Nagy Márton: Az áfacsökkentés melletti érvekben nem látok meggyőződést.


Nagy Márton, a csúcsminisztérium vezetője az Atv.hu-nak adott interjújában kifejtette, hogy az áfacsökkentés hatásait a kereskedők azonnal "lenyelik", vagyis nem jut el a fogyasztókhoz. Az inflációval kapcsolatos kormányzati intézkedésekről beszélve hangsúlyozta, hogy ha szükséges, a kormány lépéseket tesz, de az áfa csökkentése nem szerepel a terveik között, mivel ezt nem tartja hatékony megoldásnak. Megjegyezte, hogy a 5%-os új lakások áfája mellett az ingatlanárak nem csökkentek, ami szerinte azt mutatja, hogy az áfacsökkentés nem érné el a kívánt célt. Továbbá azt is hozzátette, hogy aki az élelmiszerek áfájának mérséklését szorgalmazza, valójában a kiskereskedelmi láncok profitját kívánja növelni.

Magyar Péter már többször hangoztatta, hogy egy leendő Tisza-kormány mindenképpen 5 százalékra csökkenti a zöldségek és gyümölcsök, valamint az egészséges élelmiszerek áfáját. Néhány napja azt is tudni vélte, hogy már az Agrárminisztérium is ezen dolgozik és hamarosan bejelentik. Nagy Márton szavaiból azonban úgy tűnik, ez nem fog megtörténni.

A nemzetgazdasági miniszter a legfrissebb inflációs számokat értékelve kijelentette, hogy azokban nincs semmi rendkívüli. Ahogy lapunk is jelentette, tavaly decemberben a fogyasztói árak átlagosan 4,6 százalékkal emelkedtek az előző évhez képest, és 0,5 százalékkal túlszárnyalták a novemberi szintet. 2024-re nézve az árak átlagosan 3,7 százalékos növekedését prognosztizálják az előző évhez viszonyítva. Nagy Márton hangsúlyozta, hogy a piaci várakozásokkal összhangban az elemzők is 4 százalék feletti inflációval számoltak az év végére, és a ténylegesen tapasztalt, ennél kissé magasabb érték elsősorban az élelmiszerinflációra vezethető vissza, különösen három termék, a tojás, a tej és a tejtermékek árának emelkedése miatt. A kormány célja az, hogy az idei évben az inflációt 3,2 százalékra csökkentse.

Related posts