Valóban olyan szabad volt a rádió a prágai tavasz időszakában?
Valóban annyira szabad volt a csehszlovák rádió 1968-ban, mint az a Rádió című filmben megjelenik, vagy a film csak idealizál? A HVG erre keresi a választ.
Néhány héttel ezelőtt debütált a magyar mozikban a "Rádió" című film, amely a hatvanas évek végének csehszlovák rádióéletébe enged bepillantást. Alapvető cenzúratörténeti ismeretek birtokában meglepőnek tűnhetnek azok a jelenetek, ahol a rádió munkatársai olyan újságírói szakmai színvonalat mutatnak, ami még a mai magyar közszolgálati hírműsorok készítőinek is példát statuálhatna.
Bedő Iván, a HVG újságírója, egy figyelemfelkeltő cikkben vizsgálja, hogy vajon a csehszlovák rádió szakmai profizmusa valóban jellemezte-e az adott korszakot, vagy csupán a filmes alkotók idealizáló elképzeléseinek terméke. Az írás rávilágít, hogy a prágai rádiósok, különösen a filmben feltűnő külföldi tudósítók, már évekkel korábban is bátran feszegették a cenzúra korlátait.
A Red Tape című kötet szerzője, Rosamund Johnston, amerikai történész, aki a csehszlovák rádió történetével foglalkozik, hangsúlyozza, hogy a filmben ábrázolt újságírók jelentős tiszteletnek örvendtek. E tekintélyük révén olyan privilégiumokat élveztek, amelyeket más kollégáik nem engedhettek meg maguknak.
A filmben látható élő telefonos műsor valós eseményekre épül. Az 1967 óta működő program célja, hogy közéleti személyiségektől azonnali válaszokat kapjon a nézők kérdéseire. A külpolitikai szerkesztőség sikeresen bővítette a műsor információs forrásait, lehetővé téve, hogy a hivatalos távirati iroda jelentései mellett külföldi hírszerző anyagokat is felhasználjanak. Emellett élő vitaműsorok is zajlottak, és 1968-tól kezdve a koncepciós perekkel foglalkozó eseményeket is beemelték a műsor világába, amelyek az 1950-es évek politikai légkörét idézték fel.
Ahogy Bedő is hangsúlyozza, Csehországban a cenzúra hivatalos eltörlésére 1968 júniusában került sor, csupán két hónappal a szovjet, magyar és egyéb katonai egységek bevonulása előtt. Történészek véleménye szerint a sajtószabadság iránti vágy volt az egyik fő mozgatórugója az 1968-as katonai beavatkozásnak, mivel az ilyen irányú reformok éles ellentétben álltak a szovjet típusú politikai rendszerrel.
Szintén volt történelmi alapja a prágai rádiónál látott ellenállásnak, valamint a rádiósok egy része által a rádió eleste után titokban sugárzott műsoroknak is.
Bedő szerint a filmben megjelenített rádiósok nem voltak se ellenforradalmárok, se kommunistaellenesek, se külföldi ügynökök. Inkább megreformálni, mint megdönteni próbálták a rendszert. Ennek ellenére a prágai tavasz leverése után elveszítették munkájukat. Egy részük külföldre emigrált, és például a londoni BBC-nél vagy a Szabad Európa Rádiónál folytatta a szakmai munkát. Más részüket pedig - köztük Vera Stovíckovát - más szakmák felé irányították.
