"Szándékunk az, hogy bemutassuk: Ukrajnában még mindig létezik egy normális élet" – érkeztek Budapestre az ukrán rögbisek.

Szombat délután izgalmas mérkőzésre kerül sor, amikor az ukrán rögbiválogatott a magyar csapat ellen áll pályára. Makszim Kravcsenko, a csapat menedzsere, a legutóbbi nehézségeikről és a háború következtében elvesztett barátairól osztotta meg gondolatait az Euronews munkatársával. Emellett kifejtette véleményét Donald Trump béketervéről, valamint a magyar-ukrán kapcsolatok alakulásáról is.

Az orosz invázió óta a rögbiválogatott élete radikális átalakuláson ment keresztül. A sportág körüli politikai és társadalmi feszültségek hatására a csapat tagjai nemcsak a pályán, hanem azon kívül is új kihívásokkal néznek szembe. A háború kitörése után sok játékos kénytelen volt elhagyni az országot, így a csapat összetétele jelentősen megváltozott. Az edzések és a mérkőzések gyakorisága is csökkent, mivel a sportolók biztonsága elsődleges szemponttá vált. A közönség támogatása és a szurkolói közösség is megrendült, hiszen sokan veszítették el szeretteiket vagy otthonaikat. Ezek a körülmények újfajta összetartást és szolidaritást szültek a csapaton belül. A játékosok nemcsak a sportért, hanem a hazájukért is harcolnak, így minden mérkőzés egyfajta szimbólumává vált a bátorságnak és a reménynek. A rögbiválogatott nem csupán a sportban, hanem a nemzeti identitás megőrzésében is fontos szerepet játszik, és a meccsek során a közönség újra és újra megéli az összetartozás érzését. A csapat edzői és vezetői is új stratégiákat dolgoznak ki, hogy a sportolók mentális és fizikai állapotát megőrizzék a nehéz időkben. A rögbi így nemcsak egy játék, hanem a túlélés és a remény szimbóluma lett, amely összeköti a csapatot és a szurkolókat egyaránt.

A háború első évében egyáltalán nem volt csapatunk. Számos játékos elment a frontra katonának, mások elhagyták Ukrajnát, úgyhogy nem lehetett összeállítani a válogatottat. Az ország sok megyéjében teljesen leállt a rögbiélet, aminek ráadásul a központja Harkivban volt, a front közvetlen közelében. Én is ott játszottam korábban, az ország legjobb rögbiklubjában, ami harkivi székhelyű. A klub most sajnos nem aktív.

Hogyan sikerült újjáéleszteni a válogatottat a kényszerszünet után?

Ukrajna egyes részein az élet nem állt meg, és ezekben a térségekben a rögbi továbbra is virágzik. Kezdtük felvenni a kapcsolatot a működő klubokkal Kijevben, Lvivben és Odesszában, hogy újra életre keltsük csapatunkat. Célunk, hogy egész Európa lássa, a rögbisport továbbra is él és lélegzik hazánkban, még a nehéz idők ellenére is. Igaz, hogy csapatunk ereje nem éri el a háború előtti szintet, de elkötelezettek vagyunk, és mindent megteszünk a siker érdekében.

Hol játssza most a csapat a meccseit?

Lviv, Kijev, Odessza vagy akár külföld – ezek a helyszínek sokáig a rögbicsapatunk második otthonai voltak. Sajnos az utóbbi időben, különösen a háború kitörése óta, egyre kevesebb lehetőségünk adódik külföldön versenyezni, mivel csapatunk jelenlegi szintje alacsonyabbra csökkent. A hetes rögbiben viszont mindent megteszünk, hogy felkészüljünk a közelgő bajnokságra, hiszen júniusban lehetőségünk nyílik arra, hogy megmutassuk tudásunkat. Ha sikerülne megnyernünk a tornát, újra visszakerülnénk Európa legjobb tizenkét csapata közé. Jelenleg a második ligában szerepelünk, miután tavaly sajnos visszaestünk az elsőből. A csapatunk 15 főből áll, és szombaton Magyarországgal mérkőzünk meg, április 28-án pedig Ausztriával, a lengyelországi Gdyniában. Jelenleg a harmadik ligában játszunk, de a háború előtt rendszeresen az első vagy második ligában versenyeztünk, és reméljük, hogy hamarosan újra elérjük azt a szintet.

Csak akkor, de teljesen eltérő játékos összetétellel.

Igen, valóban sokan indultak el harcolni, és közülük többen sajnos életüket vesztették. Az ukrán szövetség korábbi elnöke két évvel ezelőtt esett el a frontvonalban. Ezen kívül a nemzeti csapat orvosa is két éve hunyt el a harcok során. Ez hatalmas tragédia számunkra, és rendkívül nehéz erről beszélnem. Szavakba önteni ezt a fájdalmat szinte lehetetlen, és nem is tudom, mit mondhatnék még e súlyos témáról.

A magyar kormány viszonya Ukrajnához nem éppen baráti jelleget öltött. Vajon befolyásolja ez a helyzetet, amikor az ukrán rögbiválogatott a magyar csapattal mérkőzik meg?

Nem szoktunk erről beszélni. A mérkőzés alatt mindent beleadunk a pályán, és teljes mértékben a játékra koncentrálunk. De amint vége a meccsnek, a rivalizálás helyét átveszi a barátság. Úgy érzem, hogy a magyar rögbijátékosok is hasonlóan gondolkodnak, és szívükön viselik Ukrajna sorsát. A mérkőzés után szívesen elbeszélgetünk velük, és meglátjuk, milyen érzéseik vannak. Jelenleg mindenki rendkívül barátságos velünk, és Budapesten mosolygós arcokkal találkozunk.

Donald Trump azt állítja, hogy hamarosan pontot tesz az erőszakos cselekmények végére. Milyen véleményed van erről a kijelentésről?

Egyelőre semmi gyakorlati haszna nem volt annak, amit csinált. Ezek csak szavak, amik a saját választóinak szólnak.

Az ukrán sportolók számára nem kötelező a katonai szolgálat teljesítése?

A profi sportolóknak, akik a válogatottakban is játszanak, nem kell. A kormány mentesíti őket a hadkötelezettség alól, azért, hogy megmutathassák a világnak, hogy Ukrajna még életben van. Azt akarjuk, hogy lássák, hogy Ukrajna nagyon nagy területű, és Oroszország nem tudja az összes megyéjébe elvinni a háborút. Vannak olyan zónák, ahol normális élet zajlik, sportolnak az emberek, a profi sportolók pedig fel tudnak készülni és a legjobbjukat tudják nyújtani Európában és a világon.

A csapatban nincsenek már olyanok, akik a bevonuláson gondolkoznak? Önnek nem jár ez a fejében, ahogy hallja az újabb és újabb híreket a frontról?

Aki be akar vonulni a hadseregbe, az megteszi, annak ellenére is, hogy senki sem kötelezi erre őt. Van, aki azért dönt úgy, hogy nem harcol, mert nagy családja van. De akik nem állnak be katonának, azok is támogatják a hadsereget, leginkább pénzzel.

Mi volt a legemlékezetesebb pillanata a csapattal a háború kezdete óta?

Erre a kérdésre nem egyszerű válaszolni. Az mindenesetre pozitívum, hogy sikerült újjáéleszteni a válogatott szellemét, miután hosszú időn át nem léptünk pályára. Azonban az utolsó három év tele volt nehézségekkel, így nem könnyű feleleveníteni a valóban emlékezetes pillanatokat.

És mi lesz az ukrán rögbiválogatott jövője?

A csapatunk sorsa szorosan összefonódik hazánk jövőjével. Ennek a kilátásai megjósolhatatlanok, hiszen még hat hónapra előre is nehéz tervezni. Így hát nincs más lehetőségünk, mint hogy a pályán adjuk a legjobbat, miközben a népem az őrült szomszédjával küzd Ukrajna keleti határainál.