Megvalósulhat-e Donald Tusk lengyel miniszterelnök leváltása a saját kormányának tagjai által?

Valószínűleg nem, de próbálkozás azért van a jövő heti bizalmi szavazás előtt.
A kormányban részt vevő Parasztpárt vezetősége arra kért írásos választ a helyi politikusaitól, hogy ha a most ellenzékben lévő korábbi jobboldali kormánypárt, a Jog és Igazságosság (PiS) és a szélsőjobboldali Konföderáció közös kormányalakítást javasolna a Parasztpárt elnökének mint miniszterelnöknek a vezetésével, azt elfogadják-e. Amikor ennek a kérdőívnek híre ment, a pártvezetők azzal mentegetőztek, hogy ez csak véleményfelmérés, de eszükben sincs engedni a csábításnak, a kormánykoalíció szilárd.
A lengyel kormány helyzete elméletben nem szenvedett változást attól, hogy június 1-jén nem a miniszterelnök pártjának jelöltje került a köztársasági elnöki posztra, hanem a PiS támogatását élvező, radikális jobboldali politikus, Karol Nawrocki.
Az államfő a törvények megvétózásával tud ugyan segíteni vagy akadályozni, mert a kormánynak nincs meg a vétó elutasításához szükséges minősített parlamenti többsége, de nem az elnök kormányoz. A bel- és külpolitikát a kormány irányítja, amelyet négy párt koalíciója alkot a 2023 novemberében kötött megállapodás alapján: a Donald Tusk vezette konzervatív-liberális Polgári Koalíció (KO), a jobbközép Lengyelország 2050, a tőle jobbra álló, magyarul többnyire Parasztpártnak nevezett Lengyel Néppárt (PSL) és a több csoportot tömörítő Baloldal. A négy pártnak együtt 242 képviselője, tehát biztos többsége van a 460 fős szejmben.
Amikor Tusk miniszterelnök az elnökválasztás utáni este bejelentette, hogy bizalmi szavazást kér a képviselőházban, amelyet a következő szerdán, 11-én fognak lebonyolítani, világossá vált, hogy ezzel a lépéssel nem csupán pozícióját kívánja megerősíteni, hanem egy nagyhatású beszéddel új impulzusokat is kíván adni a kormányzásnak.
A kormány megbuktatása, új választás kiírása a koalícióban senkinek sem érdeke, hiszen a mostani felmérések szerint a négy pártból kettő talán ki is esne a törvényhozásból. Tudják, hogy a KO jelöltjének hajszálnyi különbségen múlt elnökválasztási veresége valójában a kormánnyal szembeni elégedetlenségnek a jele, de a következő parlamenti választás csak két és fél év múlva esedékes, addig az új államfővel együtt is dolgozni akarnak, hogy javítsák a megítélésüket.
Ezzel ellentétben a hatalomból 2023-ban, nyolc év után távozni kényszerült PiS igyekszik minél előbb visszanyerni befolyását. Az elnökválasztás után úgy tűnik, hogy a jelenleg tizenhat képviselővel rendelkező Konföderációval, amely eddig még soha nem volt a kormányban, jelentősen mérséklődtek a korábbi éles nézeteltérések és személyes konfliktusok.
De ők még együtt se lennének elegen a parlamenti többséghez, és itt jön be a képbe a Parasztpárt.
Ez a szervezet az 1898 előtti pártállam áltöbbpártrendszerének a maradványa, kormányzott együtt bal- és jobboldali párttal is, és sokszor kilóg a mostani koalícióból. Szavazóinak vallásos meggyőződésére hivatkozva és a papság támogatását keresve ez a párt akadályozta meg például az abortusztilalmat enyhítő törvény elfogadását - Andrzej Duda elnöknek alkalma sem volt vétózni -, pedig a négyből két kormánypártnak (PO és Baloldal) ez volt az egyik legfontosabb ígérete, és a társadalom jelentős része várta, sőt követelte ennek teljesítését. A PiS már a 2023-as parlamenti választás előtt is folyton csábítgatta a Parasztpártot, amelyet bár faluról már jórészt kiszorított, azért még mindig van befolyása a falusi lakosság körében. Azóta is többször megpróbálta rávenni, hogy ugorjon ki a kormányból, de hiába.
A jelenlegi helyzet alapján a józan ész azt sugallja, hogy a dolgok nem fognak pozitívan alakulni. A koalíció fennmaradása új miniszterelnök mellett is kérdéses, hiszen ahogy egy parasztpárti politikus frappánsan megjegyezte: ha a ló nem húz, akkor nem egy új szekérre van szükség, hanem új lóra. Ezért gyakran kerül elő a Parasztpárt elnöke, Wladyslaw Kosiniak-Kamysz, aki 44 éves, krakkói orvos, és Donald Tusknál 24 évvel fiatalabb. Kosiniak-Kamysz népszerű védelmi miniszterként ismert, hiszen a kormányzat által indított jelentős fegyverkezési programot és a GDP 4%-ának védelmi költségekre fordítását mind az ellenzék, mind a köztársasági elnök támogatja. Azonban Kosiniak-Kamysznek sincs reális esélye arra, hogy átvegye a kormány vezetését, mivel Tusknak a saját pártján belül nincsenek komoly riválisai – ezt ő maga is ügyesen biztosította. A távozása nem valószínű, és a félreállítása is nehézkes lenne, hiszen a 242 kormánypárti képviselőből 157 az ő frakciójához tartozik.
Vagyis az látszik valószínűnek, hogy a kormány június 11-én bizalmat kap - talán 242 szavazattal -, a miniszterelnök bemutatja az ígért új lendületet, a Parasztpártban pedig irattárba helyezhetik a kiugrással kapcsolatos kérdőívre érkezett válaszokat. Ha újabb váratlan esemény nem történik, 2027 őszéig kormányozhatnak, még ha az új államelnökkel nem is lesz könnyű.