Erdélyi Gyula: Svájci indexálás – A Demokratikus Koalíció friss, ambiciózus megközelítése a nyugdíjak ügyében A Demokratikus Koalíció legújabb javaslata a nyugdíjindexálás terén különösen figyelemre méltó, hiszen a svájci modell alkalmazása révén új szin
Dobrev Klára most újra megszólalt, és éles kritikát fogalmazott meg a kormány nyugdíjrendszerével kapcsolatban.
Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció vezetője, a Nyugati Fény portálon és egy saját készítésű videóban éles kritikával illette a kormány nyugdíjpolitikáját. A baloldali politikus úgy véli, hogy az Orbán-kormány 2011-ben eltörölte a korábban alkalmazott "svájci indexálást", amely az ő állítása szerint évről évre a bérek növekedéséhez igazította a nyugdíjak emelését. Dobrev hangsúlyozta, hogy ennek következtében az átlagnyugdíj ma körülbelül 57 ezer forinttal alacsonyabb, mint amennyit a svájci indexálás fenntartása esetén kapnának a nyugdíjasok. Ez éves szinten hozzávetőlegesen 684 ezer forint veszteséget jelent minden nyugdíjas számára. A politikus szerint ez a rendszer 20 százalékkal csökkentette a nyugdíjak mértékét, és az utolsó 14 év során a nyugdíjasok összesen mintegy 5 millió forinttól estek el a svájci indexálás eltörlése miatt. Dobrev Klára ezeket az adatokat "döbbenetes számoknak" titulálta, és politikai programjában megígérte, hogy egy esetleges kormányváltás után visszaállítanák a svájci indexálású nyugdíjemelést, hangsúlyozva, hogy "az életüket tisztességgel végigdolgozott időseknek joguk van a méltányos nyugdíjhoz". A politikai állításokon túl fontos, hogy a tényekre alapozva vizsgáljuk meg ezeket a vádakat, összehasonlítva a 2010 és 2025 között hozott kormányzati nyugdíjpolitikai intézkedéseket, valamint áttekintve a különböző nemzetközi nyugdíjrendszereket.
A 2010 óta regnáló jobboldali kormányzat deklarált célja a nyugdíjak reálértékének megőrzése, vagyis annak biztosítása, hogy a nyugdíjak legalább az infláció mértékével növekedjenek. Ennek megfelelően
Minden évben megtörténik az inflációkövető emelés, és ha az infláció a vártnál magasabb, a nyugdíjasok év végén kiegészítő emelésben részesülnek. A kormányzati értékelés szerint ennek köszönhetően a nyugdíjak vásárlóereje 2010-hez képest mintegy egyötödével emelkedett. Ez azt jelenti, hogy a mai nyugdíjakból átlagosan több árut és szolgáltatást lehet vásárolni, mint a 2010-es nyugdíjakból, vagyis a reálnyugdíj nem csökkent, hanem emelkedett. A kormány rendszeresen hangsúlyozza, hogy míg a 2010 előtti baloldali kormányok idején a nyugdíjak reálértéke csökkent, addig ez az érték az új rendszerben jelentős mértékben növekedett. A kormány 2010 óta következetesen kiemelt feladatának tekinti a nyugdíjak értékállóságának megőrzését. Amikor a gazdasági teljesítmény lehetővé teszi, többletjuttatásokat is biztosítanak az idősek számára, például nyugdíjprémiumot vagy 13. havi nyugdíjat. A nyugdíjprémium egy egyszeri, novemberben kifizetett juttatás, amely akkor jár, ha az éves GDP-növekedés meghaladja a 3,5 százalékot, és az államháztartási hiánycél is teljesül. Először 2017-ben fizették ki, 2010 óta összesen öt alkalommal. A 13. havi nyugdíjat a Fidesz-KDNP kormány 2021. január 1-jétől kezdődően fokozatosan állította vissza, miután azt korábban a Gyurcsány-Bajnai-kormány világgazdasági válságra hivatkozva megszüntette.
Dobrev Klára kritikájának középpontjában a 2011-ben megszüntetett, úgynevezett svájci indexálású nyugdíjemelési formula áll. Ez a módszer, amelyet Magyarország 1997 és 2009 között alkalmazott, a nyugdíjemelés mértékét fele részben a bérek, fele részben pedig az árak növekedéséhez igazította. Vagyis a nyugdíjak évente fele részben az átlagbér-emelkedés, fele részben az infláció mértékével nőttek. A 2008-as pénzügyi válság idején azonban ez a nagyvonalú rendszer fenntarthatatlanná vált. A Gyurcsány-, majd a Bajnai-kormány 2009-ben kényszerű megszorító intézkedések részeként eltörölte a 13. havi nyugdíjat, és áttért az óvatosabb indexálásra, amely lényegében az inflációkövetést jelentette, kiegészítve egy új nyugdíjprémium intézményével a jövőre nézve. Ezt a váltást a Fidesz-kormány 2010 után fenntartotta, mondván a korábbi formula a válság idején már maga a baloldal szerint sem volt finanszírozható. A kormányzati narratíva szerint a baloldal hagyta örökül az inflációkövető nyugdíjszámítást, miután ők maguk kényszerültek annak bevezetésére. Bánki Erik fideszes politikus emlékeztetett: "a baloldal 2008-2009-ben [...] elvette a 13. havi nyugdíjat" a válság miatt. Ezzel szemben
Az új rendszer valóban konzervatívabb irányvonalat képvisel, hiszen az éves emelés révén biztosítja a nyugdíjak reálértékének megőrzését. Ugyanakkor nem ígér automatikus, a bérek növekedését felülmúló emeléseket. A kormány véleménye szerint ez a stratégia hozzájárul a költségvetés stabilitásának fenntartásához, elkerülve ezzel a 2009-eshez hasonló megszorításokat. Más szóval, a kormány csak olyan kötelezettségeket vállal, amelyeket a gazdasági helyzet fenntarthatósága lehetővé tesz.
A nyugdíjemelések mértéke 2012 óta az inflációval összhangban emelkedik, és a kormány különböző pótlólagos juttatásokat is bevezetett a nyugdíjasok életminőségének javítása érdekében. Ilyen intézkedések között szerepel a 13. havi nyugdíj és a nyugdíjprémium, amelyek különösen a gazdasági növekedés időszakaiban kerültek előtérbe. Az utóbbi évek során a kormány egy sor alkalmi segítséget is felajánlott az időseknek. Például a 2013 óta érvényben lévő rezsicsökkentés, amely tartósan alacsonyan tartotta a háztartási energia árát, nagy hasznot hozott azoknak az alacsony jövedelmű nyugdíjasoknak, akik fix nyugdíjból élnek. 2016-ban emellett az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentésével is jelentős megtakarításokat realizálhattak a nyugdíjasok. Továbbá, bizonyos években egyszeri Erzsébet-utalványt is kaptak az idősek, amely anyagi támogatást nyújtott számukra az ünnepek alatt. Bár ezek az intézkedések nem tekinthetők közvetlenül nyugdíjszerű juttatásoknak, céljuk a gazdasági növekedés gyümölcseinek megosztása volt, még ha a nyugdíjemelés rendszere továbbra is inflációhoz kötődött. A Fidesz-kormány nyugdíjpolitikájának egyik kulcsfontosságú célja a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságának biztosítása volt. Ebben a kontextusban a magas foglalkoztatottság és a kedvező demográfiai intézkedések megteremtése játszott központi szerepet. 2010 óta a foglalkoztatottak száma Magyarországon rekordmagasságokba emelkedett, 2023 végére körülbelül 4,7 millió főre növekedve, ami több járulékfizetőt és nagyobb nyugdíjalap-bevételt eredményezett. Továbbá a kormány 2011-ben bevezette a Nők 40 elnevezésű nyugdíjprogramot, amely lehetővé tette a nők számára, hogy 40 évnyi munkaviszony után életkortól függetlenül teljes nyugdíjba vonuljanak. E kedvezmény révén évente átlagosan 26-27 ezer nő döntött a korai nyugdíjba vonulás mellett, és az elmúlt 12 év alatt több mint 300 ezer nő lépett nyugdíjba a normál korhatár elérése előtt. Ez az intézkedés jelentős lehetőségeket és elismerést biztosított a hosszú ideig dolgozó nők számára.
Bár a Nők 40 program növeli a nyugdíjkassza terheit, hiszen sokan évekkel tovább kapnak nyugdíjat, a kormány ezt vállalta a társadalompolitikai haszon érdekében. A program népszerű, és a kormány az idősek megbecsülésének egyik bizonyítékaként tekint rá. Megjegyzendő, hogy 2009-ben a Bajnai-kormány alatt emelték a nyugdíjkorhatárt, és több korhatár előtti nyugdíjformát, például a szolgálati nyugdíjakat megszüntették, amit akkor sok kritika ért. A Nők 40 ennek a szigorú megközelítésnek egyfajta ellenpontja. Összességében a 2010 és 2025 közötti kormányzati eredmények úgy foglalhatók össze, hogy a nyugdíjasok anyagi biztonsága nominálisan javult, reálértéken legalább szinten maradt vagy kismértékben emelkedett, és a kormányzat számos pluszjuttatást biztosított. Ugyanakkor az is tény, hogy a nyugdíjak relatív szintje a bérekhez képest csökkent, vagyis a nyugdíjasok lemaradása a dolgozókhoz viszonyítva nőtt. A kormány érvelése szerint ennek oka a felelős gazdálkodás, amelynek célja a feszített, de biztonságos nyugdíjkassza fenntartása, a hiány felpörgetésének elkerülése és a célzott juttatásokkal történő kompenzáció. Mindez politikai értékválasztás kérdése is, hiszen a jelenlegi kabinet a nyugdíjrendszer stabilitását és az aktív keresők jelentős béremelését helyezte előtérbe, míg a baloldalai ellenzék, például Dobrev Klára a nyugdíjak bérszinthez kötött növelését szorgalmazza még akkor is, ha az jelentősebb költségesebb lehet a mindenkori kormányzat számára.
A magyar nyugdíjindexálási politika megértéséhez elengedhetetlen, hogy nemzetközi kontextusban is szemügyre vegyük a különböző nyugdíjrendszereket. Európában, valamint az OECD-tagállamokban számos eltérő megközelítés létezik a nyugdíjak finanszírozására és éves valorizálására, vagyis indexálására. Az indexálás folyamata azt jelenti, hogy miként igazítják a már kifizetett nyugdíjakat a gazdasági környezet változásaihoz, különösen az inflációhoz vagy a bérszint alakulásához. Három alapvető modell terjedt el ebben a körben. Az első megoldás az infláció alapú árindexálás, amely során a nyugdíjakat évente az árszínvonal emelkedésének mértékével emelik. Az OECD-tagállamok több mint fele ezt a rendszert alkalmazza, amely biztosítja, hogy a nyugdíjak reálértéke megmaradjon az inflációval szemben. Ennek az eljárásnak az előnye, hogy megőrzi a nyugdíjasok vásárlóerejét, azonban hátránya, hogy ha a bérek növekedése gyorsabb ütemű, a nyugdíjasok nem részesülnek a társadalom általános gyarapodásából, így elképzelhető, hogy életszínvonaluk elmarad az aktív dolgozókétól. A második modell a bérek alakulásához igazodó indexálás. E rendszer keretében a nyugdíjak az átlagbérek változását követik, lehetővé téve ezzel a nyugdíjasok számára, hogy megőrizzék a társadalomhoz viszonyított relatív helyzetüket.
Ez a megközelítés lehetővé teszi, hogy a nyugdíjak folyamatosan lépést tartsanak az aktív munkavállalók életszínvonalának emelkedésével. Ugyanakkor a teljes bérindexálás ma már csak néhány országban van jelen, mivel a gyors bérnövekedés időszakában rendkívül megterhelő költségeket jelenthet. Például ha egy országban a bérek évente 8-10 százalékkal nőnek, akkor a nyugdíjaknak is hasonló mértékben kellene emelkedniük, ami jelentős nyomást gyakorol a nyugdíjkasszára. Történelmileg néhány nyugat-európai ország alkalmazta ezt a gyakorlatot, de a demográfiai kihívások miatt a legtöbben más megoldásokra tértek át. A harmadik típus, amelyet vegyes indexálásnak neveznek, figyelembe veszi az inflációt és a bérek alakulását egyaránt. Ebbe a kategóriába tartozik az úgynevezett svájci indexálás is, amely fele-fele arányban alapoz az inflációra és a bérek változására. Számos ország alkalmaz különböző arányú kombinációkat vagy feltételekhez kötött vegyes rendszereket. Az Európai Unió tagállamainak többsége valamilyen formában ezt a modellt követi. Például Csehország a nyugdíjak emelésénél figyelembe veszi az inflációt, valamint a reálbérek növekedését, a bérnövekedés ötven százalékának figyelembevételével. Finnország és Lengyelország egy arányosan súlyozott rendszert alkalmaz, ahol az infláció nagyobb súlyt kap, például nyolcvan százalékot, míg a béremelkedés huszonöt százalékot. Ezzel a kompromisszummal az a cél, hogy a nyugdíjak életszínvonala ne váljon el teljesen a dolgozókétól, ugyanakkor megőrizzék a nyugdíjrendszert a fenntarthatatlan kiadásoktól.
Megemlítendő egy különleges brit gyakorlat, az úgynevezett "triple lock" (hármas garancia) rendszer, amely az állami nyugdíjak emelését szabályozza az Egyesült Királyságban. Ennek lényege, hogy évente a nyugdíjakat a három mutató közül a legmagasabb mértékével növelik, vagyis az infláció, az átlagbér-emelkedés vagy egy fix 2,5 százalékos minimum alapján. Ennek következtében a brit nyugdíjak gyenge gazdasági években is legalább 2,5 százalékkal emelkednek, erősebb időszakokban pedig képesek követni a bérek növekedését. A triple lock rendszer politikailag népszerű az idősek körében, ugyanakkor napjainkban egyre több vita övezi, mivel a kormányzati elemzések szerint hosszú távon jelentős többletterhet ró a költségvetésre, évente több tízmilliárd font kiadást eredményezhet, és fenntarthatósági aggályokat vet fel. Számos ország ezért törekszik arra, hogy az ilyen túlzottan nagyvonalú indexálási szabályokat elkerülje vagy átalakítsa, amikor a költségvetési nyomás fokozódik. Összefoglalva tehát nincs egységes nemzetközi gyakorlat a nyugdíjak indexálására. A jelenlegi trendek inkább az inflációkövető vagy vegyes indexálási modellek irányába mutatnak. Magyarország 2012 óta szigorú inflációkövető rendszert alkalmaz, amely a többi tagállammal összevetve konzervatívnak mondható, amely biztosítja a nyugdíjak reálértékének megőrzését. Ugyanakkor több európai ország, köztük Csehország, Lengyelország és Szlovákia is inkább a vegyes indexálást alkalmazza.
A nyugdíjrendszerek nemcsak indexálási módszereikben, hanem szerkezeti felépítésükben is jelentős eltéréseket mutatnak a különböző országokban. Magyarország esetében az állami, felosztó-kirovó rendszer képezi a nyugdíjrendszer alapját, amelynek keretében az aktív dolgozók által befizetett járulékokból finanszírozzák a jelenlegi nyugdíjakat. 1998 és 2010 között működött egy kötelező magán-nyugdíjpénztári pillér, azonban a 2010-es kormányváltást követően ezt visszaintegrálták az állami rendszerbe a nyugdíjkassza stabilitásának megőrzése érdekében. Ez a döntés rövid távon csökkentette az államháztartás hiányát és adósságát, ugyanakkor hosszú távon megszüntette a vegyes finanszírozás lehetőségét. Ennek következményeként a magyar nyugdíjasok jövedelmének jelentős része kizárólag az állami nyugdíjból származik. Ezzel ellentétben számos európai országban többpilléres nyugdíjrendszerek működnek. Ezekben az állami alapnyugdíjat kiegészítik erős munkaadói nyugdíjpillérek és különféle öngondoskodási formák, mint például a foglalkoztatói nyugdíjalapok, önkéntes nyugdíjpénztárak és biztosítási termékek. Ennek következtében az állami nyugdíj aránya alacsonyabb lehet, mivel a nyugdíjasok más forrásból is jövedelemhez jutnak. Magyarországon azonban a második pillér nem létezik, a harmadik pillér pedig gyenge, hiszen az emberek jóval alacsonyabb arányban takarékoskodnak nyugdíjcélra, mint Nyugat-Európában. Ezért a magyar nyugdíjasok megélhetése nagymértékben az állami nyugdíjra épül, így a kormány felelőssége is kiemelkedőbbé válik. Európa-szerte a nyugdíjrendszerek fenntarthatóságát a demográfiai folyamatok is veszélyeztetik. A nyugati társadalmak többsége évtizedek óta öregszik, ami azt jelenti, hogy egyre kevesebb aktív keresőnek kell eltartania egyre több nyugdíjast. E közös kihívásra az országok jellemzően hasonló válaszokat adnak, például fokozatosan emelik a nyugdíjkorhatárt és ösztönzik a hosszabb munkavégzést. Magyarországon a nyugdíjkorhatár 2022-re 65 évre emelkedett, amit már 2009-ben meghatároztak, és a jelenlegi kormány is fenntartotta ezt a döntést. Számos fejlett országban viszont a 67 éves korhatár elérése a cél, például Németországban 2030-ig tervezik a bevezetését. Néhány ország innovatív megoldásokat is bevezetett. Svédországban például a névleges egyéni számlás rendszer működik, amely lehetővé teszi, hogy mindenki saját virtuális számláján gyűjtse a befizetéseit, és a nyugdíja kizárólag ezek alapján épül fel. Ezen felül egy automatikus egyensúlyi mechanizmus is működik, amely kedvezőtlen gazdasági vagy demográfiai trendek esetén fékezi a nyugdíjak növekedését. Németországban egy pontrendszer alkalmazásával a dolgozók a befizetéseik arányában pontokat gyűjtenek, és ezek értékét évente határozzák meg. Ez az indexálás a nettó bérkiáramlás változásához igazodik, figyelembe véve a járulékfizetők és a nyugdíjasok arányát is. Franciaországban pedig a közelmúltban komoly vitákat generált a nyugdíjreform, amely a korhatár emelését és a speciális kedvezmények szűkítését célozta meg.
A különböző nyugdíjrendszerek összehasonlítása alapján két lényeges következtetés vonható le Magyarországra nézve. Először is, a hazai nyugdíjrendszer kiadási szintje a GDP-hez viszonyítva viszonylag alacsonynak számít az európai országok között. 2021-ben a nyugdíjkiadások a GDP körülbelül hét százalékát tették ki, míg az uniós átlag már tizenkét-tizenhárom százalék körül mozgott. A kormány ezt a mutatót a rendszer fenntarthatóságának szempontjából kedvezően értékeli, hiszen így csökkenthető a nyugdíjkassza hiánya, valamint az államadósságra nehezedő nyomás. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy számos nyugat-európai országban a magasabb GDP-arányos nyugdíjkiadás részben annak köszönhető, hogy ott az állami kifizetéseken kívül más források (például magánnyugdíjpénztárak) is hozzájárulnak a számokhoz, továbbá a társadalom demográfiai szerkezete is idősebb. Másodszor, a nyugdíjasok életszínvonala nem csupán az állami nyugdíjemelések mértékétől függ. Számos egyéb tényező is befolyásolja, mint például a családok által nyújtott támogatás, az idősek egészségügyi ellátásának minősége, a szociális szolgáltatások színvonala, valamint az egyéni megtakarítások. Magyarországon a családi összetartás hagyománya erős, sok idős ember számíthat a családja támogatására. Ezen kívül a kormány is hangsúlyozza az idősek közvetett támogatását, például a rezsicsökkentés fenntartásával vagy a gyógyszertámogatások biztosításával. Ezeket a szempontokat is figyelembe kell venni a nyugdíjasok helyzetének átfogó értékelésekor.
A tisztán árindexált nyugdíjrendszert követő országok között találjuk Ausztriát, Spanyolországot és számos skandináv államot. A vegyes indexálás bevezetése azonban már politikai döntések kérdése, mivel a magasabb nyugdíjak eléréséhez magasabb adó- és járulékterheket, vagy más költségek csökkentését lehet szükséges tenni. Összességében elmondható, hogy nincs olyan nyugdíjmodell, amely minden szempontból tökéletes lenne. Minden egyes ország a saját gazdasági adottságaihoz, demográfiai helyzeteihez és társadalmi elvárásaihoz igazítja nyugdíjrendszerét. Magyarország jelenleg egy óvatos inflációkövető indexálási politikát folytat, amelyet egyszeri juttatásokkal és a 13. havi nyugdíj bevezetésével egészít ki. Ez a megközelítés hasonlóságokat mutat néhány szomszédos ország gyakorlatával, mivel nem követi teljes mértékben a bérek növekedését, ugyanakkor eltér például a cseh vegyes indexálási rendszertől vagy a lengyel modelltől, ahol a nyugdíjasok legalább részben részesülnek a bérnövekedés előnyeiből.
