Oroszország Hőse címmel tüntették ki Igor Kirillov tábornokot, aki tragikus körülmények között vesztette életét Moszkvában.
Posztumusz megkapta az Oroszország Hőse címet Igor Kirillov altábornagy, az orosz fegyveres erők sugár-, vegyi és biológiai védelmi erőinek volt parancsnoka - közölte pénteken a TASZSZ orosz állami hírügynökség hivatalos forrásra hivatkozva.
A címmel járó aranycsillagot a tábornok családtagjai vették át. A 54 éves Kirillovval és asszisztensével egy robogóba elhelyezett pokolgép végzett kedden Moszkvában, a lakóhelye előtt.
A tábornok folyamatosan tájékoztatta a médiát az Ukrajnában felfedezett amerikai biológiai laboratóriumok működéséről, a bennük folytatott kísérletekről, valamint az ukrán hadsereg által bevetett vagy előkészített vegyi fegyverekről. Kirillov volt az első számú orosz katonai vezető, akit az ukrajnai konfliktus kezdetét követően megöltek. A Szíriát is megjárt tábornokot 2017-ben nevezték ki parancsnoki pozíciójára.
Az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) szerint bevallotta, hogy ő követte el a gyilkosságot az ukrán titkosszolgálatok megbízásából, amiért 100 ezer dollárt és letelepedést ígértek neki egy európai uniós tagállamban. Az SZK terrortámadás címen indított eljárást Kurbanov ellen.
A meggyilkolt tábornok 2021. augusztusában megkapta az Oroszországi Föderáció Munka Hőse címét. Az orosz fegyveres erőknél eltöltött 37 éves szolgálata során Kirillovot a Hazáért Érdemrend III. és IV. fokozatával, az Alekszandr Nyevszkij Katonai Érdemrenddel, a Hazáért Érdemrend II. fokozatával és számos más kitüntetéssel jutalmazták.