**Egy Csodagyerek Emlékei: Az Álmok Világában** Mikor visszatekintek gyermekkori éveimre, olyan érzés kerít hatalmába, mintha egy varázslatos világ kapui nyílnának meg előttem. Emlékeim között ott vannak a napfényben játszó pillanatok, a felnőttek elisme
Szigeti József (1892-1973), a világszerte elismert hegedűművész, már korábban is fellépett ebben a rovatban. Talán emlékeznek, hogy ő volt az alkotója annak az egyedülálló zenei kísérletnek, amelyből Bartók Béla híres Kontrasztok című műve született. 1940-ben New Yorkban, hármasban rögzítették ezt a különleges felvételt: a zeneszerző zongorázott, Benny Goodman a klarinétot játszotta, míg a közös barát, Szigeti a hegedűn muzsikált. Az egykori csodagyerekből lett virtuóz, aki a történelem viharai miatt világpolgárrá vált, mindig is a magyar kultúra egyik legnagyobb büszkesége maradt.
"A nagyvilágban szereplésével legalább emlékeztetett arra, hogy él még a Duna partján egy nép, ha Buda romba dől is" - Kodály Zoltán vezeti be így Szigeti memoárjának magyar kiadását. Az emlékiratokat már az ötvenedik születésnapjára megrendelték tőle, annyira népszerű volt. Angolul írta, Amerikában jelent meg With Strings Attached címmel. Hozzánk kerülővel jutott el: előbb németre fordították, azt Szigeti még külön kiegészítette a magyar olvasónak, Stella Adorján lefordította, címe: Beszélő húrok (Zeneműkiadó, 1965).
Szigeti lenyűgöző történetekkel rendelkezik, amelyek bőségesen csordultig vannak élményekkel. A fiatal Paganini, akit a "csodagyerek" néven is ismernek, német cirkuszokban lépett színpadra, ahol fekete művészek társaságában varázsolta el a közönséget. Genf, Philadelphia és Tokió lakói egyaránt ünnepelték tehetségét és előadásait.
Pályája csúcsán olyan korszakos művészek vették körül, mint G. B. Shaw, Prokofjev és Max Reinhardt. Mégis, a legmeghatóbb történetei a gyermekkora mélyéről fakadnak, egy szegény máramarosszigeti muzsikuscsaládból. Ott, ahol a hangszer kiválasztotta gazdáját: a bőgő a magas, langaléta nagybácsit, a cimbalom a nagynénit szolgálta, míg a zongora hiányában a hegedűre esett a választás – így lett belőle az abszolút hallású kisfiú, akinek a zenéhez fűződő kapcsolata már ekkor elkezdődött.
A századforduló, a boldog békeidők pillanatképei. Az első honorárium, krumplicukor egy krajcárért. Szikrázó mozdony, fapados kocsi, harmadosztályú vonatút Pestre az apához - szintén zenész. A nagyváros elbűvölő forgataga: embertömeg, lóvasút, háromkerekű pezsgőgyári árukihordó. A fedett uszoda. Apuka tanítványa, a jó barát, de "igen középszerű hegedűs" Füst Milán. Áhítat egy gyáros szalonjában, amikor a zenéhez a vendégeknek forró csokoládét szolgálnak fel tejszínhabbal. És egy elképesztő figura, a "köpcös sváb", Schnöller Lajos, a vonós zongora atyja.
A zeneoktatás terén egy szokatlan figura bukkant fel, aki a hóbort és a sarlatánság furcsa keverékében tetszeleg. Ő volt a feltalálója egyedi mechanikus hangszereknek, és legemlékezetesebb pillanata talán az volt, amikor egy növendékhangversenyen, ahol szülők, nagynénik és türelmes nevelők ültek, egy borzalmas előadással sokkolta a közönséget. Az általa bemutatott ijesztő szerkezet acél, lószőr és gumi felhasználásával készült, és egy svájci zenélő doboz, egy verkli és egy hegedülő robotember bizarr hibridje volt. Emlékezetes, ahogyan a lipcsei ipar terméke, amely a még rádió nélküli világ számára készült, kísérteties, nyöszörgő hangokat adott ki, amelyek olykor még ma is kísértenek.
Szigeti József, a mester, öreg napjaiban Svájc csendes vidékein talált új otthonra. Negyedszázados kényszerszünet után, 1963-ban, a sors ismét Budapestre vezette. Szívhez szóló, ahogy ez a világhírű művész, aki számos országban otthonra lelt, életének legboldogabb pillanataiban újra csak egy kisfiú volt Máramarosszigeten, tele álmokkal és vágyakkal.
