szüleim nem támogatták ezt a szenvedélyemet; úgy gondolták, hogy sokkal fontosabb dolgokkal kellene foglalkoznom. Bár volt egy kis hely a szobámban, ők azt sem engedték meg, hogy a családi ház egy nagyobb részét lefoglaljam a hobbi kedvéért. "Majd ha saját lakást veszel, akkor csinálhatsz akkora terepasztalt, amekkorát csak szeretnél!" - hangzott a szigorú válasz. Ennek ellenére elindítottam a modellek gyűjtését, és használt darabokkal kezdtem el építkezni.

Az első lakásomban a mennyiség dominált a minőség felett! Azóta már szinte minden egyes modelltől megváltam...

Ismét évek teltek el előrehaladás nélkül, 24 évesen végre a saját lakásomba költözhettem, de annak mérete szintén nem kedvezett egy ilyen helyigényes hobbynak. A modellek gyűjtögetését folytattam, de immár új járművekkel. Megvettem az első digitális ÖBB Hercules mozdonyomat is és egy oválpályányi Tillig ágyazatos sínt is hozzá. Az ágyazatos sínek alkalmasabbak a szőnyegvasutazáshoz, a mozdonyok kevesebb port és szöszt szednek össze, a sínek csatlakozásai pedig stabilabbak és üzembiztosabbak voltak.

Ezután egy németországi állásajánlatot kaptam, ami új kalandokat hozott az életembe, de sajnos a munkásszállás miatt ismét nem tudtam megépíteni a régóta vágyott terepasztalt. Az országban eltöltött idő alatt számos vasúti élményben volt részem, és új német témájú modellek gazdagították a gyűjteményemet. Ekkor kezdtem el írni az első bejegyzéseimet, és létrehoztam saját blogomat, ahol megoszthattam a tapasztalataimat. A vonatozás iránti szenvedélyemet különböző utazások és a JBSS Bahn programban való játék révén éltem ki.

Az évek csak úgy teltek, és a modellgyűjteményem, valamint a sínállományom gyönyörűen gyarapodott. Néha-néha megfuttattam őket a padlón, de a régóta tervezett terepasztal még mindig csak álom maradt. Ahogy az idő múlt, egyre szebb kis flottám gyűlt össze, sokáig dobozok mélyén pihentek, várva, hogy végre megmutathassák magukat. Bátyám is észrevette ezt a gyűjtői szenvedélyt, és egy lenyűgöző vitrinnel lepte meg, amelyben szinte az egész kollekcióm elfért.

A gyűjteményem 2018-ban kezdett igazán életre kelni, amikor a bátyámtól kaptam egy különleges vitrin, amelyben a rég vágyott darabjaimat rendezhettem el.

Miután véglegesen megszabadultam a devizahiteltől, az évek során sikerült összegyűjtenem a szükséges összeget egy nagyobb lakásra. Hazaköltözésemkor azt hittem, hogy most már tényleg itt a végállomás. Az utolsó hetekben Kecskeméten egy próbapályát alakítottam ki a szőnyegen, hogy vizualizáljam, milyen lesz a jövőbeli asztalom elrendezése. De aztán jött egy újabb költözés, ami mindent felforgatott!

Az első ötletek 2016 végén a szőnyegen születtek, és ekkor kezdett körvonalazódni, mekkora térre lesz szükségem. Az már biztos volt, hogy 35 m²-nél kisebb helyiségbe nem érdemes belevágni.

Az első elképzelésem, mely jelentős átdolgozásra került

Az asztalon a vágányok elrendezése viszonylag letisztult, hiszen nem az volt a célom, hogy egy bonyolult vasútüzemet vagy még összetettebb vezérlést valósítsak meg. Sokkal inkább arra törekedtem, hogy megragadjam az osztrák és német vonatozásaim legkedvesebb pillanatait, és ezeket életre keltsem.

Az asztal elkészítése szintén a bátyám keze munkáját dicséri, egy délelőtt összerakta nekem az egészet. Sajnos a folytatás már nem haladt ilyen sebesen, megfelelő szerszámok, hozzáértés na és főleg idő hiányában szinte változatlan formában várakozott hónapokig.

Éveken át utaztam Münchenbe, Windischgarstenbe és Steyerbrückébe, főként az osztrák Westbahn vonalán, ezért ez a vonal vált számomra a legfontosabb inspirációvá, amit szerettem volna megjeleníteni. Nyilvánvaló, hogy egy ilyen komplex vonal részletes ábrázolásához a 77 m² is szűkösnek bizonyulna, így végül csak néhány lényeges pillanatra összpontosítottam.

A Westbahn egy lenyűgöző vasúti fővonal, amely Bécstől Salzburgig terjed, és javarészt négy vágányon fut. Az elmúlt másfél évtized során az eredetileg kétvágányos vonalat egy modern, nagysebességű rendszerre alakították át, szinte a szemem előtt zajlott a metamorfózis. Érdekesség, hogy a vonal nem egyszerűen négy párhuzamos sínen fut, hanem inkább két, egymást keresztező kétvágányú fővonalat alkot, melyek ugyanazokat a fontos csomópontokat érintik. Néhány szakaszon párhuzamosan haladnak, máskor viszont egymást kerülik el, sőt, több alagút, híd és felüljáró is színesíti az utat. A nagyobb állomásoknál emellett számos kisebb forgalmú fő- és mellékvonal kapcsolódik a rendszerhez, amelyek további utazási lehetőségeket kínálnak. Ebből az izgalmas és dinamikus környezetből szerettem volna egy darabot a szobámba varázsolni, hogy nap mint nap részese lehessek ennek a különleges élménynek.

Valami hasonlót tudnék elképzelni, de kisebb léptékben (kép forrása: http://www.fpdwl.at).

A nagyállomásom alá egy titkos pályaudvart álmodtam meg, amely két mellékvágánnyal bővül. Ez az alsó szint nem lesz teljesen kidolgozva, de mivel oldalról nyitott, bárki bepillantást nyerhet a mélyben zajló eseményekbe. Számomra ez a helyszín egyfajta nosztalgiát idéz, hasonlóan Jenbach állomásához. Az Inn folyó völgyében futó Alsó-Inn-völgyi vasútvonal, amely Innsbruckot és Kufsteint köti össze, szintén rejt magában titkokat a föld alatt. Az alagutak mélyén pedig a nagysebességű Új-Alsó Inn völgyi vasútvonal száguld. Amikor Jenbach állomásán járunk, érdemes észben tartani, hogy alattunk Railjetek haladnak 230 km/h sebességgel. Ha pedig távolsági vonattal utazunk Innsbruckba, a sötét alagutakban érdemes elgondolkodnunk azon, hogy valamikor éppen Jenbach állomás alatt száguldunk. A két vonal között pedig lenyűgöző vágánykapcsolatok biztosítják a gördülékeny közlekedést.

Az én asztalomon egy izgalmas látvány bontakozik ki: egy kétvágányú fővonal, amely két teljes kört tesz meg, átszelve saját útját. Egy bizonyos szakaszon a két kör 2x2 vágánya egy négyvágányos szakaszt alkot, ami még színesebbé teszi a tájat. A díszletek között alagutak és hidak is helyet kaptak, emellett egy kis állomás is megjelenik, melynek tervezésénél a németországi Allersberg állomás szolgált inspirációként. Az egész kompozíció egyedi atmoszférát teremt, ahol a vonatok mozgása életre kelti a vasúti világ varázsát.

Allersberg állomás a München és Nürnberg közötti nagysebességű vasútvonalon található. Az állomás két központi fővágánya lehetővé teszi, hogy az ICE vonatok megállás nélkül áthaladjanak, míg a két szélső peronon regionális és S-Bahn vonatok állhatnak meg. Az állomás területén nem található hagyományos állomásépület, csupán egy P+R parkoló szolgálja a látogatókat (kép forrása: Wikimedia Commons).

Ebből a pontból egy mellékvonal indul, amelyen egy Talent2-es motorvonat szeli át a vidéki tájat, egészen a kétvágányos fejállomásig. A domborzat meredek és hegyes, a környék pedig festői szépségű, ahol a házak csekély számban jelennek meg, viszont az erdők, sziklafalak és kanyargós hegyi utak annál inkább uralják a tájat. Az alpesi házak bája és a természet érintetlensége igazi varázslatot kölcsönöz a környezetnek.

Az osztrák Vorarlberg S-bahn egyik végállomása. Ezt a témát szerettem volna egy kisebb formában is megörökíteni! (kép forrása: Wikimedia Commons)

A vágányokon színes kavalkádban keverednek az osztrák és német járművek. Szívemnek különösen fáj, hogy TT méretarányban nem található meg megfizethető árú és kiváló minőségű Railjet modell, pedig számomra ez lenne az igazi választás a személyes kötődésem okán. De nem kell szomorkodni, hiszen helyette érkezik az ICE3 és az ÖBB EC, amelyek szintén izgalmas látványt nyújtanak.

A jövőben szeretnék egy felsővezeték-rendszert, de amíg az alapok nincsenek megfelelően kiépítve, nem tartom célszerűnek az arra való beruházást.

Az új lakásom mérete szinte megduplázódott a régivel összehasonlítva; most már két garázs, padlás és látszólag végtelen lehetőség áll előttem. A lelkesedésem még mindig töretlen, a helyszín is ideális, a járművek készen állnak a kalandra, a gyűjteményem pedig szinte teljes – mindössze pár sín hiányzik. Ám a munkahelyváltás, amely egyben országváltást is jelentett, drámai mértékben csökkentette a havi jövedelmemet, miközben az új otthonom berendezése egyre nagyobb nyomás alá helyezett.

A kecskeméti modellezőklub egyik lelkes tagjától, Fehér Leheltől kaptam némi értékes támogatást. Ő átdolgozta a pályatervemet, hogy az valóban működőképes legyen, és ezzel nagyban hozzájárult a projekt sikeréhez.

Újabb hónapok húzódtak el, de végre a bátyám segítségével elindulhattak az asztalos munkálatok. Az asztal pár nap alatt készen lett, és a lakásba került, a barátnőm minden ellenállása ellenére. Most már végre nekiláthattunk a vágányfektetésnek és a terepépítésnek!

A folyamatban lévő pálya, amely az ágyazatos sínekkel készül, már a háttérben egy németországi témájú posztert is magában foglal, ezzel még izgalmasabbá téve a látványt.

Fejcsóváló, lebeszélni akaró emberből továbbra sem volt hiány, valaki egészen 20 évre tippelte a megépítését.

A korábban beszerzett olcsó háttérposztert szintén a kukában végezte, hogy átadja a helyét egy tényleg szép háttérposzternek.

Terep még nincs, de legalább poszter már van! Csak lesz ebből valami!

Az első kísérletezések során még mindenféle silány alapanyagokkal próbálkoztam, ám bár az asztalom fokozatosan életre kelt, sokszor úgy éreztem, hogy a helyzet kilátástalan. Az olcsó alapok végül bosszút álltak, és hosszú távon messze nem bizonyultak gazdaságosnak, különösen, amikor a kukában landoltak.

A 2020-as évben megpróbálkoztam a fűszőnyeggel, de sajnos nem hozta a várt eredményeket! :( Most viszont a jobb sarokban már belevágtam a hegyépítésbe hungarocellből, és izgalmas kísérletezésbe fogtam!

Kedvező árú otthonok, működő peronvilágítás, és a sarkon már az első fenyőfák is áttörték a sziklákat. A "völgy" területén már 2020-ban megjelent néhány új épület.

A hegyépítés művészete 2021-ben, a COVID karantén idején egy különös és izgalmas kalandot jelentett számomra. A bezártság és a nyugalom idején úgy döntöttem, hogy a négy fal között nem csupán időt töltök, hanem kreatív módon kifejezem magam. A hegyépítés lehetőséget adott arra, hogy a természet szépségét és harmóniáját otthonomban is megidézzem. A kezdeti próbálkozások során sokféle anyagot használtam: apró köveket, fadarabokat és még a konyhában fellelhető alapanyagokat is. Minden egyes réteg felrakása során éreztem, ahogy a stressz és a szorongás fokozatosan eltűnik. A hegyek formálása egyfajta meditációnak bizonyult, amely lehetővé tette, hogy a világ zűrzavara helyett a saját belső tájamat építsem. Ahogy a hegyem egyre nagyobb és szebb lett, úgy döbbentem rá, mennyire fontos a kreativitás és az önkifejezés az életünkben, különösen a nehéz időkben. A hegyépítés nem csupán hobbim lett, hanem egyfajta szimbóluma is annak, hogy a kihívások ellenére is képesek vagyunk valami szépet és értékeset létrehozni. 2021-ben a COVID karantén alatt a hegyépítés igazi menedékké vált számomra, ahol a fantáziám szabadon szárnyalhatott.

Nagy segítségemre volt Tibenszky Tibor, a modellvasút gyűjtésének lelkes híve, aki nemcsak régi barátom, hanem támogatóm is. Tibornak már elkészült a saját H0-s terepasztala, és miután hosszasan unszolt, végül sikerült meggyőznie, hogy a fűszőnyeg helyett inkább a szórható füvet válasszam. Először csak egy kisebb területen kísérleteztem vele, de az eredmény magáért beszélt, és azóta nem tudok betelni a látványával.

A szórható fű felfedezése 2021-ben, a COVID karantén időszakában történt. Az elképzelés különlegességét a vékony, filingár lábak adják, amelyeket a szomszéd bácsi segítségével alakítottunk át gurulós verzióra.

Ezután az összes fűszőnyeget felszedtem és én is a szórt fűre tértem át. Tanácsaira hallgatva lett meg a kicsi várrom a hegytetőn, a reflektorok, a vegyes fenyőerdő és még néhány további kisebb apróság.

Felkerült egy kisebb várrom is 2022-ben

Ezzel párhuzamosan, szintén a kecskeméti klubból, Beregszászi Béla megépítette a makett épületeket egy kisház kivételével, melyet évekkel korábban még én raktam össze Németországban.

2022-ben felgyorsultak az események. Visszatértem Ausztriába dolgozni, ezzel spórolás is megszűnt. Megérkeztek a kisházak, a lakás ki lett festve, eltűnt a szobából az ócska, barna tapéta, az összes fűszőnyeget felszaggattam, az összes hungarocellt "bevakoltam", a fűszórást újrakezdtem, vastagabban és bátrabban bánva vele. Az asztal végre nem egy kupac ócskaság gyűjteménye lett, hanem kezdett igényessé válni!

Felszabadító búcsút intettem a fűszőnyegnek és a régi, elavult tapétának 2022-ben. A szórt fűvel már sokkal bátrabban kísérleteztem, és élveztem a szabad teret, amit nyújtott!

Egy magyar vendégmunkás 2022-ben Ausztriában új kihívásokkal nézett szembe. A jóléti állam adta lehetőségek, valamint a különböző kultúrák találkozása izgalmas élményeket tartogatott számára. Munkája során nemcsak szakmai tapasztalatokat szerzett, hanem barátságokat is kötött különböző nemzetiségű kollégáival. Az osztrák életstílus és a munkahelyi szokások sokszínűsége új perspektívát nyújtott az életére, miközben a hazai gyökerei iránti nosztalgia is folyamatosan jelen volt. Az évek során szerzett tapasztalatok nemcsak a szakmai fejlődését segítették, hanem hozzájárultak személyes növekedéséhez is.

Az újonnan épült házak, a templom és az állomásépület mind Beregszászi Béla tehetségét tükrözi. Emellett az első autók is megérkeztek, és a közvilágítás is kiépült, ami még inkább élhetővé tette a környéket.

2022 végén az építkezés utolsó simításaként egy kisebb tó került kialakításra a területen. Tibor időnként ellátogatott, hogy megbizonyosodjon arról, jól haladnak-e a munkálatok, és hogy figyelembe veszem-e az általa adott tanácsokat.

Ahogy az asztal formálódott, úgy a súlya is fokozatosan nőtt, és a lábai egyre inkább megérezték a terhet. Ezért elérkezett az idő, amikor új lábakra volt szükség, hogy a terhelést elviseljék.

A nagyobb súly miatt masszívabb lábakra lett szükség az asztal alatt

Virágok színes tánca, buja bokrok ölelésében, egy aprócska tó csillogása, és a távolban néhány IFA. A hangulat már kezd formát ölteni!

2023-ban új fényjelzőt kaptam a vasúti átjárómnál, és a peronok végre életre keltek: apró, kényelmes padok érkeztek, hogy az utasok pihenhessenek. A figurák egy részét Béla ügyes kezével ragasztotta fel nekem. A kecskeméti modellező klubban a templomtornyom egyszínű, régi rézlemezeket idéző teteje is megújult: az unalmas, egyszínű zöld patina helyett most már változatos, sárgás-zöld árnyalatokban csillog, új élettel tölti meg a tájat.

A templom a festett toronnyal, sok új autó és várromot világító reflektorok

Közben az asztal is épült, szépült, kezdetben 50 db fenyőfával próbáltam a terepet erdősíteni, de hamar kiderült, ennyi bizony kevés lesz, most már legalább 250 fa borítja be a terepet, de sűrű erdőről még mindig nem beszélhetünk. Több időpontban is vettem fákat, bokrokat, virágokat, növényeket, így a flóra minden évben sűrűbb és sűrűbb lett. Szintén 2023-ban sikerült eljutnom addig, hogy a félbehagyott hegyi utam végre elérje mindkét hidat is, és a ferdén beépített híd is kiegyenesedhetett végre. A peronra egy világító jegyautomata is felkerült.

Az ICE vonat már készülődik az indulásra, és az utasok izgatottan várják a pillanatot, amikor útnak indulnak.

Elkezdtem a sínek finom szennyeződését is alkalmazni, és egy kis kaviccsal még élethűbbé varázsoltam az ágyazatot. A képen az első próbaszakasz látható.

2024-ben már nem sok minden változott, viszont az asztalom megújult egy új kapcsolópulttal, ami lehetővé tette, hogy eltávolítsam a régi, kopott zongorabillentyűket a sarkáról. A kihúzható fiók is a bátyám, Róbert kreatív keze munkáját dicséri.

Az új kapcsolópult telepítése folyamatban van.

A helyi vonat most éppen a kanyarban közelít. Közben a lejtős híd már átalakult egy modern, egyenes szerkezetű híddá.

A terepasztalon digitális mozdonyok futnak, de alkalmas korlátozottan az analóg mozdonyok futtatására is. Automatikát nem építettem be, az automatizálás iránt érzett vágyaimat a JBSS Bahnban bőven kiélhetem, ráadásul így megmaradt az asztalomon a játékélmény is.

Egy terepasztal sosem ér véget, így az enyém is tele van még lehetőségekkel, de már csak kisebb simítások várnak rám. Az utolsó simítások közé tartozik, hogy barna festékkel megfestettem a sínszálakat, ezzel egy kis rozsdás hatást kölcsönözve nekik. Emellett vasúti követ szórtam a sínek közé, hogy még élethűbbé tegyem a tájat, és az alagutakat kőfallal béleltem ki. Ráadásul, sok új autó is került a terepasztalra, hogy még dinamikusabbá váljon a jelenet.

Az évek során számos forrásból merítettem inspirációt, és sok ötlet közül választottam, de akadt olyan is, amit azonnal elvetettem. Néhány megvalósított koncepció viszont katasztrofális eredményeket hozott – például az a javaslat, hogy "Miért ne csinálnánk az útfelületet finom csiszolópapírból? Tökéletes matt hatást adna, ráadásul elég érdes is lenne, hogy hasonlítson az aszfaltra!" Ezt soha ne kísérletezzétek ki! Teljesen értelmetlen! Sokan kételkedtek a terepasztalban, de akik most látják, mind elismeréssel adóznak neki.

Kislányom 2024-ben próbálja ki a pályát, és elsődlegesen az ő elvárásainak szeretnék megfelelni!

Ezt a hosszú történetet azért írtam, mert sokszor én is szembesültem azzal az aggasztó kérdéssel, hogy vajon valóra válik-e az elképzelésem, vagy csupán egy elhanyagolt, félbehagyott álom marad a végén. Sokáig azt hittem, hogy aki belevág egy új dologba, annak minden azonnal sikerül. De hamar rájöttem, hogy ez nem mindig van így; sok gyönyörű asztal, amelyet látunk, éveken át formálódott, mire elnyerte végső szépségét. Ezzel a saját tapasztalatommal szeretném bátorítani mindazokat, akik álmaik megvalósítására készülnek: merjetek lépni, és ne hagyjátok, hogy mások elbizonytalanítsanak!

2025-ből bár már nem sok van hátra, de az én terveim között szerepel egy komoly átalakítás és bővítés az olaszországi és spanyolországi élményeim hatására.

Van nektek is egy különleges terepasztalatok, amelynek izgalmas története van? Oszd meg velünk! Írd meg kommentben, vagy küldd el nekem a sztoridat, és örömmel közzéteszem a blogon!