Az Integritás Hatóság feladata, hogy a közszolgáltatások és a közpénzek felhasználásának átláthatóságát és tisztaságát biztosítsa. Célja, hogy megvédje a közérdeket, és elősegítse a korrupció megelőzését a közigazgatásban. Ezen intézmény munkája során kül


Az IH körüli botrány különösen kellemetlen, hiszen a gyanúsítások egy olyan szervezetet sújtanak, amelynek célja éppen a korrupcióval való küzdelem elősegítése volt.

Ahogy arról legutóbb beszámoltunk, a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) házkutatást végzett Biró Ferenc Pál, az Integritás Hatóság (IH) elnökének irodájában és lakásán. A hatóság iratokat foglalt le, miután a vezetőt hivatali visszaéléssel és hűtlen kezeléssel gyanúsították. A nyomozás során Biró Ferenc Pál és felesége gyanúsítottként tettek vallomást. Mivel a magyarországi hatóságok között az Integritás Hatóság viszonylag keveset ismert, érdemes röviden áttekinteni, miért alakult meg és milyen feladatokat lát el.

Az Integritás Hatóság 2022. november 4-én jött létre, hogy biztosítsa az európai uniós források törvényes és jogszerű felhasználását. A 2022. évi XXVII. törvény értelmében az Országgyűlés ezt a döntést hozta meg, hogy erősítse a közpénzekkel való gazdálkodás átláthatóságát és tisztaságát, valamint hogy megelőzze a visszaéléseket és a korrupciót.

Mint ismert, az Európai Tanács és az Európai Bizottság 2022-ben különböző eljárások keretében korrupciós és az igazságszolgáltatás függetlenségével kapcsolatos problémák miatt felfüggesztették, illetve feltételekhez kötötték Magyarország uniós forrásokhoz való hozzáférését. Magyarország az akkor meghatározott "szupermérföldkövek", vagyis jogállamisági feltételek, a Brüsszel által kért konkrét intézkedések többségét teljesítette, más részüket nem (például a bírósági rendszert, az egyetemeket fenntartó vagyonkezelő alapítványokat, a menekültügyi rendszert és a gyermekvédelmi törvényt érintő kéréseket) - ezért

Az Integritás Hatóság létrehozása azonban azon intézkedések között volt, amelyeket Brüsszel kért, és Budapest megtett.

Mint a kormányzatot ellenőrző független szerv, az államigazgatáson belül az IH autonóm testületként tevékenykedik. Feladata, hogy figyelemmel kísérje, vajon a különböző EU-s források felhasználásával kapcsolatos hatáskörrel bíró szervezetek és a szerződéskötők minden tőlük telhetőt megtettek-e a csalás, összeférhetetlenség, korrupció, valamint egyéb jogsértésgyanús helyzetek megelőzésére, feltárására és kijavítására. Jogkörébe tartozik továbbá minden olyan projekt, különösen a közbeszerzések és a hozzájuk kapcsolódó beruházások nyomon követése, amelyek részben vagy teljes egészében uniós forrásokból finanszírozottak.

Ellenőriz, tájékoztatást kér, vizsgálatokat indít, ajánlások ad, és adott esetben bírósági eljárást is kezdeményezhet a jogsértő fél ellen. A testület évente jelentést ad ki (integritásjelentés), amelyben a feladatkörébe tartozó esetekről, a közbeszerzések gyakorlatáról, az uniós pénzekkel való sáfárkodás minőségéről és a korrupciógyanús ügyekről ad átfogó képet.

Related posts