Fábry Kornél püspök Kárpátalján egy olyan kiemelkedő egyházi személyiség, aki hitével és elkötelezettségével jelentős hatást gyakorolt a helyi közösségre. Tevékenysége során nem csupán lelki vezetőként, hanem a közösség összekovácsolójaként is helytállt,


A Forrás.itt Kárpátaljai Keresztény Ifjúsági Fesztivál eseményére Munkács városába látogatott el Fábry Kornél, esztergomi-budapesti segédpüspök, mégpedig május 25-én.

A Forrás.itt célja, hogy a hívek közösségben együtt tapasztalják meg Isten végtelen szeretetének gondviselését. Együtt dicsőítjük Őt, közösen énekelünk és imádkozunk, így teremtve meg a közösségi élményt, ahol mindenki megoszthatja hitét és tapasztalatait.

Megyesi László diakónus, a rendezvény egyik főszervezője, köszöntő beszédében hangsúlyozta:

- Az egyháznak az élő kövei vagyunk, mi vagyunk az élő egyház! Nyitott szívvel imádkozzunk egymásért, egyházközségeinkért, egyházmegyénkért, a békéért!

Mihalovicsné Tóth Krisztina hitoktató ismertette a programokat, és arra kért mindenkit, hogy halljuk meg a hívást, válaszoljunk a hívó szóra, érezzük, hogy nem vagyunk egyedül a problémáinkkal. Emlékezzünk arra, hogy az élet forrása maga Jézus Krisztus!

A délután egy fenséges dicsőítéssel indult. Csodálatos élmény volt, ahogy a Kárpátaljáról érkezett hívek éneke betöltötte a Szent Márton Székesegyházat, zengve a falak között. Az alkalomra különösen összeállt dicsőítő együttes vezette a szívből jövő énekeket, melyek még inkább emelték az ünnep fényét.

Megható és megerősítő volt a két tanúságtétel, mely a dicsőítés után következett. Lívia, aki Szürtéből érkezett, elmesélte megtérésének történetét. Édesapjának korai halála miatt évekig nem tudott megnyílni, nem tudott sírni, érzéketlenül élte életét, míg végül Medugorjében a Szűz Anya segítségével teljesen megváltozott az élete. Felismerhette, hogy az Isten feltétel nélkül szereti őt, ami beragyogta az egész életét, az emberekhez és saját magához való viszonyát.

Miklós is arról mesélt, hogy 15 éves korát követően elveszítette hitét, és hosszú időre az istentagadás állapotába került. Ez az időszak sokáig eltartott, azonban végül egy mély megtérés indította el életének csodás átalakulását. Az egyik legnagyobb csoda, amelyre feleségével együtt tíz éven át vágytak, kisfiuk születése volt.

Délután 5 órakor vette kezdetét a szentmise, amely a rendezvény legfontosabb pillanata volt, és amelyre tiszteletét tette Fábry Kornél püspök is. Igazán felemelő élmény volt találkozni vele személyesen, hiszen a tévé és az internet világában sokszor láthatjuk őt, különösen a fiatalok körében népszerű püspökként.

Beszéde tele volt frissességgel, dinamizmussal és határtalan szeretettel. Mosolygós, derűs, mégis határozott karaktere teljesen magával ragadta a közönséget.

Számos lényeges eszmét osztott meg, többek között a következőket:

- Jó lenne megoldani a világ problémáit, de gyakran belátjuk, hogy csupán apró porszemek vagyunk a végtelen univerzumban. Mi az, ami mégis feléleszti a reményt? Az, hogy mindenhol, ahol éppen tartózkodom, van egy küldetésem. Ott van a kisugárzásom, ahol csak megjelenek. Azokat kell igazán szeretnem, akik körülöttem vannak. A szeretetemet pedig csak tetteimmel tudom megnyilvánítani. Ha valakit igazán szeretek, akkor azt mondom: Örömmel tölt el, hogy itt vagy! Jó, ha a szeretteid születésnapján ezt kifejezed nekik. A Jóisten minden születésnapodon, minden névnapodon, sőt még a keresztelésed alkalmával is ezt mondja neked: Örülök, hogy létezel!

Elmondta, hogy egy gimnázium hittanóráját vezette, és az első találkozás alkalmával azt kérte a diákoktól, hogy írják be a füzetükbe ezt a mondatot: "Az Isten feltétel nélkül elfogad és szeret téged." Aztán hozzátette, hogy ha négy év múlva ez az egyetlen mondat marad meg a fejükben, akkor már megérte hittanra járniuk.

Ez természetesen nem az elvárások hiányát jelenti. Egy gondoskodó szülőnek mindig vannak elképzelései a gyermekeivel kapcsolatban. Fontos, hogy érezzük a szándék mögött a szeretetet és a támogatást, amely arra irányul, hogy a gyerekekből csodálatos felnőttek váljanak.

- felelte.

Beszédének kiemelkedő és alapvető üzenete az volt, hogy a földi életünk célja a szeretetben való növekedés. Ha Jézusra támaszkodunk, akkor a nehézségek közepette is képesek vagyunk reményre lelni. De mit is jelent igazán a remény? Ez egy mély bizalom abban, ami a szemünk előtt nem mindig látható, mégis a szívünkben valóságként él. A remény arra ösztönöz bennünket, hogy tovább lépjünk, még akkor is, ha a jövő bizonytalan.

- Ha itt a földön nézzük az életeket, és összehasonlítjuk magunkat másokkal, akkor garantált a kudarc és a csalódás. Életünk minden területén találunk nálunk jobbat, szebbet, okosabbat, műveltebbet, ügyesebbet. Viszont ami biztos: olyan összetettségű valaki még egy nincs a világon, mint amilyen te vagy. És a magyar nyelvben létezik a kérdés: KiCSODA vagy? Mert hogy te egy egyszeri és megismételhetetlen csoda vagy fogantatásod pillanatától kezdve

- hangzott el.

Szentmise után egy agapé következett, majd szentségimádással zárult a program. Az Oltáriszentség jelenlétében lehetőség nyílt a csendes imára, valamint a közbenjáró imára is, amikor két személy imádkozik a harmadik fölött, kézrátétellel. Ők járnak közben érte, és kérik Jézust, hogy adjon számára erőt és kegyelmet.

Related posts