A Naprakörforgó egy varázslatos kifejezés, amely a természet ciklikusságára és a napfény erejére utal. Képzeljünk el egy olyan világot, ahol a virágok és növények harmonikus táncot járnak a napsugarakkal, és minden nap újra és újra megújulnak. E folyamat

Milyen csodálatos bölcsességgel van megáldva a természet, és benne a sokféle élőlény – a növények és madarak! Nézd csak, a hortenziák, kecskerágók, napszemvirágok, aranyvesszők, mályvarózsák, levendulák és méhbalzsamok bőségesen beültetett díszkertjében, ahol a magas kőris még zöldell, de már kezdik elhagyni leveleit, tucatnyi napraforgóbuga ragyog a napfényben, sárga színükkel még most is életet hoznak a tájba.

Nem mi ültettük őket.

Október végén, november elején széles, ágas-bogas fáink oldalágaira akasztjuk csinos madár­etetőinket, melyeket napraforgómagokkal töltünk meg. Ezekhez fűzzük a préselt magokkal és darálékokkal teli cinkegolyókat is, így a csupasz ágak telente megtelnek élettel és mozgással. Mintha a kék és széncinegék, meggyvágók, tengelicek, galambok, rigók és mátyások, valamint a házunk előtt tanyázó, de a zimankóban gyakrabban idelátogató verebek saját menetrend szerint érkeznének. A hajnali lakomát, ha egyáltalán megjelenik, nem látjuk; nem tudhatjuk, hogy a pirkadó nap ébreszti-e fel bennük az éhséget, vagy a kakas kukorékolása jelzi számukra, hogy ideje a megterített asztalhoz fáradni. Délelőtt, amikor a nap a hátsó kert felé fordul, madaraink igazi partit rendeznek. Alig várják, hogy a szomszédjuk a csőrébe vegye a napraforgószemet, majd azt elvigye egy stabilabb ágra, ahol kényelmesen fel tudja törni és elfogyasztani. A cinkék ezt a szokást kedvelik, míg a többiek inkább egymás mellett tobzódnak a tálcán, kapkodva a falatokat a másik elől. Közben a mátyások és a melegebb telek miatt egyre inkább itthon maradó fekete rigók a földön várják a lehulló csemegéket. A galambok is hasonlóan tesznek, mindig párban érkezve, ezzel idézve fel a régi falvédők hímzett sorait a turbékolók boldogságáról.

Kis szárnyas barátaink szinte kínosan ügyelnek arra, hogy ne faljanak fel minden egyes magot. Az etetőből vagy a csőrükből lehulló egész szemek a fenyőmulccsal borított ágyásban rejtőznek el az apró kéregdarabok mögött. Tavasszal ezek az elsőbben kibújó növények, eleinte csak kicsi, élénk zöld hajtásokkal, majd a oldalra terülő páros leveleikkel jelentkeznek. Ekkor a talaj előkészítésével foglalkozó kertész is kicsippent egy-egy levelet, újra és újra csodálkozva, hogy mennyire ízletesek a napraforgómagok. Csak óvatosan kóstolgatunk, a többségét a földben hagyjuk. Kora nyáron így az ember által ültetett ágyásokban a madarak "láb- vagy csőrnyomai" is ott vannak a napsárga virágbugák között. Mindez számunkra csupán esztétikai öröm, míg a kis élőlények valójában saját éléskamrájukat alakítják ki e módon. Amint a nagy tányérok tele lesznek dús, olajos, fehérjében gazdag magokkal, azonnal megérkeznek a cinegék és verebek, és a himbálózó napraforgófejekből láthatjuk, ahogy tömik a hasukat. Így varázsolnak a téli terített asztalból kora nyárra is táplálékot: a mi kertünk egy pazar étlap, az már bizonyos!