Kényszermunka gyanúja miatt felfüggesztették a BYD gyárának építését Brazíliában.
A helyi Munkaügyi Ügyészség közleménye szerint 160-nál is több építőipari munkást mentettek ki Bahia államban. A dolgozók megalázó körülmények között laktak, útlevelüket, fizetésüket egy építőipari cég tartotta vissza.
Az építkezés Brazília északkeleti részén folyt, a BYD kínai elektromos járműgyártó ott épít gyárat. A helyi munkaügyi hatóságok szerint a munkásokat Kínában a Jinjiang Construction Brazil, a brazíliai Camaçari városban található építkezés egyik kivitelezője vette fel.
A hatóságok közlése szerint a Jinjiang Construction Brazil elkobozta a munkások útlevelét, és visszatartotta a bérük 60%-át. Felmondás esetén pedig túlzott költségekkel kellett volna szembenézniük, egyebek mellett ki kellett volna fizetniük a vállalatnak az oda- illetve a hazautazásuk árát - számolt be a BBC.
Az ügyészség által nyilvánosságra hozott felvételek bemutatják a kollégiumi szobákat, ahol az építőmunkások tartózkodtak. A képeken jól láthatók a matracok nélküli ágyak, valamint olyan szobák, melyek nem kínáltak megfelelő tárolási lehetőséget a munkások személyes dolgainak. A helyzet súlyosságát fokozza, hogy mindössze egy mosdó állt rendelkezésre 31 ember számára, ami azt eredményezte, hogy hajnali négykor kellett kelniük, hogy sorban állva készüljenek fel az 5:30-as indulásra.
A BYD, amelynek teljes neve Építsd meg álmaidat (Build Your Dreams), a világ egyik vezető elektromosautó-gyártójaként ismert. A vállalat hétfő este bejelentette, hogy azonnali hatállyal megszünteti együttműködését a Jinjian csoporttal, egyúttal hangsúlyozva elkötelezettségét a jogszabályok szigorú betartása iránt.
A BYD közölte, hogy a Jinjiang dolgozóit egyelőre közeli szállodákban szállásolják el, és nem fogja őket érinteni a döntés, hogy leállítják a munkát a telephelyen. A BYD az elmúlt hetekben felülvizsgálta a munkakörülményeket az építkezésen, majd megszakította kapcsolatait az ominózus céggel, és tudatta vállalkozóival, hogy "kiigazításokat" kell végrehajtani.
A brazil jogszabályok értelmében a rabszolgasághoz hasonló helyzetek közé tartozik a kényszermunka, a kimerítő munkaidő, a megalázó munkafeltételek, valamint a munkavállalók mozgásszabadságának súlyos korlátozása.
A létesítményt a tervek szerint jövő márciusban nyitnák meg. A vállalat Brazíliában egyre jobban megveti a lábát: a dél-amerikai ország messze a legnagyobb tengerentúli piaca. Először 2015-ben nyitottak gyárat São Paulóban, ahol elektromos buszok alvázait gyártja.
A BYD Magyarországon is terjeszkedik: a tervek szerint 2025-re Szegeden készülnek el az első járművek, amelyek új fejezetet nyithatnak a helyi autóiparban.