Néhány órán belül Sulyok Tamás színpadra lép, hogy beszédet mondjon, amelyet a köztévé és a Kossuth Rádió is élőben közvetít majd.
Sulyok Tamás köztársasági elnök karácsonyi beszédet mond december 26-án, a karácsonyi ünnepek másnapján. Az államfő ünnepi gondolatait csütörtökön 18 órától élőben közvetíti az M1 és a Duna TV, emellett a Kossuth Rádióban is hallgatható lesz.
Az Országgyűlés február 26-án választotta köztársasági elnöknek Sulyok Tamást, aki korábban az Alkotmánybíróság elnöki pozícióját töltötte be. Az államfő március 5-i hivatalba lépése óta több beszédet is mondott különböző rendezvényeken,
Sulyok Tamás most először közvetlenül a televíziónézőkhöz fordul, új hagyományt teremtve ezzel. Eddig ugyanis a köztársasági elnökök szilveszterkor már köszöntötték a közönséget, de karácsonyi üdvözlet még sosem hangzott el tőlük - számol be róla az Index.
A lap emlékeztet: az államfő december 1-től, advent első vasárnapjától mindennap egy kalendáriumi ablak kinyitásával jelentkezett közösségi oldalán, amelyekben legtöbbször egy bibliai üzenet, máskor egy-egy versrészlet szerepelt. Szenteste egy betlehemi képhez Jézus Krisztus születésének alkalmából szűkszavúan csak annyit írt: "Megszületett".
December 25-én Sulyok Tamás megosztotta karácsonyi gondolatait, hangsúlyozva, hogy "hívő emberként a karácsony számomra az egyik legszebb és legfontosabb ünnep". Kiemelte, hogy az ünnepi forgatagban érdemes időt szánni arra, ami igazán lényeges: megállni egy pillanatra, visszatekinteni az elmúlt évre, és hálát adni azokért az emberekért, akik körülvesznek minket, valamint mindazért a jóért és a nehézségekért is, amiket az Úr elénk hozott. "Forduljunk a szeretteinkhez, és legyünk jelen a pillanatban" - írta az államfő, hozzáfűzve, hogy "így a karácsony nem csupán külsőségekben, hanem belsőleg is igazi áldássá válhat számunkra". A szeretet és a közelség fontosságát hangsúlyozva Sulyok Tamás mindenkinek áldott karácsonyt kívánt, emellett felhívta a figyelmet a hanuka ünnepének kezdetére is.