A magyar állam tervezi, hogy eladja hadiipari érdekeltségeinek egy részét – és már meg is találta a potenciális vevőt.


A magyar állam hadiipari érdekeltségeinek jelentős része magántulajdonba kerülhet, a potenciális vevő pedig a 4iG űr- és védelmi ipari leányvállalata, amely ma előzetes megállapodást kötött – közölték a 4iG és az NGM. A tranzakció, amely várhatóan több tízmilliárd forintos nagyságrendű, tökéletesen illeszkedik a 4iG hosszú távú stratégiájába, hiszen a cég az elmúlt években tudatosan fejlesztette űripari és védelmi portfólióját. Ez a lépés lehetőséget teremt a hazai állami védelmi ipari kapacitások és a szakmai befektető erőforrásainak egyesítésére, a cél pedig az, hogy a vállalat ne csupán a belföldi igényeket elégítse ki, hanem a nemzetközi piacokon is megjelenjen termékeivel és szolgáltatásaival, így hozzájárulva az export növeléséhez. Fontos megjegyezni, hogy a kritikus infrastruktúra, beleértve a hadiipari ingatlanokat, gyárakat és üzemeket, továbbra is állami tulajdonban marad, és jogszabályok biztosítják, hogy az állam mindig rendelkezésére álljanak a védelmi kapacitások. Az üzemeltetést és a nemzetközi megrendelések lebonyolítását viszont a 4iG vállalná.

A 4iG Csoport önálló holdingvállalata, a 4iG Űr és Védelmi Technológiák Zrt., valamint az állam hadiipari érdekeltségeit tömörítő N7 Holding Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Zrt. ma előzetes megállapodást kötött Magyarország első állami és magántulajdonban lévő védelmi ipari holdingvállalatának létrehozásáról.

Az újonnan megalakult N7 Defence holdingcég kilenc magyar védelmi ipari vállalatot egyesít, amelyek kulcsszerepet játszanak a magyar védelmi szektor különböző szegmenseiben. A portfólió lefedi a civil és katonai repüléstechnológia, valamint a szárazföldi rendszerek területeit, beleértve a fegyver- és lőszergyártást, a fegyverfejlesztést, valamint a járműtechnológiát. Az állam a hadiipari érdekeltségek piacképes részét értékesítené, így létrejönne egy klasszikus hadiipari portfólió, amely a 4iG innovatív technológiáira támaszkodva bővítené a védelmi ipar területeit, mint például a dróngyártás és az űripar.

Az érintett cégek:

A globális hadikiadások folyamatos növekedése új üzleti lehetőségeket teremt, különösen Európában, ahol a védelmi költségvetések folyamatosan emelkednek - mutatott rá a 4iG. A hazai védelmi iparban már jelen van az állami támogatás, valamint kis- és középvállalkozások és kutatóintézetek is hozzájárulnak a szektort fejlődéséhez, azonban eddig hiányzott egy olyan nagyvállalat, amely összefogja ezeket az erőforrásokat. A 4iG SDT vállalja, hogy betölti az integrátor szerepét, lehetővé téve ezzel, hogy nagyvállalatként hatékonyabb nemzetközi értékesítési tevékenységet folytathasson.

A tranzakció célja, hogy a védelmi exportkapacitásokat jelentősen növeljük, mivel a magyar hadiipar számára egyre fontosabbá válik a nemzetközi exportpiacokon való aktív részvétel. Csak így lehetünk képesek arra, hogy a magyar ipar is részesüljön a fokozódó globális megrendelésekből. Ezen megközelítés révén hozzáférhetünk a legújabb uniós fejlesztési programokhoz és a dinamikusan fejlődő európai állami beruházásokhoz, beleértve a német hadiipari kezdeményezéseket is. A legoptimálisabb megoldás érdekében piaci szereplők bevonására van szükség, mivel a magánszektor képes a védelmi ipar fejlődéséhez szükséges tőkebevonást biztosítani anélkül, hogy a központi költségvetést terhelné – tájékoztatott az NGM.

Az ügylet hátterével kapcsolatban Szabados Richárd, kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkár elmondta, hogy a védelmi iparban most az értékesítéseket kell fejleszteni, amelyek teljesen más kompetenciákat igényelnek. Az export nagy szerepet játszik, az iparági exportképességet önállóan az állam nem tudja menedzselni, nincs ott a találkozókon, nincs ott az üzleti körökben. Erős piaci szereplő szükséges ehhez, és Magyarországon korlátos azoknak a szereplőknek a száma, amelyek magyar tulajdonúak, a védelmi iparban kompetenciákkal rendelkeznek és meg is van a piaci környezetük - tette hozzá azzal kapcsolatban, hogy miért pont a 4iG-re esett a választás.

Három fontos szempontot vettek figyelembe a potenciális vásárló kiválasztásakor:

A 4iG egy high-tech cég, a profilba teljesen beleillik, védelmi digitalizációs kompetenciái vannak és erős a külföldi kapcsolatrendszere. Vertikális integrációs képessége van, vagyis az adatfeldolgozástól az értékesítésig minden programelemet ural, erős az üzleti kapcsolatokban, jól ismerte fel a lehetőséget, hogy az űr-és védelmi ipar a következő 10 év kulcsfontosságú területe lesz. A megtérülést biztosítja a befektetői gondolkodás - tette hozzá Szabados Richárd.

Ez a tranzakció mérföldkőnek számít a 4iG Csoport és a magyar védelmi ipar történetében. Először valósul meg olyan állami és magánpartnereket összekapcsoló együttműködés, amely egy integrált, magyar többségi tulajdonú vállalatcsoportot hoz létre. Ezzel a lépéssel megerősítjük Magyarország ipari szuverenitását, támogatva ezzel a hazai technológia fejlődését, és új lehetőségeket teremtünk a magyar védelmi export számára. Célunk, hogy egy olyan innovatív és versenyképes védelmi ipari csoportot alakítsunk ki, amely nemcsak a Magyar Honvédség, hanem nemzetközi megrendelők igényeit is hatékonyan kielégíti. Az N7 Defence, a 4iG SDT védelmi- és űripari vállalataival együttműködve, nemcsak a hazai, hanem a nemzetközi piacon is jelentős portfólióval bővül, így elősegítve a globális piacokra való belépést és a nemzetközi védelmi ipari együttműködéseket, valamint a technológiai innovációkat.

„A tranzakció bejelentése kapcsán kiemelném, hogy ez egy újabb mérföldkő a 4iG Csoport számára” – nyilatkozta Jászai Gellért, a vállalat elnöke.

A tranzakció szorosan illeszkedik a 4iG Csoport hosszú távú stratégiájához, amely az infokommunikációs és távközlési tevékenységeken túl célzott akvizíciókkal és partnerségi kapcsolatokkal bővíti védelmi ipari portfólióját. Az elmúlt évek során a 4iG jelentős stratégiai együttműködéseket alakított ki az iparág vezető nemzetközi szereplőivel. A Rheinmetall mellett például együttműködik az Egyesült Arab Emírségek egyik legnagyobb technológiai és hadiipari cégével, az EDGE Group-pal, valamint az Európai Unió és az Egyesült Államok számos prominens védelmi ipari vállalatával, többek között az L3Harris Technologies-szel és a Boeinggel.

A cél, hogy a 4iG a közép-kelet-európai régió vezető űr-és védelmi technológiai integrátorává váljon

- jelentette be a 4iG.

A 25 százalékos részesedést azért tartja meg az állam, mivel a portfóliót, a gyártást és a termelést szeretnék figyelemmel kísérni, az állam és a vevőjelölt közötti együttműködéseket kontrollálni.

Az állam és a védelmi ipar összefogása nem példa nélküli Európa, illetve az Európai Unió országaiban. A kontinens legnagyobb védelmi ipari vállalatai, mint a francia Thales Group, a német-francia-spanyol Airbus SE, a norvég Kongsberg Gruppen, az olasz Leonardo S.p.A., a német Hensoldt AG, a portugál Ogma, vagy a spanyol Indra mind állami és magántőke részvételével működő piaci szereplők - többségükben az állam a kisebbségi tulajdonos.

Related posts