Jelenleg a gyermekneveléssel foglalkozók élhetnek a 3 millió forintos támogatás lehetőségével.


Szívszaggató fotókon Harrison Ford: Ő is menekül a Los Angeles-i tűzvész elől

Nagy Márton, a nemzetgazdasági miniszter, legutóbbi Facebook-posztjában izgalmas hírt osztott meg: a kormány fontolóra vette, hogy a januártól újraindított otthonfelújítási programot kiterjessze a nyugdíjasokra is. Az ötlet megvalósítása technikailag nem tűnik túl bonyolultnak, csupán a jogosultsági kritériumok módosítására lenne szükség.

Néhány kihívást jelenthet, hogy a program keretében elérhető 6 millió forintos kedvezményes hitelt a bankok milyen feltételek mellett kínálják a nyugdíjasoknak. Jelenleg a nyugdíjasoknak normál hitelhez jutniuk már speciális feltételek teljesítésével lehetséges, figyelembe véve korukat, például adóstárs bevonása nélkül - hívják fel a figyelmet a Bank360.hu szakértői. Felmerülhet az a lehetőség is, hogy a kedvezményes kölcsönök esetén az állam kezességet vállaljon a hitel visszafizetésére, egy alacsony havi díj ellenében, ahogyan azt a 2025-től elérhető munkáshiteleknél és a régóta igényelhető babaváró hiteleknél is tapasztalhatjuk.

Az újraindult otthonfelújítási programra januártól lehet pályázni. A korábbi lehetőséggel szemben azonban a 3 milliós támogatás és 6 milliós kedvezményes hitel már csak kistelepüléseken elérhető a gyerekesek számára. A 2021-2022-ben igényelhető első otthonfelújítási programból 370 ezer család 770 milliárd forint összegben kapott támogatást a lakáskorszerűsítéshez, a jogosulti kör jelentős szűkülése miatt azonban a januártól újraindított program bizonyosan kevesebb pénzébe kerül majd a költségvetésnek. (Jelenleg egy másik, energiahatékonysági otthonfelújítási program is igényelhető 2024 júliusától, ez nem keverendő össze az előző és jövőre induló támogatással. Ez csak meghatározott energiahatékonysági korszerűsítésékre vehető igénybe, és csak régi családi házakra.)

A kormányrendelet értelmében 2025. január 1-jétől a Vidéki Otthonfelújítási Program nyújtotta lehetőséggel csak az 5000 lakos alatti településeken élő gyermekes családok élhetnek. Ez azt jelenti, hogy a program a kormányrendelet mellékletében felsorolt 2887 településen elérhető. Az első programhoz hasonlóan a vissza nem térítendő támogatás mértéke az igazolt felújítási költségek 50 százaléka, de legfeljebb 3 millió forint, abból a munkadíj és anyagköltség 50-50 százalékos arányban számolható el a felújítási munkálatok széles körénél.

A támogatási kérelmeket, valamint a hozzá csatolt vállalkozási szerződéseket és számlákat a Magyar Államkincstárnál elektronikusan vagy személyesen, illetve postai úton lehet majd benyújtani 2025. január 1. és 2026. június 30. között. Csak a 2025-től elkezdett, illetve kiszámlázott felújításokra lehet támogatást kérni. A vidéki otthonfelújítási támogatás településlistáját itt lehet megnézni.

A támogatás utófinanszírozási jellegű, ezért a kérelmezőknek a támogatás megérkezéséig előre kell finanszírozniuk a kiadásaikat. Ehhez, akárcsak az előző program esetében, a bankoktól legfeljebb 6 millió forintos kedvezményes hitelt vehetnek fel. Az első programban a hitel kamata fixen 3 százalék volt, viszont most az állami kamattámogatás 3 százalékpontos kedvezményt biztosít, így a kérelmezőknek csak az ezen felüli kamatot kell kifizetniük. A Bank360.hu tájékoztatása szerint a jogszabály meghatározza a banki hitel ügyleti kamatának felső határát, amelyet az államkötvényhozamokhoz igazítanak.

Related posts