Erdő Péter: Krisztus a mi reményünk Erdő Péter gondolatai Krisztus szerepéről és jelentőségéről mélyen megérintenek minket. A hit és a remény forrásaként Krisztus nem csupán vallási figura, hanem az emberi élet értelmének keresésében is útmutatónk. Az Ő

Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek a karácsonyi időszakban kiemelte, hogy imáink révén közvetlen kapcsolatba léphetünk Istennel, akinek befolyása van az emberiség jövőjére. Az MTI-nek adott nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy a békéért folytatott imádságoknak folytatódniuk kell, hiszen ezek elengedhetetlenek a világunkban tapasztalható feszültségek enyhítéséhez.

A bíboros kifejtette, hogy pontosan nem ismerjük, miként és mikor lép közbe Isten, de mindannyian hisszük, hogy valamilyen módon hatással van a világ eseményeire. Ezért az "odaadó könyörgésünk" célja, hogy a magunk és mások javáért, az Istennel való intim kapcsolatunkban kérjük a békét és a támogatását történelmünk és környezetünk nehézségeiben.

Kiemelte:

Az ukrajnai konfliktus kezdete óta a Szent István-bazilika és számos más helyszín katolikus közösségei rendszeresen összegyűlnek, hogy imáikban a békéért fohászkodjanak.

Erdő Péter szólt arról: az embernek bármilyen nehéz helyzetben van reménye, és ezt a reményt Jézus adja. Mert ha Isten emberként megszületett, meghalt és föltámadt, akkor a mi emberi életünk sem ér véget a halállal, hivatásunk több a földi életnél. Ez az életünk igazi perspektívája.

A bíboros szavaival élve:

Krisztus a mi reménységünk, hiszen az ő feltámadása hordozza azt a csodálatos ígéretet, hogy mi is új életre kelhetünk. Ez a tömör megfogalmazás magában foglalja a Krisztus-ünnep lényegét és örömhírét. Jézus születése tehát nem csupán a szeretet ünnepe, hanem a remény fényes pillanata is, amely új perspektívát ad számunkra.

Erdő Péter megosztotta velünk, hogy a 2025-ös szentév, amely Ferenc pápa szenteste nyitányaként Róma szívében kezdődik, a "remény zarándokai" mottót viseli. Ez a remény sokféle formát ölthet: bízhatunk Isten irgalmában, aki kész megbocsátani nekünk és embertársainknak, valamint abban is, hogy a Földön átélhetjük a segítséget, amely apróbb és nagyobb nehézségeinkben egyaránt támogatást nyújt.

A szentévekről beszélve érdemes megemlíteni, hogy a jubileumi év hagyományai az Ószövetség jóbel évének keresztény továbbgondolására épülnek. Ez az ötvenévente megrendezett esemény nem csupán a bűnbocsánat és a kiengesztelődés ideje volt, hanem a közösségi igazságosság megújulásának is szimbóluma. A jóbel év során vissza kellett adni az elvett javakat, így biztosítva, hogy mindenki újra kezdhessen, és megszabaduljon a terhektől. Bár nem ismerjük pontosan, mennyire valósult meg ez a gyakorlat a múltban, az eszmény, amely szerint ötven évente lehetőséget kell adni a tiszta lapra, rendkívül fontos. Az adósságoktól való megszabadulás és az igazságtalan helyzetek felszámolása mellett a földek pihentetése is hangsúlyos szerepet játszott, amely nemcsak etikai, hanem ökológiai szempontból is aktuális kérdéseket vet fel napjainkban. Az ilyen elvek újraértelmezése segíthet abban, hogy egy fenntarthatóbb és igazságosabb jövőt építsünk.

Elmondta: a keresztény szentév a krisztusi megváltás nyomán a bűnbocsánattal is összefügg, aminek elnyeréséhez azonban bűnbánatra is szükség van.

Az első jubileumi évet VIII. Bonifác pápa hirdette meg 1300-ban, emléket állítva a régmúlt hagyományainak. Kezdetben ezeket az ünnepeket 100 évenként rendezték meg, azonban a gyakorlat később megváltozott, és az időközök fokozatosan 25 évre rövidültek. A búcsúk elnyerése mindig valamilyen jó cselekedethez, leggyakrabban vezekléshez volt kapcsolva. A vezeklés formái között szerepelt a zarándoklat, amely a középkori emberek számára nemcsak szellemi, hanem komoly, sokszor veszélyes kihívást jelentett.

Kiemelte: más jó cselekedetekhez is fűztek búcsúkat, de a szentévben kifejezetten a zarándoklattal kötötték össze. Ez a hagyomány fejeződik ki Ferenc pápa rendelkezésében, amely a remény zarándokai témát adta a 2025-ös szentévnek.

"Ugyanakkor - emelte ki a bíboros - az imádság szerepe az utóbbi évtizedekben egyre inkább előtérbe került a zarándoklatok során. Régebben sokan nem fejezték ki szavakkal az odaadásukat és bűnbánatukat, csupán bizonyos gesztusok elegendőnek bizonyultak. Azonban ma már a zarándoklat nem csupán egy fizikai aktus."

Erdő Péter megállapítása szerint napjainkban egyre népszerűbbé válik a vallási turizmus, ám fontos különbséget tenni a zarándok és a vallási turista között. Míg a turista elsősorban a szakrális művészetek vagy a történelmi helyszínek iránti érdeklődése miatt látogat el szent helyekre, a zarándok számára sokkal inkább a lelki élmény és a spirituális megújulás áll a középpontban. Bár mindkét csoportnak szüksége van szállásra, étkezésre és közlekedésre, a zarándok útja nem csupán az esztétikai élvezetek kereséséről szól, hanem mélyebb, belső motivációk hajtják.

A hosszú gyalogút, amelyet a zarándok bejár, valóban sok jótékony hatással bírhat a mentális egészségre, de a zarándoklat ennél sokkal mélyebb jelentőséggel bír. A zarándok nem csupán egy helyre tart, hanem egy szent céllal, egy kéréssel vagy hálaadás szándékával indul útnak. E folyamat során mindig jelen van a természetfeletti dimenzió: a zarándok útja nem csupán fizikai, hanem egyfajta spirituális felfedezés is, amely során a résztvevő a saját hitével és Istennel való kapcsolatával mélyebb összhangba kerül.

Erdő Péter, a katolikus hívek számának alakulásáról beszélve, megjegyezte, hogy az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyében, különösen a főváros pesti oldalán, a plébániákon a népességcsökkenéshez képest még kifejezettebben csökkent a keresztelések száma. Számos ember él már olyan környezetben, ahol nincs kapcsolatuk sem a katolikus, sem bármely más egyházi közösséggel. Ezzel szemben az agglomeráció területén kedvezőbb tendencia figyelhető meg a statisztikákban.

Budapesten egyre inkább szembetűnővé válik az a jelenség, hogy a Szent István-bazilika, valamint a belvárosi és egyéb templomok egyre népszerűbbé válnak az angol nyelvű szentmisék során. Az afrikai, fülöp-szigeteki és vietnámi közösségek mellett számos más nemzet képviselői is rendszeresen részt vesznek ezeken az alkalmakon, így a főváros templomai igazi kulturális találkozóhelyekké válnak, ahol a különböző vallások és hagyományok gazdag szövetét formálják.

Nem vagyok biztos abban, hogy kinek hol található az állandó lakcíme, vagy milyen állampolgársággal rendelkezik, de észrevettem, hogy sok katolikus hívő van közöttük, akik aktívan gyakorolják a vallásukat.

- fejtette ki, kiemelve, hogy a kor szelleme ebben megnyilvánul.

A bíboros a köznevelési intézményekről beszélve hangsúlyozta, hogy ezek a helyek nagy missziós területként működnek, ugyanakkor komoly kihívásokkal is járnak. Az intézmények révén rengeteg nem vallásos, de az egyház iránt fogékony családdal találkoznak, hiszen sokan választják a katolikus iskolát gyermekeik számára. Kiemelte, hogy a gyermekekhez való hozzáállás során elengedhetetlen a figyelem és az empátia, hozzátéve, hogy a közösség fokozatosan felkészül arra, hogy e feladatot sikeresen ellássa.

A véleménye szerint az ifjúságpasztorációval foglalkozó lelkiségi mozgalmak, mint például a Shalom közösség, helyes úton haladnak. Ezek a csoportok az egyházmegyei találkozójuk során részletesen beszámoltak tevékenységeikről, és arról is, hogy hány fiatal készül a keresztség szentségére, akik csatlakoztak hozzájuk. Ez világosan demonstrálja, hogy felnőtt korban, távoli háttérből érkezve is lehetséges a katolikus hitre való találás.