Erdélyben különleges ősmaradványok bukkantak fel, amelyek új fényt derítenek a régió ősi élővilágára.

A cikk e-mailben való megosztásához kérjük, kattintson az alábbi linkre, vagy másolja ki ezt az URL-t és küldje el: https://demokrata.hu/tudomany/kis-dinok-nagy-sztorija-1025620/

Az Év Irodája versenyen valószínűleg nem aratna osztatlan sikert, hiszen a rend és a tisztaság teljesen hiányzik belőle, és a modernitás sem igazán jellemzi. Viszont ha az érdekességet mernénk pontozni, akkor Botfalvai Gábor paleontológus kicsiny birodalma az ELTE Őslénytani Tanszékén biztosan megnyerné a fődíjat. A néhány négyzetméteres helyiségében szinte minden lépésnél dinoszauruszcsontokba ütközik az ember – persze, csak ha nem figyel arra, hogy ne sértsen meg ezt a felbecsülhetetlen értékű leletegyüttest, amely körül a tudományos felfedezések izgalma lebeg. Itt a kaotikus rendetlenség és a régmúlt titkai keverednek, ami egyedülálló atmoszférát teremt a felfedezések és kutatások számára.

Olyan fosszíliákat, mint csigolyák, lábszárcsontok vagy fogakkal teli állkapcsok kézbe venni, amelyek még a kréta korban keletkeztek, és amelyek a mai Erdély területén bukkantak fel, nem mindennapi élmény a magyar kutatók számára. Kadić Ottokár, a horvát gyökerekkel rendelkező geológus, akit az 1900-as évek elején bíztak meg a Hátszegi-medence természeti erőforrásainak felmérésével, nem csupán értékes nyersanyagokat talált, hanem évmilliókkal ezelőtt élt ősi állatok maradványaira is rábukkant. Mivel a terület akkor még Magyarország része volt, a felfedezett leletek a budapesti földtani intézetbe kerültek, ahol évtizedeken át gondosan őrizték őket. A Rákosi-korszak alatt azonban, rejtélyes okokból, a pincébe száműzték őket. Botfalvai Gábor, a lelkes fiatal paleontológus, könyvtári kutatásai során értesült a sorsukról, amely felkeltette az érdeklődését. Abban az időben a Bakonyban, Iharkúton dolgozott, ahol a legnagyobb magyar dinoszaurusztemetőt tárta fel dr. Ősi Attila kutatócsoportjának tagjaként. Doktori disszertációjának megírása előtt azonban úgy érezte, hogy ideje önállósulni, és valami igazán különleges küldetésbe vágni. Ekkor határozta el, hogy felkeresi a hátszegi maradványok lelőhelyét, hogy a helyszínen gyűjtött minták alapján rendszerezze a barbár költöztetés során összekeveredett ősmaradványokat. A kutatás azonban nem volt egyszerű, mivel alig állt rendelkezésre információ a csontok pontos lelőhelyéről: mindössze annyit tudtak, hogy Hunyad megyében, Valiora település közelében bukkantak rájuk, de a pontos helyszín homályba veszett. Makádi László, a kutatócsoport biológusa, végül felfedezte a megoldást: rábukkant egy régi térképre, amelyet az emberek általában csak filmekben láthatnak. A gyűrött, megsárgult papíron a dél-erdélyi falut és környékét ábrázolták, és hatalmas X-ek jelölték azt a hét helyszínt, ahonnan több mint egy évszázaddal ezelőtt előkerültek az értékes csontok.

A Valiora-küldetés története 2019 tavaszán kezdődött, amikor a kutatók egy távoli, civilizációtól elzárt terület felfedezésére indultak. Az ELTE kutatócsoportjának tagjai számos vízmosáson és sűrű, rejtélyes rekettyésen keltek át, hogy elérjék a régóta vágyott lelőhelyet. A munka Kadić Ottokár kettes számú lelőhelyén indult, ahol a paleontológusok fáradhatatlanul dolgoztak. Csákányokkal hatalmas kőzetdarabokat emeltek ki a földből, majd a megszokott módszerekkel, csavarhúzó segítségével kezdték el a rétegek gondos eltávolítását, bízva abban, hogy újabb régészeti kincsekre bukkannak. A türelem és kitartás végül meghozta gyümölcsét. Kadić Ottokár csapata rábukkant egy Sauropoda (nagy termetű, hosszú nyakú növényevő) csigolyájára, amely lehetőséget biztosított a kutatók számára, hogy rekonstruáljanak egy, a Hátszegi-medence óceán ölelte szigetszerű területén élt dinoszauruszt. Ez a példány, a kisebb amerikai rokonainál, mindössze 3-4 méter magasra nőtt. Eközben Botfalvai Gábor és csapata egy még figyelemreméltóbb lelet birtokába jutott: egy szinte teljes csontvázra bukkantak, amely lehetővé tette számunkra, hogy mélyebb megértést nyerjünk a Magyarosaurusnak elnevezett különleges őshüllő életéről és megjelenéséről. A felfedezések nem csupán új tudományos ismereteket hoztak, hanem egy rég elfeledett világ kapuját is megnyitották előttünk.

Az elmúlt évek során ez még csak nem is volt az egyetlen figyelemre méltó esemény. A kutatócsoport legújabb célpontja az ötös számú lelőhely lett, és amikor már úgy tűnt, hogy rátaláltak a régóta keresett nyomokra, váratlanul felfedezték, hogy egy teljesen új, eddig feltáratlan területre érkeztek. Már éppen nekiláttak a munkának, amikor kitört a Covid-járvány, ami sajnos megakadályozta az ásatások folytatását. Végül csak 2021-ben tudtak újra nekivágni a feladatnak, ám a kényszerű szünet egy váratlan ajándékkal is járt: előkerült egy olyan csontváz, amely minden valószínűség szerint egy új, eddig ismeretlen faj maradványa.

A Hadrosauridák, más néven kacsacsőrű dinoszauruszok családjába tartozó különleges példányról van szó. Nemrégiben elküldtük a csontjait a központba, ahol jelenleg alapos elbírálás zajlik. A faj neve Kriptohadros lesz, és ha minden jól alakul, a példányt Kállai névre keresztelik, tisztelegve az elhunyt édesanya előtt, aki a hallgatóm számára mindig is nagy jelentőséggel bírt – mesélte Botfalvai Gábor.

Valiorában ma már, ha nem is éppen tárt karokkal, de indulatok nélkül fogadják a kíváncsi látogatókat. A helyiek tisztában vannak vele, hogy ha magyarok érkeznek a faluba, azok valószínűleg dinoszauruszkutatás céljából tették azt. A település lakói nem mindig voltak ennyire békések: Kadić Ottokáréknak a visszaemlékezések szerint a helyi pap közbenjárására volt szükségük, hogy megszülethessen a béke a románok és magyarok között. A helyiek haragja érthető, hiszen mi, magyarok jól tudjuk, milyen fájdalmas, amikor elveszik tőlünk, ami igazán fontos. Ma azonban a román állam is tisztában van azzal, hogy a magyarok nem rabolni érkeznek szeretett szülőföldjükre, hanem válaszokat keresnek egy olyan kérdésre, amely mindenkit foglalkoztat: milyen volt a Föld, lakóhelyünk évmilliókkal ezelőtt? Amit tudományos céllal elhoznak Erdélyből, az előbb-utóbb visszakerül oda. A feltárt csontokat leltározzák, mindegyikhez egyedi azonosító tartozik, majd olyan vizsgálatoknak vetik alá őket, amelyekből sok minden kiderül a keletkezésük idejéről és arról a korról, amelyben a föld elrejtette őket. Miután az eredményeket nyilvánosságra hozzák, a leleteket visszaszolgáltatják a Bukaresti Egyetemnek, amely a feltárásokban részt vevő intézmény, és amelyek a Hátszegvidéki Dinoszaurusz Geoparkba kerülnek, egy hatalmas múzeumba, amelynek építése már zajlik. Bár néhány évvel ezelőtt még szinte titokban zajlottak az ásatások, mára a román fél is elismeri a magyar kutatók tudományos eredményeit, és támogatja a Valiora-projektet, amely rég túlnőtt a falu határain. A feltárt területek ugyanakkor kimerülőben vannak, így a kutatócsoportnak új helyszíneket kell keresnie. Unatkozni azonban nem fognak, mivel az anyaországi Iharkút olyan gazdag lelőhely, hogy még hosszú évtizedekig biztosítani fogja a munkát a magyar paleontológusok számára.