Jókai szavaival élve, egy nő szinte bármire képes, hiszen ereje és kitartása határtalan. Az élet kihívásaival szemben mindig talál módot arra, hogy megoldja a problémákat, és elérje céljait.

A 19. században Jókai Mór idézete valóban figyelemre méltó és kivételes gondolkodásmódot tükrözött. Ebben az időszakban a nők társadalmi szerepe szigorúan korlátozott volt, és a közvélemény gyakran úgy vélte, hogy a nők helye a háztartásban van, míg a férfiak a közélet és a hadviselés színterén tevékenykednek. Jókai szavai azonban egyfajta forradalmi szemléletet tükröznek: az emancipáció eszméjét hirdetik, amely a nők önállóságára és szellemi fejlődésére hívja fel a figyelmet. Ez a nézőpont különösen előremutató volt, és összhangban állt a korabeli feminista mozgalmak kezdeményezéseivel, amelyek a nők jogainak kiterjesztését, az oktatáshoz való hozzáférést és a szellemi életben való aktív részvételt szorgalmazták. Jókai hangsúlyozza, hogy a női kezek is képesek lehetnek a gondolkodásra és a kreativitásra, ami a korabeli patriarchális normákkal szöges ellentétben állt. A 19. század végén és a 20. század elején a nők jogaiért folytatott küzdelem egyre nagyobb lendületet kapott, de Jókai előremutató gondolatai már akkor is megelőzték a korát. Az ő megközelítése nem csupán a nők emancipációját, hanem a társadalmi fejlődés szükségességét is hangsúlyozza, amelyben minden egyén szellemi és kreatív potenciálja érvényesülhet, függetlenül a nemétől. Ez a fajta gondolkodás valóban ritkaságnak számított a 19. században, és Jókai Mór szavai ma is relevánsak a társadalmi egyenlőség és az esélyegyenlőség szempontjából.

A 19. században még javában voltak férfiak, akik vették a fáradságot, hogy arról értekezzenek, hogy a nők szellemileg alacsonyabb rendűek, biológiai sajátosságaik miatt alkalmatlanok a tanulásra és a munkára, vagy pusztán az emberi társadalom vesztét okoznák, ha elhagynák a gyermeknevelés és háztartás terepét. Egyáltalán nem ment evidenciaszámba, hogy a családok taníttassák a lányokat és nem is nagyon léteztek iskolák a számukra. Az alsóbb osztályok lányai dolgozni tanultak meg, a felsőbb osztályokban reprezentálni. Kevés szülő vélte úgy, hogy a műveltségnek és tudásnak bármi szerepe van a lánya jövőjét illetően. A férjhez menés volt a legfontosabb. Igen ám, csak hogyan lehet jó partner egy műveletlen nő a minden iskolát kijárt férje mellett és mit kezd minden tudás és képzettség nélkül az a nő, akinek nem sikerül férjhez mennie vagy elveszíti apját vagy férjét, aki gondoskodott róla? A 19. század során egyre többen vélték úgy, hogy a nők kiszolgáltatottságán változtatni kell, de kevesen képviselték azt a véleményt, mint Jókai. Nyilván neki is megvoltak a fenntartásai, de elfogadhatónak találta azt a gondolatot, ami akkor progresszív volt, ma már viszont egyértelmű: a nőknek ugyanazok a jogok járnak, mint a férfiaknak.

Jókai gondolatait mennyire határozták meg a körülötte élő nők, azok, akiket ön a Jókai és a nők című könyvében is megemlít?

Jókai édesapja, Jókay József tragikusan fiatalon távozott az élők sorából, mindössze 12 éves korában. Ezt követően az édesanya, Jókay Józsefné vette át a család irányítását, és hármas feladatot kapott: három gyermekét – egy felnőtt fiút, egy férjhez menendő lányt és egy kiskamaszt – kellett felnevelnie és az élet útjára terelnie. Bár örököltek némi vagyont, az nem volt elegendő ahhoz, hogy a fiúk taníttatása ne jelentsen külön terhet számára. Jókai szemtanúja volt, ahogy édesanyja ügyesen gazdálkodott az örökséggel, mindent megtesz a gyermekeik boldogulásáért. E közegben találkozott Laborfalvi Rózával, aki szintén egyedül nevelte lányát, és a színészi pályán elért sikereiből tartotta fenn őket. Róza már 12 éve küzdött, hogy biztosítson a házasságon kívül született gyermekének, miközben a Pesti Magyar Színház vezető tragikája volt. Jókai környezetében számos dinamikus és tehetséges nő állt, akik példája megerősítette benne, hogy a nők képesek bármit elérni. Ugyanakkor a kor társadalmi normái is hatással voltak a gondolkodására, és bár tisztában volt a nők képességeivel, a hagyományos értékrend azt sugallta, hogy a nők alapvetően a férfiak védelmére és gondoskodására szorulnak. Ez a helyzet a jogok és kiváltságok férfiak általi birtoklásával együtt formálta Jókai nézeteit.

Nem mindenki, sőt, Jókai egyik legjobb barátja, maga Petőfi Sándor sem tudta elnézni neki például azt, hogy elvette a tőle idősebb, színészként dolgozó, gyerekét egyedül nevelő Laborfalvi Rózát. A legtöbb rágalmazást persze a feleség kapta, de hogyan reagált a vádakra, hogyan védte meg őt Jókai?

Jókai a saját, különleges módján teremtett igazságot a feleségének: piedesztálra emelte őt, hősnővé varázsolta. Először a családja előtt, majd fokozatosan a világ szeme elé is. Gyakran nem riadt vissza a legendák szőttétől sem, hogy megerősítse családtagjait abban a hitben, hogy Róza nem csupán hűséges társ volt, hanem 1849 végén komáromi menlevelet is szerzett neki, ezzel megmentve az életét. Mint író, olyan szerepeket alakított ki számára, amelyekben műveinek középpontjába állította őt, és minden önéletrajzi írásában felmagasztalta. Róza, bár nem volt szent, "csupán" szeretetteljes feleség volt. Jókai számára azonban a mértéktelen idealizálás jelentette a "szeretet nyelvét".

De amint azt ön is kiemelte, "Jókai csodálta és támogatta a feleségében a művészt, de amikor már jövedelmei jóval meghaladták a nejéét, úgy vélte, talán helyesebb visszavonulnia attól a napi stressztől, amit a színészi pálya jelent."

A színészi pálya mindig is hatalmas érzelmi feszültséggel járt. A 19. században pedig még keményebb farkastörvények uralkodtak a színházban, mint ma, hiszen egy harmincas nőt már nem tekintettek fiatalnak, egy negyvenes asszonyt pedig kifejezetten öregnek bélyegeztek. Hiába volt Laborfalvi Róza ereje és szakmai tudása teljében, idővel egyre nehezebb volt megőriznie vezető szerepét a színésznők között. Jókai nyilvánvalóan úgy képzelte, hogy ha a felesége felhagy a színészi pályával, az otthonukban nyugalom lesz, hiszen Róza asszony a háztartásnak szenteli magát és nem az aznap esti alakítás vagy a színházi csetepaték miatt lesz feszült. De egy művészt, aki a színpadon nőtt fel, nem olyan könnyű "áthelyezni" a privát életbe. Róza asszony megszenvedte azt az üresjáratot, ami ezután következett.

Jókai életében ismételten feltűnt egy hasonló szituáció. Második felesége, miután házasságot kötöttek, végleg búcsút intett a színpad világának. Jókai számára világossá vált, hogy egy művész számára elképzelhetetlen az, hogy csak úgy, könnyedén lemondjon a hivatásáról, különösen, ha női művészről van szó. Nagy Bella azonban a Jókaival való házasság révén annyira a bulvársajtó középpontjába került, hogy a közönség egyfajta ambivalens érzéssel viseltetett iránta: "szeretett utálni" őt. Ez a helyzet végül nem segítette a visszatérését, és Bella végleg visszahúzódott a reflektorfényből, noha Jókai mindig támogatta őt színészi karrierje kibontakozásában.

A 19. századi irodalmi diskurzusok között a női egyenjogúság témája különösen éles vitákat generált, és talán az egyik legfigyelemreméltóbb ezek közül Gyulai Pál nőellenes nézetei körüli polemika. Jókai Mór, a korszak prominens irodalmi alakja, határozottan állást foglalt a női jogok mellett, és ennek hangot is adott műveiben és publicisztikáiban. Jókai számára a nők emancipációja nem csupán társadalmi igazságtalanságok elleni harc volt, hanem a kultúra és a társadalom fejlődésének egyik kulcseleme is. Íróként és gondolkodóként a női szerepek átalakulását és a női egyenjogúság előmozdítását szorgalmazta, így a vitákban nemcsak a női írók, hanem a szélesebb társadalmi rétegek képviseletét is fontosnak tartotta.

Gyulai Pál arra a jelenségre adott némileg hisztérikus választ, amelyet ugyanebben az időben az angol írónő, George Eliot saját írásában úgy nevezett meg, hogy "silly novels by lady novelists" (hölgyírók ostobácska regényei), tehát arra, hogy a női olvasóközösség növekedésével egyre nagyobb mennyiségű, nők által gyártott írásmű árasztja el a piacot, ami ezáltal nyilvánvalóan a létével és előrenyomulásával sérti a szépírók érdekeit, akik akkor még túlnyomó többségben férfiak. Gyulai Pál szerint a nők felhígítják az irodalmat és egyszerűen képtelenek arra, hogy elérjék a férfiak színvonalát. Jókai mértékletesebben nyilvánult meg ebben a vitában, mert elismerte, hogy a nők azért nem olyanok, mint a férfiak, mivel nők. A maguk módján látják a világot és eszerint írnak. Az máig vitatott pont, hogy melyek a nők és a férfiak által írott irodalom jellegzetességei, léteznek-e egyáltalán ilyenek, vagy egyszerűen csak jó irodalom van, a többi társadalmi konstrukció. A "silly novels by lady novelists" jelensége ma is megfigyelhető: ha megnézzük a sikerlistákat, azok hemzsegnek az irodalmi értéket nem képviselő, többnyire történelmi, romantikus-erotikus románcoktól - amelyeket gyakorta női szerzők írnak női olvasóknak. Gondolhatjuk ezt negatív jelenségnek, mert nem kíván szellemi tevékenységet a befogadásuk, vagy mondhatjuk rá azt, hogy nincs ezzel semmi baj, hiszen bármit olvasni jobb, mint nem olvasni. Mindenesetre emellett léteznek olyan kiváló női szerzők, akik valóban meghatározó tényezői a kortárs magyar irodalomnak és ők is jelentős olvasótáborral bírnak. Ez korábban jó sokáig nem volt így a magyar irodalomban.

Jókait mint írót, a regényeit és az írásaiban felbukkanó - férfi és női - karaktereket nem szoktuk elválasztani a mindennapi életben betöltött szerepeitől: mindezek értelmezésekor Pulay Mária fiaként, Laborfalvi Róza és Nagy Bella férjeként, Jókay Jolán és Jókai Róza nevelőapjaként, Váli Mari nagybátyjaként is látjuk őt. Van egyáltalán olyan Jókai-portré, amelyik mellőzi a Jókai nőhöz fűződő viszonyait?

A legtöbb Jókai-életrajzban a hozzá kapcsolódó nők pusztán életrajzi tényként jelennek meg. Laborfalvi Rózán kívül mind ismeretlenek maradtak volna, ha nem kötődnek valahogyan Jókaihoz. Ez a tény tette lehetővé, hogy megírják emlékezéseiket és ezek fennmaradjanak. Ezek Jókait magánemberként jelenítik meg - ugyanakkor lehetőséget adnak ezeknek a nőknek, hogy a saját életüket is megírják. Az én könyvemben minden fejezet egy nő életeseménye felől közelít: az első fejezetben például Jókai édesanyját pillantjuk meg, aki afféle "szivárványgyermekként" tekint Móricra két csecsemőkorú kisfia halála után. Ha ez a kisfiú nem tesz ilyen nagy hírnévre, mit sem tudnánk Pulay Máriáról. Ennél sokkal furcsább, hogy Laborfalvi Rózáról, aki viszont a saját jogán volt elismert színésznő, a visszavonulása óta eltelt 150 évben nemhogy monográfia, de egy átfogó tanulmány sem született. Jókait kellett tehát eszköznek tekintenem, hogy ebben a könyvben egy fejezetet annak az időszaknak szenteljek, amíg Róza még nem volt Jókai felesége.

A Jókai és nők című könyv megírásának legfőbb indoka az volt, hogy feltárja Jókai Mór életének és munkásságának egy izgalmas, eddig kevésbé hangsúlyos aspektusát: a nőkkel való kapcsolatait. Jókai nem csupán irodalmi zseniként, hanem érzékeny és sokszínű emberként is megjelenik, aki különféle női alakokkal állt kapcsolatban, legyen szó múzsákról, barátokról vagy élettársakról. A könyv célja, hogy bemutassa, hogyan formálták ezek a kapcsolatok Jókai írói pályafutását, és milyen hatást gyakoroltak az ő világképére és alkotásaira. Ezen keresztül a mű nem csupán egy irodalmi életrajz, hanem egy olyan társadalmi és kulturális kontextust is felvázol, amelyben a nők szerepe kulcsszerepet játszott.

Gyermekkorom varázslatos világában Jókai regényei mindennapjaim szerves részét képezték. Az elmúlt évtizedben, miközben a 19. századi nők történetét kutattam, egyre inkább felfedeztem a Jókai korában élő nők memoárjainak gazdag forrásait. E folyamat során egy olyan pillanatra jutottam, amikor a két világ találkozott, és úgy éreztem, hogy egy különleges kulcsot tudok adni Jókai életművéhez, amely megkönnyíti, hogy újra felfedezzük a könyveit. Jókai írásai sokkal összetettebbek, mint ahogy azt elsőre gondolnánk. Munkáiban a 19. század magyar társadalmának generációs élményei és a kor politikai, gazdasági, társadalmi eseményei tükröződnek. Egy 19. századi írás nem fogja magát "könnyen feltárni" előttünk, ha nem merülünk el a tartalmában. Ahogyan Flaubert Bovarynéja vagy Dosztojevszkij Karamazov fivérei sem érthetőek a mögöttes társadalmi és történelmi kontextus nélkül, úgy Jókai regényei is megkövetelik a mélyebb értelmezést. Én saját szakterületemen igyekeztem hozzájárulni ennek a gazdag világképnek a megértéséhez.

Idén ünnepeljük Jókai születésének 200. évfordulóját. A 19. század óta a gyermekek és a nők társadalmi szerepei is sokat változtak. Hogyan befolyásolta ezeket a folyamatokat Jókai?

A politikai történelem lapjain számos fontos esemény kapcsolódik olyan kiemelkedő személyiségekhez, mint Eötvös József, aki 1868-ban életre hívta a fiúk és lányok számára egyaránt kötelező népiskolai törvényt. Wlassics Gyula minisztersége alatt, 1895-ben pedig létrejött az a rendelet, amely lehetővé tette, hogy a lányok is érettségit tehetnek és egyetemre járhatnak. Ezzel szemben Jókai Mór hatása a kultúra területén inkább közvetett, de legalább annyira meghatározó. A 19. század magyar irodalmának egyik alappillére volt, és olvasmányai révén számos fiatal lány számára nyújtott nemcsak szórakozást, hanem lehetőséget is, hogy fejlesszék nyelvi és irodalmi képességeiket, miközben magukévá tették a Jókai által képviselt értékrendet. Generációk nőttek fel az írásain, és az olvasás képessége, amely túlmutat a betűk dekódolásán, szerves részévé vált a személyiségüknek. Ma viszont, amikor az egyetemi képzésben egyre inkább háttérbe szorulnak a szellemtudományok, nehéz megjósolni, milyen következményekkel jár, ha a kultúrát csupán a materiális haszon szempontjából értékeljük, és ha a már nem olvasó fiatalok tömegeit bocsátjuk szélnek az iskolákból. A jövő talán még nem tudja, hogy milyen ürességet hagy maga után az olvasás és a kultúra iránti érdeklődés fokozatos eltűnése.

Egy korábbi interjúból kiderül, hogy Jókai Mór az 1870-es években megjelent A jövő század regényében merész jövőképet festett a női jogokkal kapcsolatban. Elképzelte, hogy a távoli jövőben orvosnők és jogtudornők jelennek meg, mint valami különleges újdonság. Ugyanakkor a képviselőházban csupán egyetlen nőt látott alkalmasnak a női jogok képviseletére. A mai napig is zajlanak viták e témában, de Jókai vajon miben látta a női szerepek lehetőségeit? Talán a társadalmi változások iránti érzékenysége, valamint a nők képességeibe és tehetségébe vetett hite segítette elő ezt a merész víziót.

Jókai Mór liberális politikai nézetei révén kiemelt figyelmet fordított a jogok kiterjesztésére és a diszkrimináció csökkentésére. A 19. század második felében már számos külföldi lapban olvashatott a nők egyre bővülő lehetőségeiről. Ő azon magyar írók közé tartozott, akit nem csupán a hazai események, hanem a globális történések is foglalkoztattak. Tudomása volt arról, hogy az Egyesült Államokban és Európa más részein már működnek orvosnők, és világosan látta, hogy ez a tendencia, ha lassan is, de Magyarországra is el fog jutni. Amit A jövő század regényében megálmodott, az a századfordulóra már nagyrészt valósággá vált. Később, az Öreg ember nem vén ember című regényében ő maga is bemutatott egy orvosnőt, aki a Duna vizébe ugró öngyilkosjelöltek mentésével foglalkozik. Ekkor már valóban létezett két orvosnő Magyarországon: Hugonnai Vilma és Steinberger Sarolta.

Az írófejedelem már nem érte meg a női egyenjogúság és a nők emberi jogait ünneplő 1917-ben bevezetett nemzetközi nőnapot. Ma, március 8-án vajon hogyan ünnepelné Jókai a nőket?

Természetesen, szívesen egyedivé teszem a szöveget: Nyilvánvaló, hogy ebből a különleges alkalomból szeretne valami meghatót megfogalmazni. Olyasmit, amelyben kifejezi, mit is jelent számára édesanyja, nővére, feleségei, unokahúgai, fogadott lánya és unokája – valamint a női olvasók. Egy olyan szívhez szóló, érzelmekkel teli írás lenne, amely képes lenne megérinteni a lelkeket. Azonban, mint sok más férfi esetében, nála sem csupán a nőnapi gesztusok a lényegesek, hanem az a mindennapi bánásmód, ahogyan a nőkkel bánt, és ahogyan műveiben megjelenítette őket. Azt hiszem, sok esetben még a saját kora korlátait is meghaladva képes volt olyan figyelmet és empátiát tanúsítani, amelyre manapság sok nő csupán néhány férfitól számíthat.