Nem meglepő, hogy ez a film lenyomta a Barbenheimert.
A 2023-as év egyik legnagyobb szenzációja Olaszországban a "Miénk lesz a holnap" című előadás volt. Mi is beültünk, és most már világosan látjuk, hogy miért hódította meg a közönséget. Íme a véleményünk!
2023 a filmipar két ikonikus alkotása, az Oppenheimer és a Barbie éveként vonult be a köztudatba. Christopher Nolan egy fekete-fehér, realista stílusú filmben tárta elénk a 20. század közepének valós eseményeit, míg Greta Gerwig egy szatirikus, feminista komédiában elevenítette meg a Mattel legismertebb termékeinek világát. A Barbie szinte mindenhol a legnagyobb jegyeladási toplisták élére került, kivételt képezett Olaszország, ahol a Miénk lesz a holnap című film vonzotta a nézőket. Paola Cortellesi első rendezése egyedülálló módon ötvözte a Barbenheimer-élményt: egy (neo)realista, fekete-fehér alkotás, amely valóban megtörtént eseményeken alapul, ugyanakkor szatirikus humort is csempészett a feminista tanmese keretei közé.
A hollywoodi érzékenyítés gépezetének köszönhetően valószínűleg már azok is szivárványszínű tüneteket mutatnak, akik amúgy a progresszív üzenetekkel még azonosulni is tudnának. A "Miénk lesz a holnap" című film sem mentes a didaktikától, ám míg Gerwig alkotása egy modern Los Angeles-i kontextusban helyezkedik el, itt a 2. világháború utáni Olaszország sötét realitásainak szentel figyelmet. A rendezőnő által megformált Delia sorsa sokak számára ismerős lehet: a szófogadó házicseléd szerepét tölti be, mindezt egy brutális férj árnyékában, aki az alkohollal való barátságát a család sorsának terhe mellett ápolja. Delia szenved, de a lehetőségek hiánya miatt nem is álmodik arról, hogy elhagyhatná a férjét – a barátnője előtt pedig azzal mentegeti Ivano dühkitöréseit, hogy a férfi már megjárta a háborúkat. Reményei azonban a lányában, Marcellában csillannak fel, aki egy tehetősebb fiú udvarlásának örvend. Ha a családi ebéden sikerül jó benyomást tenniük a fiú szüleire, az eljegyzés már csak egy lépésnyire lehet.
Cortellesi filmje az olasz neorealizmus örökségére építkezik, és a De Sica vagy Visconti által megfogalmazott életszagú narratívákat idézi meg. A háború utáni Róma külvárosának nyomora valóságos keretet ad Delia történetének, akinek mindennapjait figyelemmel kísérhetjük. Egy szuterénlakásban élve, a házimunkák mellett kiskamasz fiait nevelgeti, miközben a város felfedezése közben próbál megélhetést biztosítani magának és családjának. A "Miénk lesz a holnap" című alkotásban a feminista nézőpont egyfajta családi körként bontakozik ki, ahol a patriarchális rendszer alapköveit precíz részletességgel tárja fel. A film rávilágít arra, hogy a rossz minták generációról generációra ismétlődnek, hiszen a nagypapa, a férj, és a fiúgyermekek mind ugyanazokat a destruktív viselkedéseket tanulják el. Különösen súlyos a helyzet Marcella esetében, aki csupán azért nem tanulhat, mert lány. A szomszédok közönyösen nézik, ahogy Ivano becsukja az udvarra néző ablakot, hogy zavartalanul folytathassa az asszonyverést, így a film egyfajta tükörként szolgál a társadalmi igazságtalanságok és a patriarkális normák kritikus vizsgálatához.
Ha Cortellesi műve csupán ennyiből állna, akkor csupán egy jelentéktelen, papírízű látlelet lenne. Azonban a "Miénk lesz a holnap" sokkal több annál.
A film nem csupán a fekete humorral tűzdelt jelenetek és a szórakoztatóan excentrikus mellékkarakterek miatt figyelemre méltó; a neorealista hangvétel időnként szürreális irányba terelődik. Egy különösen meglepő pillanat, amikor a családon belüli erőszak musicalbetét formájában kerül bemutatásra. A zenehasználat is merész: Cortellesi a fekete-fehér képsorok alá néha modern hip-hop dallamokat csempész, ami igazán friss színt ad az élményhez. A forgatókönyv mesterien játszik a nézői elvárásokkal: a film elején Delia rejtélyes levelet kap, ám a levél tartalmát csak a végén ismerjük meg. Bár sokáig találgathatjuk, milyen szövevényes menekülési lehetőségei lehetnek, a legtöbb cselekményszál inkább vörös heringként funkcionál. A film zárójelenete pedig, még ha didaktikus elemei túlságosan is kiemelkednek, igazi katartikus aha-élményként hat azok számára, akik nem rendelkeznek mélyreható ismeretekkel a 20. századi olasz történelemről vagy belpolitikáról.
bámulatosan hozza életre a szereplőket, és képes hiteles érzelmi mélységet adni nekik. Cortellesi előadásmódja olyan magával ragadó, hogy a nézők azonnal kapcsolódni tudnak a karakterekhez, függetlenül attól, hogy az események nyolcvan évvel ezelőtt zajlanak. Az ő tehetsége révén a történet nem csupán egy múltbeli eseménysor, hanem egy univerzális üzenetet közvetítő, időtlen dráma, amely a mai társadalmi kihívásokra is reflektál. A film nemcsak a nosztalgia szűrőjén keresztül mutat rá a korabeli problémákra, hanem a jelen problémáit is tükrözi, így a közönség számára egy különleges élményt nyújt.
