Ez a kis darázs egy halálos csapdát cipel a hátán. | National Geographic
A 99 millió éve létezett ragadozó a Vénusz légycsapója nevű, rovarokat csapdába ejtő növény technikáját alkalmazta, ám valószínűleg teljesen eltérő indítékok vezérelték.
A természet számos rendkívül bizarr létformát produkált már, és ebben a rég kihalt fajok se kivételek. Kréta időszaki eredetű, mianmari borostyánban került elő egy, a tudomány számára új parazitoid darázsfaj számos egyede, amelynek a vizsgálatok után a Sirenobethylus charybdis nevet adták.
Ez az állatka nem csupán egy új faj képviselője, hanem egy új család tagja is, amely a ma létező fémdarázsalkatúak (Chrysidoidea) ősi, kihalt rokonaként értelmezhető. A kréta időszakban ezek a darazsak sokkal változatosabb szaporodási stratégiákat alkalmaztak, mint amit a maiak esetében megfigyelhetünk. A felfedezést a BMC Biology tudományos folyóiratban publikálták.
A parazitizmus egy olyan biológiai jelenség, amelyet az emberi tapasztalatok miatt gyakran félreértenek és elítélnek, pedig valójában a természet egyik leglenyűgözőbb és legváltozatosabb viselkedési formája. Azok, akik mélyebben belemerülnek ebbe a témába, számtalan lenyűgöző trükköt és különleges interakciót fedezhetnek fel. Például a parazitoid darazsak egy különleges csoportja úgy választ ki "béranyát" az utódaik felneveléséhez, hogy az áldozat életben marad és folytatja a táplálkozást, miközben a táplálékának egy része valójában a darázscsemeték fejlődését szolgálja. Ez a bonyolult és izgalmas kapcsolat a természet csodáit tükrözi, és rávilágít arra, mennyire sokszínű és komplex az élővilág.
Ebben hajszálpontosan úgy viselkedik, ahogy a kismama is teszi a saját gyereke kihordása során. A különbség csak az, hogy a darázs utódának születése végül a béranya életébe kerül.
A rovarok világában a zsákmány elejtésének művészete rendkívül sokszínű, és a természet által teremtett lenyűgöző biológiai szerkezetek sokaságával párosul. Vegyük például az imádkozósáskák különleges fogólábait, amelyek precízen rögzítik áldozatukat. De említhetjük a szitakötők karjain kialakított ügyes fogókosarakat is, amelyek lehetővé teszik számukra, hogy cselezve csapjanak le a fellegekben. Ezen kívül ott vannak a pattanóhangyák rágói, amelyek finom érintésre összecsapódnak, így biztosítva a tökéletes zárást. A rovarok evolúciója valódi csodákat rejt, tele van rejtélyes és furcsa eszközökkel, amelyek a túlélés és a vadászat hatékonyságát szolgálják.
A borostyánba zárt ősi ízeltlábúak sokféle példát szolgáltatnak az evolúció lenyűgöző folyamataira. Most azonban egy különösen figyelemre méltó darázsfajt fedezett fel egy kínai-belga kutatócsoport, amely a tudomány számára eddig ismeretlen, szokatlan és szinte bizarr szerkezeti jellemzőkkel bír.
A darázs potrohának szelvényeiből kialakult, egymásra rétegződő vízszintes lapok alkotják a csapda hármas felépítését. E lapokat éles tüskék keretezik, ami a Vénusz légycsapója nevű növény csapdájához hasonló megjelenést kölcsönöz nekik. A 16 vizsgált ősmaradvány különböző helyzetekben maradt meg, ami alapján arra lehetett következtetni, hogy ez a szerkezet valamilyen fogási mechanizmusként funkcionált.
Sajnálatos módon eddig csupán nőstények létezéséről van információnk, így nem lehet biztosan megállapítani, hogy ezek a különleges szerkezetek részt vettek-e a párzás folyamatában. Azonban rendkívül valószínű, hogy a lapocskák segítségével a darázs sikeresen megragadhatta a kiszemelt áldozatot, míg a petéjét elhelyezte rajta.
A lapok peremén elhelyezkedő érzőszőrök különleges szerepet játszhattak: ezek működtek afféle kioldó mechanizmusként. Amennyiben valami megérintette őket, a lapok összecsukódhattak. Valószínű, hogy e szőrök érintésének segítségével a darázs képes volt felmérni, milyen távolságban van a "béranyától", így pontosan orientálódhatott a környezetében.
A három lapocska közül a középső valóban vonzóan ígéretesnek tűnik; érintése olyan gyengéd módon ölelheti körül az áldozatot, mintha csak egy puha párnára helyezné. Mivel a darázsnak élő, egészséges béranya szükséges az utódok felneveléséhez, elengedhetetlen, hogy körültekintően bánjon az áldozatával. Ez a fokozott óvatosság éppen azt jelzi, hogy nem táplálékszerzés céljából cselekszik, hanem parazitoidként, hogy biztosítsa a jövő generációinak életfeltételeit.
A 16 példányból 6 esetében a fullánk is megmaradt, és az elhelyezkedésük arra enged következtetni, hogy a kis darázs a peterakáshoz szükséges speciális lapokkal ragadta meg áldozatait. A kutatók véleménye szerint ezek az áldozatok valószínűleg gyorsan mozgó, kisebb méretű repülő rovarok voltak, például legyek.
