A mestegres egy különleges, sokszínű madár, amely a természet csodáit idézi fel. Jellegzetes megjelenése és éneke miatt a természetbarátok kedvence. Élőhelye általában a mocsaras területek és a vízközeli erdők, ahol a fák lombkoronája alatt búvóhelyet tal
Az egres mindig felidézi bennem nagymamám varázslatos kertjét, ahol a szőlőhegy lábánál, az eresz hűvös árnyékában pucoltuk a savanykás bogyókat. A vastag falú, kockás abrosszal terített teraszon ültünk, és a madarak csicsergésére figyeltünk, miközben ő mesélt nekem a régmúlt titkairól. Az egres szúrós bokrai között gyerekként gyakran bújtam meg, és a zöld gyümölcsök íze úgy robbant szét a számban, mintha a nyár minden boldogsága egyszerre öntött volna el. Minden nyár egy kicsit az egresről szólt, egy kicsit a nagymamámról, és teljesen a vidéki nyugalomról, ami örökre a szívembe zárva maradt.
Ízlelem ezeket a mondatokat, amiket a mesterséges intelligencia gyúrt össze kérésemre, hogy csináljon négy mondatot az én stílusomban – haha, micsoda merészség! A vidéki élet hangulatát idézve, megjelenik egy nagymama is, akinek emlékét az egres bogyók százai idézik fel. Miért éppen ez a gyümölcs? Nos, éppen őket pucoltam, mély gondolatok közepette, amikor az ihlet hirtelen megcsapott. Meditatív tevékenység ez, amit mindenkinek, aki a világ zajában elveszett, ajánlanék: üljön ki a teraszra, ragadjon meg egy kisollót, és kezdjen el két-háromszáz egres bogyót gondosan megtisztítani, miközben a bokrok tüskéi között felfedezi a természet apró csodáit. A nagymamám szőlőhegyi büszkeségei jutottak eszembe, a régi emlékek, ahogy a napfényben fürdő bogyók között szaladgáltunk, és a gyümölcsök íze örökre megmaradt az ízlelőbimbóimban.
"Amikor nyár elején hazamentünk a hegyre, már messziről látszott, hogy a piszkebokor újra kibújt a kerítésen túlra, mintha a szomszéd dűlő szőlősorait is meg akarná kóstolni. Nagymama csak legyintett: mindig ilyen rakoncátlan ez a köszméte, de jó íze van, hát nem vágom le. A szomszéd néni közben büszkének hívta ugyanazt a bokrot, és én évekig azt hittem, hogy a gyümölcsnek neve van, mint a macskáknak. Délutánonként az árnyékba húzódva együtt szedtük a zöldes, érdes héjú szemeket, a kezünket összekarmolta, de a savanykás íz miatt megérte - és közben hallgattuk, ahogy a méhek a bröske virágán zümmögtek, ahogy mindig is tették gyerekkorunk szelíd nyarai alatt."
Lám, ezt a fenti pár sort sem én írtam, a készséges gép ajánlotta fel buzgón, hogy ha már az egres tájnyelvi szavait keresem, összedob nekem - szintén az én stílusomban, kuncoghatunk megint - egy tárcát. A kis stréber mindjárt megjegyezte, hogy kérésemre simán tudja folytatni ugyanezt gyümölcsleves és lekvár témakörben is.
Gondoltam, írok neki, hogy előbb a logikai hibáját kellene javítania, hisz egyszerre van termés és virág is ugyanazon a bokron, a macskahasonlat sántít, s az egyeztetés sem stimmel, de persze nem tettem. Majd ha helyettem szedi le, tisztítja meg és főzi be ezt a soknevű bogyót, talán akkor valamelyest emberszámba veszem.
