Budapesten is akadtak olyanok, akik húsvétkor vödörrel öntözték a hagyományos locsolóvizet.

A húsvéti locsolás mára leginkább annyit jelent, hogy kölnivel árasztjuk el barátainkat és rokonainkat. Régen azonban a fiúk vödrökkel rótták a falvakat, ahogy azt sokan hallottuk szüleinktől és nagyszüleinktől. A hagyományos locsolkodás manapság már inkább látványosság a skanzenekben, de a BME néptáncegyüttese a mai napig közösségi élményként őrzi ezt a magyar kulturális tradíciót. Minden évben fiatalok fognak vödröket és szifonokat, hogy végigjárják Budapest utcáit, és szó szerint megöntözzék a lányokat.

A Ferenc körúti gangos bérház belső udvarában fehér népviseletbe öltözött lányok figyelik, ahogy egy bő harmincfős, fiatal fiúkból álló csapat népviseletben táncol és szaval. A levegőben vidámság és hagyományok keverednek, amikor elhangzik a kérdés: szabad-e locsolni? A válasz egyöntetűen érkezik: "szabad!" De itt nem a szokásos kölnivel locsolnak, hanem vödörrel és szódásszifonnal lepik meg a lányokat, akik nevetve és örömmel fogadják a frissítő locsolást. A locsolás után következik a páros tánc, ahol a fiúk és lányok együtt forognak, miközben a zene ritmusa magával ragadja őket. Ezután egy kör pálinka köszönti a résztvevőket, majd az asztalra kerülnek a sütemények, szendvicsek, és természetesen, a hangulat fokozása érdekében, még több ital is, változatos formákban. A jókedv és a közösség varázsa mindenkit elragad, és a tradíciók életre kelnek a fiatalok szívében.

Sokak fejében mindez vidéki esetleg hagyományőrző szokásként él, de a Műegyetemi Néptáncegyüttes (MENTE) minden évben így ünnepli a húsvétot, a belvárosban, a cél a társaság összekovácsolása, szórakozás és a közösségi élmény megélése, nem verbuválnak maguknak közönséget, nem külsős szemlélőknek szánt látványosságról van szó. Reggel hétkor volt gyülekező a Kálvin téren, majdnem időre össze is jött nagyjából 30-35 fiú, többségében fiatal. Később megtudtam, hogy ennek a fő oka, hogy az egyesület 20-as, 30-as éveiben járó fiatalokat vesz fel. Aki korábban is tagja volt az egyesületnek az maradhat, de mégiscsak egy egyetemi tánccsoportról van szó, ezért a korlát. Sokan nem a BME diákjai, öregdiákjai, hanem a társaság miatt járnak a csoport próbáira és vesznek részt például a húsvéti locsoláson is. Ádám például gyerekkorában versenyszerűen néptáncolt, aztán ez kikopott az életéből, Franciaországban végzett egyetemet és miután hazajött egy táncháztalálkozón szúrta ki a MENTE csapatát és egyből eldöntötte: hozzájuk akar csatlakozni. Terve idén meg is valósult, április 21-én első alkalommal vesz részt a húsvéti locsolásban.

A Kálvin téri találkozó után egy sürgős próba veszi kezdetét, hiszen a fiúk nem csupán saját írású verseikkel, hanem tánc koreográfiáikkal is készültek. Egy kis akadályba ütköznek: a brácsás késlekedik, de szerencsére egy hegedű áll rendelkezésre, és a ritmust egy eredetileg locsolásra szánt tejeskanna is remekül megadhatja. Így a próba zökkenőmentesen zajlik, és pár perccel nyolc óra előtt a csapat már útra is kel az első lányos ház felé.

A Flórián téren már várják őket a lányok, a parkban három három asztal, rajta minden jóval, de mielőtt elindulna az eszem-iszom lemennek a "kötelező körök": először tánc majd a versek és persze a locsolás. Miután kiürülnek a vödrök jó hangulatú beszélgetés kezdődik.

Egyszerre végtelenül idegen és mégis teljesen természetes a jelenség. A járókelők a nap során többször megállnak, szinte mindig előkerül a mobiltelefon, páran fotót is kérnek a fiúktól. Kérdezem is a résztvevőket, hogy nem volt-e konfliktus az utóbbi években, de mind nemleges választ ad. "Az emberektől nem annyira, a villamosvezetőktől kicsit néha félünk, de balhé még nem volt velük se." Ok nem igazán akad a balhéra, igaz szigorúan véve az utazási szabályoknak nem tesznek eleget srácok, hiszen a lányos házak között villamoson metrón egyaránt hangos népdalénekléssel, füttyögéssel, tapsolással vonul a társaság. Egy villamosvezető a hangosbemondóban arra azért megkéri a locsolókat, hogy használjanak több ajtót a fel és leszállásnál, amit aztán megfogad a társaság, a nap során minden egyes fel és leszállás előtt a tömegből hangos kiáltások hallanak: "több ajtó! Több ajtó!" Más úgy vélekedik, hogy igazából mindenki tudja, hogy mi történik itt, hogy ez a magyar kultúra része, miért zavarna ez bárkit is? Az utca emberének hozzáállását jól példázza, hogy útközben több autós dudálással üdvözli a fiúkat, egy zebránál pedig - míg pirosat mutat a lámpa - a túloldalon egy fiatal lány néptáncba kezd, zene és ének van hozzá, performanszát hangos tapssal fogadják a locsolók.

Az egyesület elnöke Varga Péter "Adorján" hivatalosan még csak egy éve tölti be a tisztséget, de mint mondja már 2019 óta de facto vezetője a társaságnak. "A gimben kocka voltam, és elhatároztam, hogy ebből elég, az egyetemen szociálisabb leszek", mondja Villamosmérnöki Kar (VIK) egykori diákja. Ma már informatikusként dolgozik, de az együttes továbbra is egyesület fontos szerepet tölt be az életében. "Elég komoly közösségi élet van a VIK-en, én is több mindent kipróbáltam, de aztán jött a néptánc és az mindent felülírt. Nem voltam különösen tehetséges, de ha még nekem is meglettek a lépések, akkor bárkinek menni fog" mondja. Az elnöki teendőket hamarosan átadja, de az együttesben továbbra is aktív lesz. A munkája teljes mértékben önkéntes, egyesületi tagként fizetést nem kap, viszont rendszerint az ő feladata a húsvétihoz is hasonló események megszervezése. Ezekből van még egy pár. Minden évben van tánctábor, télen disznóvágás és sítábor két évente pedig fellépés.

A húsvéti program során a fiúk négy különböző lányos ház vendégeivé váltak, ahol házanként 8-10 lány várta őket. Az esemény helyszínei évről évre változnak, attól függően, hogy ki vállalja a szervezést, de van egy-két lakás, ahová már évek óta visszatér a csapat. A program természetéből fakadóan – nem meglepő módon – nem pontos időrend szerint halad, a negyedik helyszín már rendszerint bőven belenyúlik a délutáni órákba. Az estét pedig egy vidám locsolóbál zárja, ahol a társaság ismét összegyűlik, hogy hajnalig tartó táncházzal koronázzák meg a nap eseményeit.

A MENTE főként a táncra koncentrál, kezdő, középhaladó és haladó csoportokban várnak bárkit, aki szeretne csatlakozni. Az életkori megszorításon kívül más feltétel nincs, egyetemi egyesületként azonban nincs mindig tagfelvétel így az érdeklődöknek szemfülesnek kell lenniük. Kifejezetten hagyományőrzés nem szerepel a "tananyagban", de sokan elkezdenek érdeklődni ezután is, a húsvéti locsolkodás pedig élő példa arra, hogy a kultúrát nem tanítani kell, hanem gyakorolni. Az öltözékét is mindenki magának állítja össze, a kalap elengedhetetlen eleme a szettnek, de ezen kívül is nagyjából egységes a társaság, sötét nadrág, világos (néhány kivételtől eltekintve fehér) ing, sok mellény és legalább annyi csizma is előkerül, de aprólékosan hímzett zakók és ingek is előfordulnak. Van, aki veszi, más a dédapja levetett holmijai közt talált ruhadarabokat és már kész is a népviselet. A próbákon több népdalt is tanulnak, a helyszínek között a kedvencek rendre előkerülnek, a villamosozás elengedhetetlen kísérője volt az "A pozsonyi sétatéren megy a villamos" kezdetű dal.

Kívülállóként csatlakozni a társasághoz egy igazán különös élmény. Képzeld el, ahogy két helyszín között egy metróaluljáróban megáll a csapat egy gyors próbára, és hirtelen egy flashmob hangulata terjed szét. A hegedű és a brácsa dallamai betöltik a teret, a fiúk pedig táncra perdülnek, miközben a járókelők megállnak, hogy videóra vegyék ezt a váratlan eseményt. Az egyetlen jel, hogy nem valami előre megtervezett performanszról van szó, az az, hogy a végén senki sem járja végig a teret egy kalappal a kezében. Az egész jelenet tele van varázslattal és váratlan fordulatokkal, ami igazán emlékezetessé teszi ezt a pillanatot.

A hangos dalok és a gangos udvarokon visszhangzó kurjongatások ellenére a lakók nem érzik magukat zavarban; inkább az erkélyeken állva figyelik a látványos eseményeket. Szívesen beengedik a locsolókat is, hogy megtölthessék a vödröket, miközben kérdésekkel bombázzák őket: kik ők, honnan érkeztek. De mindezeknél fontosabb, hogy mindenki tudja, miért történik mindez – hiszen húsvét van. Az egyik házban a már indulásra kész csapat váratlan meglepetésben részesül: egy nő érkezik, kezében egy gyönyörű tortával, és mosolyogva kínálja, mondván, hogy tradicionális moldovai süteményről van szó. A mondás szerint „jó tett helyébe jót várj”, így a fiúk már nyújtják is felé a pálinkát. A kezdeti nyelvi akadályokat az egyik lány segít áthidalni, aki románul beszél, és próbálja megnyugtatni a nőt, hogy nem kell félni az átlátszó italtól, hiszen jóféle szatmári pálinka rejlik benne. Kis hezitálás után a nő végül elfogadja az italt, és miután megkóstolja, pontosan azt az arckifejezést mutatja, amit mindenki, aki először találkozik ezzel a különleges italával.