"Az én utam sem volt éppen zökkenőmentes: emlékszem, miután részt vettem az első versenyen, határozottan kijelentettem, hogy soha többé!" - mesélte Rasovszky Kristóf a Mandinernek.

Örömmel tölti el, hogy a tíz kilométeren elért olimpiai és világbajnoki címekhez most már az Európa-bajnoki aranyérem is hozzájárult, így teljessé vált a gyűjteménye?

Már csak azért is rendkívül boldog vagyok, mert az utolsó hét év során szüntelenül kergettem az Európa-bajnoki címet. Főleg a 2018-as glasgow-i Eb után éreztem ezt, amikor úgy tűnt, hogy a győzelem a kezeim között csúszott ki, és a végén a saját hibámból, egy rossz célba érkezés miatt csupán ezüstérmet zsebelhettem be. Azóta folyamatosan ott motoszkált bennem a hiányérzet, még akkor is, ha közben, hála Istennek, a világbajnokságon és az olimpián sikerült elnyernem az aranyérmet. De a legmélyebb érzéseim szerint a legnagyobb öröm számomra az, hogy 2018 után végre újra a dobogón állhattam az Európa-bajnokságon. És mint egy kis extra öröm, három egyéni számban is sikerült ezt elérnem!

A mostani Európa-bajnokság keretein belül bemutatkozó három kilométeres kieséses sprintverseny valóban lenyűgöző látványt nyújt. Vajon a verseny belső dinamikája is olyan izgalmas, mint ahogy kívülről látszik?

Miután a huszonöt kilométer kikerült mind a világbajnokság, mind az Európa-bajnokság programjából, az alapvető cél az új, izgalmas versenyszám létrehozása volt. Úgy vélem, hogy ezt sikerült megvalósítani, hiszen a sprintverseny sokkal dinamikusabb, mint a korábbi legrövidebb táv, az öt kilométer. A sprint lényege, hogy a kieséses rendszer folyamatosan szűkíti a mezőnyt: először az ezerötszáz méteres táv, majd az ezer méteres, végül pedig az utolsó ötszáz méter dönt a helyezésekről. Bár lehet kísérletezni olyan stratégiákkal, hogy nem feltétlenül kell megnyerni az első két távot, elég csak a továbbjutók között lenni, ez néha kockázatos lehet. Az idei Európa-bajnokság is jól példázta ezt: a mi futamunkban az ötödik és a tizenharmadik helyezett között mindössze 0,8 másodperc különbség volt. Ez a minimális eltérés simán elég lehet ahhoz, hogy egy apró hiba következtében az ötödik helyen végezve kiesel a versenyből. Összességében tehát egy rendkívül szoros versenyről beszélhetünk, ami a nézők számára látványos, számunkra pedig izgalmas kihívásokat tartogat. Meggyőződésem, hogy ennek a műfajnak van jövője, akár az olimpiai program szempontjából is, hiszen célunk, hogy a 4×1500-as váltóval együtt helyet kapjon a versenynaptárban.

Nézzük a nagyobb képet: úgy tűnik, a magyar versenyzők szinte uralják a sportágat. Miben látja az okát, hogy ennyire jók vagyunk nyílt vízben?

Kezdjük azzal, hogy a nyílt vízi úszás igazán kemény sportág. Persze, a medencés úszás is megköveteli a magáét, de a szabad vízben való teljesítményhez valóban elképesztő mennyiségű kilométert kell ledolgozni hétről hétre. Gondoljunk csak a tíz kilométeres távra... Az itthoni edzők általában nem a könnyebbik utat választják; az alapoknál mindig a „többet, mint kevesebbet” elv érvényesül.

Jó néhány gyermek például egy balatoni, velencei-tavi, Tisza-tavi nyaralás alkalmával teszi meg az első lépéseket, anélkül hogy tudna róla.

Hogyan kerültél a nyílt vízi úszás világába? Laikus szemmel talán nem tűnik a legcsábítóbb tevékenységnek, hogy órákon át küzdj a hűvös, néha zavaros vízben...

az első verseny után például azt mondtam, ezt soha többé. Szerencsére azonban az edzők nem hagyták, hogy feladjam. Magával a nyílt vízzel sosem volt problémám, de az első versenyem tényleg rosszul sikerült, úgyhogy már csak dacból is ki akartam szállni. Aztán újra meg újra próbálkoztunk, míg végül levetkőztem a kezdeti rossz élményt, megtanultam, hogyan kell a mezőnyben úszni, és mi az, ami kifizetődő akár taktikailag, akár helyezkedésben. Ezek mind fokozatosan vittek előre, aztán jöttek az eredmények - nyilván

Mi lehet az oka annak, hogy a nyílt vízi úszók között több boldog, kiegyensúlyozott sportolót találunk, mint a medencések közt?

Teljesen osztom ezt a véleményt. Úgy érzem, hogy a nyílt vízi környezet sokkal intimebb és barátságosabb, mint a medencés versenyek világa. Évről évre három vagy akár négy alkalommal is összegyűlünk a nagyobb megmérettetéseken, mint az Európa-kupák és világkupák. Itt mindenki ismeri egymást, ami sokkal felszabadultabb és vidámabb légkört teremt.

Mennyit számít a körülmények és az edzésmódszerek közötti különbség?

A két úszásmód teljesen eltérő megközelítést igényel. A medencében a legtöbb versenyszámban az a jellemző, hogy az elejétől kezdve egy határozott, szilárd alaptempót kell fenntartani – itt nincs helye az energiatakarékosságnak. Ezzel szemben a nyílt vízi úszás arról szól, hogy ki tudja a legjobban gazdálkodni az erejével, és ez az edzéseinken is középpontban áll. Fontos, hogy az úszás során az elején biztosítsuk a megfelelő pozíciót, hogy a verseny végén is maradjon elegendő energia a hajrára, így maximálisan kiaknázhatjuk a győzelemért folytatott küzdelmet.

Az idei Európa-bajnokság eredményei – öt aranyérem, két ezüst és két bronz – izgalmas lehetőségeket kínálnak a következő olimpiára nézve. Ezek az érmék nemcsak a sportolók teljesítményét tükrözik, hanem a felkészülés és a stratégiai tervezés fontosságát is hangsúlyozzák. A siker mögött álló technikai és mentális felkészülés, valamint a csapatmunka kulcsszerepet játszhat a következő megmérettetés során. Érdemes figyelemmel kísérni, hogyan építik fel a sportolók és edzőik a jövőbeli stratégiáikat ezen tapasztalatok alapján.

Valamilyen következtetést le lehet vonni, de messzemenő következtetéseket nehéz lenne tenni. Három év még hátra van a Los Angeles-i olimpiáig, ami óriási időtáv, és sok minden közbejöhet. Akár új tehetségek is felbukkanhatnak, vagy egyes veterán sportolók teljesítménye mélyponton is landolhat. Az Európa-bajnokság sikeres lebonyolítása biztató jel, és megerősíti a hitét abban, hogy van egy jól összeszokott, erős csapatunk, amely képes felvenni a versenyt a nemzetközi mezőnnyel.

Betlehem és Dávid mindig is közel álltak egymáshoz, bármilyen versenyszámban is induljanak. Kérdésem az lenne, hogy van közöttük rivalizálás, vagy inkább egymás motiválására törekednek?

Alapvetően hajlamosak vagyunk egymást provokálni. Nyilvánvaló, hogy mindketten győzni szeretnénk, de legalább annyira értékeljük a barátságunkat, mint a versenyt, és ez a dinamika mindig is megmarad közöttünk.