Majdnem elszalasztottam Shawn Mendes fellépését, de végül megérte – igazi élmény egyedül fesztiválozni a Szigeten!

Bár sokan féreértik, és nem is biztos, hogy mindenkinek való, de megvan az előnye annak, ha valaki egyedül veti bele magát egy fesztiválba. Mivel nem kell alkalmazkodni másokhoz, simán lehet, hogy egy véres terrortámadásról szóló film és beszélgetés miatt kihagyja a sztárfellépőt, és ezért nem neheztel rá senki.

Néhány hónappal ezelőtt, egy születésnapi ajándékjegy birtokában, úgy döntöttem, hogy elugrom a moziba. Ez már a sokadik alkalom volt, hogy egyedül érkeztem, de valahogy ez sosem zavart. Amikor a pénztárhoz léptem, a kedves, mosolygós pénztáros lány rám nézett, és megkérdezte:

Csak így, magányosan?

Igen, így. Nem gondolom, hogy bántó akart lenni a kérdéssel, talán csak meglepődött. Pedig az utóbbi években egészen elterjedt az az elképzelés, hogy énidőre mindenkinek szüksége van (sőt, vannak olyan szakmai fórumok, ahol már inkább arról zajlik a beszélgetés, hogy a túl sok énidő árthat), és társadalmilag egyre elfogadottabb, hogy egyedül üljön be valaki egy étterembe vacsorázni, vagy elvigye saját magát randizni.

Tíz évvel ezelőtt a Marylandi Egyetem és a Georgetowni Üzleti Iskola kutatói, Rebecca Ratner és Rebbeca Hamilton, egy átfogó kutatás keretében érdeklődtek az emberek preferenciái iránt, amikor egyedül vagy csoportban végzett tevékenységekről van szó. A kutatás során a szakértők két fő kategóriát állapítottak meg: az egyik a tisztán szórakoztató, kikapcsolódást célzó programokat ölelte fel (mint például mozizás, múzeumlátogatás vagy koncert), míg a másik a produktív tevékenységeket foglalta magába (például amikor egy kávézóban nem csupán lazítunk, hanem aktívan dolgozunk). A válaszadók többsége arról számolt be, hogy amikor az első kategóriába tartozó eseményeken egyedül vettek részt, gyakran úgy érezték, hogy a körülöttük lévő emberek arra következtetnek, hogy nincsenek barátaik, és emiatt magányosnak tűnnek.

A kutatás során arra is fény derült, hogy bizonyos tényezők hatására a válaszadók kevésbé érzik magukat szorongónak a külső megítélés miatt. Például, ha valaki egyedül ül egy kávézóban, miközben egy könyvet olvas, ez arra utal, hogy nem magában a tevékenységben van a zavar, hanem abban, hogy mások esetleg megítélik őket. Ez a félelem azonban könnyen eltűnik, amikor a személynek van egy "indoka" arra, hogy ott tartózkodjon, mint például a könyv olvasása.

A következő kérdések merülnek fel ilyenkor:

A kávézó atmoszférája sokszor tele van élettel és interakciókkal, és éppen ezért könnyen válhat egyfajta társadalmi színhellyé, ahol az emberek a saját elvárásaik és ítéleteik alapján figyelik egymást. Az, hogy valakit érdekel, mit gondolnak róla az idegenek, a társadalmi kapcsolatok és az identitás keresésének mélyebb aspektusaira utal. Az emberek gyakran vágynak arra, hogy elfogadják őket, és a megfigyelés, valamint az elítélés érzései fájdalmasan érintheti őket, különösen, ha az a barátság hiányára utal. A könyvolvasás viszont egyfajta menedéket nyújthat. Amikor valaki elmerül egy történetben, lehetősége nyílik arra, hogy elvonuljon a külvilág elvárásai elől, és egy olyan szférában találja magát, ahol a valóságos vagy képzelt karakterek küzdelmei és tapasztalatai révén új perspektívákra tehet szert. Az olvasás nem csupán szórakozás, hanem egy eszköz is a megértéshez és az empátia fejlesztéséhez. Így a könyvek védelmet nyújthatnak a külső megítélésekkel szemben, és segíthetnek a saját értékek és kapcsolatok keresésében. A történetek által az olvasó érezheti, hogy nem egyedül van a megpróbáltatásaival, és hogy mások is átélhetnek hasonló érzéseket.

Ratner és Hamilton kutatásuk során arra voltak kíváncsiak, hogyan reagálnak az emberek, amikor félelmeiket félretéve egyedül próbálnak ki egy szabadidős tevékenységet. Ennek érdekében egy egyetemi campus központjában hallgatókat kerestek meg, eltérő módon: egyeseket egyedül, másokat csoportokban. A résztvevőktől azt kérdezték, érdekelné-e őket, hogy 5-10 percet eltöltsenek egy galéria kiállításának megtekintésével. Ha igent mondtak, a kutatók azt is megkérdezték, hogyan vélekednek arról, mennyire fogják élvezni az eseményt. A kiállítás után pedig értékelték az élményüket. A kutatás során kiderült, hogy a fiatalok egyedül kevésbé voltak hajlandóak részt venni a programon, azonban az élmények értékelése során nem mutatkozott különbség: mindenki ugyanannyira élvezte a kiállítást, függetlenül attól, hogy társaságban vagy egyedül voltak-e. A kutatók előzetes elgondolása tehát beigazolódott: azok, akik nem mernek egyedül részt venni szabadidős tevékenységekben, gyakran lemaradnak értékes élményekről és lehetőségekről.

"Nagyon értékes, ha megtanuljuk, hogyan tehetjük magunkat boldoggá, és merjük követni az álmainkat" - írta egy fórumozó, aki egy szóló fesztiválozót bíztatott. Érdemes megemlíteni, hogy a szabadidős tevékenységek között is jelentős eltérések vannak; más a kockázat, ha egyedül megyünk moziba, és egészen más, ha egy több százezer fős zenei fesztiválon találjuk magunkat. Most kipróbáltam, milyen érzés egy teljes napot eltölteni a Szigeten egyedül.

Az igazság az, hogy már volt alkalmam egyedül részt venni koncerteken és kisebb fesztiválokon is, sőt, nemrégiben még egy külföldi szóló utazást is lebonyolítottam. Szóval nem idegen számomra a saját társaságomban eltöltött idő; az "egyedüllét könnyűségével" már találkoztam. Az igazi kihívást inkább a nagy tömeg és a rengeteg érzelmi impulzus jelenti, ami újdonságként hatott rám. Kicsit aggódtam is amiatt, hogy milyen érzés lesz barátok nélkül navigálni az ország legnagyobb fesztiválján. Mielőtt útnak indultam, konzultáltam néhány olyan ismerősömmel, akik már tapasztaltabbak az egyedüli fesztiválozás terén, hogy tanácsot kérjek tőlük a legjobb megoldásokról.

A fesztiválozás igazi mozgatórugója számomra a kérdés: miért is indul el valaki egy ilyen eseményre? Míg a többség általában a közösségi élmények miatt választja a fesztiválokat, addig van, aki a zene iránti szenvedély miatt teszi ezt – mint például egy fekete öves, magányos fesztiválozó ismerősöm. Ő minden évben újra és újra elhatározza, hogy egyedül látogat el a Szigetre, és ennek tükrében komoly stratégiát dolgoz ki, hogy maximálisan kihasználja az ott töltött időt. Számára a fesztivál nem csupán szórakozás, hanem egyfajta zenei küldetés is: igyekszik minden lehetséges előadót megnézni, amit csak lehet. Gyakran látom, ahogy az egyik színpadról a másikra rohan, hogy elcsípje a legjobb pillanatokat egy koncertből, hiszen a sokszínpados események miatt a teljes élményt szinte lehetetlen átélni. Mindez csak fokozza az izgalmat és a kihívást, amit a fesztiválok nyújtanak számára.

Gyakran még az étkezést is alárendelem ennek a ritmusnak: nem az éhség jeleire figyelek, hanem inkább akkor falatozom, amikor éppen szabadidőm van.

- fűzte hozzá.

Szerinte vannak olyan elvárások, amelyeket az ember nem támaszthat a párjával, a barátaival vagy bárki mással szemben. A fesztiválozás mindig is egyfajta kompromisszummal jár, hiszen nem mehetsz mindig oda és akkor, amikor és ahová szeretnél; figyelembe kell venned másokat is. "Eddig talán úgy tűnik, mintha csupán önzésről lenne szó, de én ezt másképp látom" - mondja, majd hozzáteszi, hogy egyedül fesztiválozik, mert a párja nem osztozik az ő koncertimádatán, sőt, kifejezetten utálja a tömeget. Soha nem vágyik arra, hogy a fesztiválozók közé merüljön, ráadásul korán fekszik le, így nem szívesen tölti az éjszakáit koncerteken. "Összességében mindenhez más szemszögből közelít, mint én, és mivel nagyon szeretem őt, nem akarom abba a helyzetbe hozni, hogy ennyi kompromisszummal kelljen megküzdenie" - osztja meg a gondolatait.

Egy tapasztaltabb barátom, aki már jó néhány fesztiválon részt vett, azt mondta, hogy a legcsodálatosabb ebben a világban a szabadság érzése, ami abból fakad, hogy senkihez sem kell igazodni. Én is átéltem valami hasonlót: amikor átszeltem a fesztivál területét, véletlenül belebotlottam egy akusztikus koncertbe. Leültem a fűbe, és amíg jól esett, csak hallgattam a zenét. Ugyanez a szabad érzés fogadott, amikor egy sátorba léptem be kézműveskedni - senkit sem érdekelt, hogy mennyi időt töltök el a színezéssel vagy egy rejtvény megfejtésével a szabadulószobás játékban. A Magic Mirror színpadnál is hasonló volt a helyzet: a panelbeszélgetés után türelmesen végighallgattam az összes közönségkérdést, mert annyira lekötött az előadás, hogy teljesen megfeledkeztem a múló időről és a következő programról.

A beszélgetés középpontjában a biszexualitás és pánszexualitás állt, emellett fontos témák kerültek terítékre, mint az előítéletek és az LMBTQ-közösség tagjainak edukálásának szükségessége. Sulyok Viktória, a panel egyik résztvevője megosztotta tapasztalatait arról, hogy amikor az aszexualitásról beszél, igyekszik a hallgatóság kognitív szintjéhez igazítani a mondandóját. Elmesélte, hogy ha kedve és energiája engedi, akkor szívesen tart egy rövid előadást a témáról – ráadásul ezt több nyelven is képes megtenni. Ha viszont fáradt, inkább a Google-hoz irányítja az érdeklődőket. A résztvevők személyes történetei által egy támogató közeg alakult ki, ahol a kérdések szabadon áramoltak, és ahol mindenki bátran kifejezhette gondolatait, érzéseit – gyakorlatilag bármiről. Ez a nyitott párbeszéd segített abban, hogy a résztvevők jobban megértsék egymás nézőpontjait és tapasztalatait.

A nagyszínpadon tinédzserkorom egyik nagy kedvence, Shawn Mendes lépett fel, míg a Revolut színpadon Co Lee zenéjét hallgattam. Közben egy kis házikóban ülve néztem a 2023. október 7-i tragikus eseményeket feldolgozó dokumentumfilmet, amelyben túlélők meséltek arról, hogyan támadtak rájuk a Hamász terroristái. A We Will Dance Again (magyarul Egyszer újra együtt táncolunk) című film az elmúlt év gyászmunkájáról szól, és közben megmutatja a brutális pillanatokat is, lépésről lépésre rekonstruálva az október 7-i vérengzés 24 óráját. Az első negyedórában a megszólaló túlélők arról mesélnek, mennyire jól érezték magukat a Nova fesztiválon – ami különösen megrázó, hiszen én is egy fesztivál közepén vagyok. Hirtelen, egyik pillanatról a másikra, a hangulat sötét és hátborzongató fordulatot vesz. A következő közel 70 percben együtt nézzük végig a gyötrelmek részleteit a mellettem ülőkkel, akik szintén elmerültek a fájdalmas emlékekben.

A filmvetítés után, más hangulatban és vegyes érzésekkel indultam el, hogy felfedezzek néhány dalt. Így végül mégsem maradtam le a koncertekről. Ha barátokkal mentem volna a fesztiválra, lehet, hogy nem jutok el a filmre, vagy talán eszembe se jut, hogy megnézzem - valószínű, hogy inkább valamelyik koncert volt a középpontban, ha az érdeklődési köreinket nézzük. Mégis, egy percig sem sajnálom, hogy így alakult - bár nem az életem mélységeit kutatni érkeztem a Szigetre, végül mégis egy gazdagabb élménnyel távoztam.

Nemrég egy barátom mesélte, hogy egy vidéki fesztiválon volt valakivel, akivel ugyan jól érezte magát, de sokszor arra vágyott, hogy egy másik emberrel mehessen el inkább a programokra - egy olyannal, aki éppen nem volt ott. Voltak olyan pillanatok, amikor jólesett volna összekacsintani nekem is a barátaimmal, vagy együtt kitölteni azt a kvízt az egyik sátorban, amiből kiderül, hogy ki melyik budapesti kerület lenne.

A tájékozódásban általában sokszor támaszkodom a körülöttem lévőkre, így most nehézséget okozott, hogy mindenhova nagyjából dupla annyi idő alatt jutottam el egyedül, mint kellett volna. A kihelyezett térképek és a szigetes munkatársak is sokat segítettek, mégis éreztem, hogy nehezen boldogulok, eltévedek. Amikor társaságban vagyok az is sokat számít, hogy egymásra figyelünk, és mikor elindulunk valahova, körbenézünk és megkérdezzük a másiktól: "megvan mindened?". Na ez az, amit saját magamtól elfelejtettem megkérdezni, így egy szerencsés és élelmes fesztiválozónak lett egy ingyen repohara a Szigeten.