Aggodalomra ad okot, hogy a sóbánya instabilitása miatt beomlásra van kilátás, ezért Parajdon megkezdték a lakosság kitelepítését.


Vasárnap délután a Hargita megyei katasztrófaelhárítás egységei elkezdték evakuálni a helyieket a sóbányát sújtó ár miatt. A hatósági intézkedés oka, hogy ha a világhírű sóbánya beomlik, a tárnákból kicsapó víz árhulláma elönthetné Parajd nyugati felének a házait, főleg Alsósófalva mellett, ahol Parajd egyik romatelepe és egy wellnessközpont is áll. Az első körben, helyi idő szerint vasárnap délután 2 órakor (közép-európai idő szerint délután 1 órakor) 40-50 embernek kellett elhagynia az otthonát - derül ki a Magyar Hang cikkéből.

A portál helyszínen tartózkodó munkatársa úgy tudja, hogy a sóbánya egyik fala az éjjel leomlott, egy órával később már elkezdték építeni a mobilgátat is.

Katasztrófa Parajdon: bezárták az elárasztott sóbányát, a helyiek dühösek, lemondott az igazgató

A parajdi sóbánya május elején megpróbáltatás elé került, amikor az áradó Korond-patak vízszintje hirtelen megemelkedett. Az első aggasztó jelek május 5-én mutatkoztak, amikor a víz elkezdett beszivárogni a bányatárnákba. Azonnal leállították a fejtést és a turizmust, majd május 8-án veszélyhelyzetet hirdettek, hogy reagáljanak a kialakult helyzetre. A víz elvezetésére irányuló munkálatok azonnal megkezdődtek; átmeneti medreket alakítottak ki, és geofóliával próbálták megakadályozni a víz beáramlását a bányába. A Hargita megyei önkormányzat május 13-án 400 ezer lejes (körülbelül 32 millió forint) sürgősségi támogatást szavazott meg a község számára a sóbányát fenyegető vízbetörés megfékezésére. Azonban az újabb áradások nemcsak vízzel, hanem hatalmas mennyiségű hordalékkal is érkeztek, amelyek átszakították a geofóliát, lehetővé téve, hogy a víz akadálytalanul áramoljon a bánya belsejébe. Május 29-re a helyzet súlyosbodott, a sóbánya minden szintjét elöntötte a víz, és a felette lévő területet is lezárták a további balesetek elkerülése érdekében.

Szombaton Nicușor Dan, Románia elnöke, ellátogatott a parakdi sóbányához, ahol ígéretet tett a helyreállítás támogatására. Ezen kívül bejelentette, hogy hatósági vizsgálatot indítanak a felelősök azonosítása érdekében.

Nicușor Dan román elnök ellátogatott a vízzel elöntött parajdi sóbányához, vizsgálat is indul, ki a felelős

Related posts