Egy sofőr került őrizetbe, aki korábban már öt alkalommal kapott eltiltást a vezetéstől.
A rimaszombati közlekedésrendészet munkatársai hétfőn egy 37 éves sofőrt igazoltattak, akiről kiderült, hogy már öt alkalommal eltiltották a gépjárművezetéstől. A rendőröknek egy fehér kristályos anyagot tartalmazó zacskót is átadott. Erről a Besztercebányai Kerületi Rendőr-főkapitányság tájékoztatott a közösségi oldalán.
A rimaszombati járásból származó férfi már ötször került járművezetéstől eltiltásra, legutolsó büntetését 2033-ig kell viselnie. "A Kassai Kerületi Bíróság azonban elrendelte a férfi szabadságvesztésének végrehajtását, ám ő nem jelent meg a kijelölt helyszínen" - tájékoztatta a közvéleményt a rendőrség.
A sofőr a rendőröknek őszintén bevallotta, hogy a vezetés előtti napon metamfetamint fogyasztott. Az igazoltatás során önként átadott egy zacskót, amely fehér kristályos anyagot tartalmazott, ezt pedig szakértői vizsgálatra küldték el. "A kábítószerekre és pszichoaktív szerekre vonatkozó teszt pozitív eredményt mutatott, ezért szükségessé vált a biológiai mintavétel egy egészségügyi intézmény keretein belül" - tájékoztatta a közvéleményt a rendőrség.