Steffi Graf és Andre Agassi: 25 éve tartó, filmbe illő románc | Story Steffi Graf és Andre Agassi története nem csupán egy szívhez szóló romantikus mese, hanem a sportvilág egyik legszebb és leginspirálóbb szerelme is. Kétségkívül, a tenisztörténelem két
Ritka az olyan harmonikus párkapcsolat, mint a teniszvilág két legendájáé. Még az ezredforduló előtt jöttek össze, két gyerekük mára kirepült, de ma is imádják egymást.
Amikor egy férj büszkén osztja meg a közösségi médiában felesége, a 55 évesen is energikus és fiatalos Steffi Graf vidám gördeszkás pillanatát, mint ahogyan azt Andre Agassi tette, és egy egyszerű vörös szívecskét is mellékel, akkor azonnal érezni lehet, hogy a pár életében minden a legnagyobb rendben van. Már negyed évszázad eltelt azóta, hogy a két legendás teniszező rátalált egymásra. Ma már a gyermekeik is kirepültek a családi fészekből: fiuk, Jaden Gil 23 éves, míg lányuk, Jaz Elle már 21. életévét is betöltötte.
A srác is remekel a sportban, csak ő profi baseballjátékos lett, és két éve a szerelmet is megtalálta. Húga pedig táncol, mellette fitneszedző - a mozgás tehát nekik is a mindennapjaik része. Bár felnőttek, a két gyerek ma is nagyon közel áll a szüleihez, a híres papának pedig a mai napig egyik legnagyobb kincse egy gyöngyből készült nyaklánc, amelyet négyéves korában a fia fűzött neki.
A szülők életében egy új korszak vette kezdetét, amikor a családi fészek kiürült: mostantól kettesben tervezik meg közös jövőjüket. Egy dolog azonban változatlan maradt az eltelt 25 év alatt: a kölcsönös szeretetük ma is ugyanolyan erős, mint valaha. Ez a különleges szerelem egy igazán szokatlan körülmények között indult, hiszen még az ezredforduló előtt, 1999-ben, a francia Roland Garros tenisztornán találkoztak. Az esemény férfi győztese Andre Agassi, míg a női ágon Steffi Graf diadalmaskodott. A két sportoló éppen abban a pillanatban találta meg egymást, amikor Agassi frissen vált el gyönyörű feleségétől, Brooke Shieldstől, míg Steffi számára véget ért a hét évig tartó kapcsolata Michael Bartels autóversenyzővel.
Agassi az önéletrajzában később bevallotta, hogy titokban ifjú korától rajongott német kolléganőjéért, aki akkor varázsolta el, amikor először látta interjút adni egy francia műsorban. Később így beszélt imádott feleségéről: "Amikor megpróbálok szavakat találni arra, hogy leírjam ezt a csodálatos nőt, akit annyira szeretek, és aki megváltoztatta az életem, mindig rájövök, hogy nincs elég színes és nagyszerű szókincsem ahhoz, hogy lefessem a szívét és a lelkét ennek a csodálatos embernek."
Steffi minden idők egyik legkiemelkedőbb női teniszezője, aki büszkélkedhet 22 Grand Slam-győzelemmel. Férje bár nem érte el ugyanazt a sikert, őt sem lehet elhanyagolni, hiszen ő is a világ legjobbjai között foglal helyet. Különösen figyelemre méltó, hogy közöttük soha nem alakult ki rivalizálás, sem a sportpályán, sem a magánélet más területein; együtt, egy szoros csapatként működnek. Mindketten élvezik, hogy együtt játszanak, és a mai napig hódolnak a tenisz iránti szenvedélyüknek. Ezen kívül felfedeztek egy új és szórakoztató sportágat is: a pickleballt, amely a tenisz, a tollaslabda és a pingpong izgalmas elegyét kínálja, és amelyet lelkesen űznek.
A világ mindig nagyon kíváncsi volt rá, hogyan zajlik a pár élete a színfalak mögött, ők azonban kapcsolatuk kezdete óta tudatosan kerülik a reflektorfényt. Hogy ez a szerelem mennyire nem magamutogató, azt tökéletesen jól példázza, hogy amikor 2001 októberében - éppen 23 évvel ezelőtt, amikor a fiuk is megszületett - a Las Vegas-i házukban összeházasodtak, a bensőséges esküvőnek csupán két tanúja volt, a két édesanya. Steffi mamája, Heidi egyébként azóta is ott él a szomszédjukban, a Las Vegas Valley-ben található Summerlin nevű pálmafás községben, ahogyan öccse, a négygyerekes Michael is.
Az exteniszezőnő egyik unokahúga a húszas éveiben járó, egzotikus szépségű Talia Graf, aki Las Vegasban a sportoló házaspár közelében nőtt fel. Talia korábban mesélt arról, hogy kicsi kora óta rendszeresen vendégeskednek Steffiék otthonában, és elárulta, hogy a híres nagynéni remek szakács, aki imád főzni. "Olyan világbajnok bécsi szeletet csinál, hogy ilyen finom rántott húst szerintem a legjobb éttermekben sem adnak" - lelkesedett Talia. Ebből az is kiderül, hogy a Graf család hiába települt át évtizedekkel ezelőtt a tengerentúlra, máig őrzik a német gyökereket.