**Betegség, orvosok, orvoslás a magyar irodalomban** A magyar irodalom gazdag hagyományokkal bír, és ebben a gazdagságban a betegség, az orvosok és az orvoslás témái kiemelt szerepet játszanak. A különböző korok írói és költői nem csupán a fizikai állapo

Egy különös életutat járt be, hiszen kommunista íróként tizenöt évet töltött börtönben, kényszermunkában, és további száműzetésben szenvedett, mindezt a kommunista hatalom elnyomása alatt - csupán egy hónapnyi szabadságot élvezett. Első költeményei Kassák Lajos Tett című folyóiratában jelentek meg. Először az őszirózsás forradalom idején került rács mögé, amikor is agitációs tevékenysége miatt letartóztatták Budapesten; egy hónap elteltével azonban szabadlábra helyezték. Ezt követően Bécsbe, majd Berlinbe emigrált, 1930-ban pedig Moszkvába költözött. Ott a Berlin am Morgen című lap tudósítójaként tevékenykedett, és a nemzetközi szakszervezet tagjaként írásai mellett fordításokkal is foglalkozott.

1938 februárjában letartóztatták, és egészen 1946 végéig különféle javító-nevelő munkatáborokban töltötte napjait. 1947-ben kérvényt nyújtott be hazatérésért, de ekkor ismét letartóztatták, börtönbe zárták, majd 1949 februárjában Szibériába szállították, egy Makarovo nevű faluba, ahol kényszerlakhelyre került. Itt csőszként és szénégetőként dolgozhatott, ami legalább annyit jelentett, hogy nem kellett lágerben élni. 1954 szeptemberében újra elfogták, és három év munkatáborra ítélték. 1955 júniusában, bűncselekmény hiányában felmentették, és augusztusban végre hazaérkezett Magyarországra. Hazatérve több ezer oldalas kéziratán dolgozott. 1962-ben azonban egyes írásai miatt feljelentették Aczél Györgynél. Ennek ellenére 1963-ban Kossuth-díjat kapott, de 1964-ben megtiltották, hogy további művei megjelenhessenek az országban. A belső emigráció életét választotta, mivel a kommunizmust nem látta "se evolúció, se revolúció" által fenntarthatónak. 1968-ban, a cseh bevonulás napján, végleg szakított a kommunista párttal. Regényei, drámái és elbeszélései maradandó értéket képviselnek irodalmi örökségünkben.

Lengyel József (egészében, méltón itt most nem tárgyalható) írói munkássága középpontjában, nem véletlenül, a hamis, ún. "koncepciós" perek áldozatainak sorsa áll a letartóztatás körüli időktől a vizsgálati fogságon át a kényszermunkáig, a szabadulásig vagy az újbóli letartóztatásig. Egy szörnyű történelmi korszak pusztító folyamatainak szociológiai pontossággal rögzített dokumentumait, riportjait, egész enciklopédiáját alkotja meg lágernovelláiban és -regényeiben.

A nyílt kommunikáció és a gátlásokat lebontó kifejezés számára a folyamatos létezés legfontosabb lelki és erkölcsi alapja volt. Nem csupán a lelki jólét és a bizalom helyreállításának eszközét látta a nyílt beszédben, hanem közéleti felelősségének is tekintette azt. Az eltorzult hatalommal való szembenézést elsődleges írói feladatának tartotta.

Tedd egyedivé a szövegedet: az elbeszélés bevezetése szinte idilli, a társadalom és a történelem peremén egy békés világot fest elénk. Adrián, az öregedő fizikaprofesszor, a tudomány világában navigál, diákjaival a laborban és az egyetem falai között kölcsönöz szellemi táplálékot. Az élet azonban hirtelen, könyörtelenül belép a színre: egy sötét éjszakán a professzort elhurcolják, börtönbe zárják, ahol meztelenül, több száz más férfi társaságában, egy hatalmas zuhanyzó elé terelik. Hiába mondja, hogy már tisztálkodott, az események sodrása elragadja. A kezdeti, szinte nyugtató zuhanyozás után hajukat, bajuszukat és szakállukat brutálisan levágják, majd a megmaradt ruháik visszaadásával egy új, ijesztő világba lépnek. Adrián egy zsúfolt börtöncellában találja magát, ahol az emberi lét legszélsőségesebb formáival ismerkedik meg: a szenny, a bűzös levegő, a kübli, ami a mindennapi élet része lett. Huszonöt ágyra százhetven ember zsúfolódik, a hely szűkössége elviselhetetlenné válik. Az emberek, bár nem tudják miért kerültek ide, igyekeznek megőrizni emberségüket: kenyérbélből dominó- és sakkfigurákat formálnak, játszanak, és megosztják tudásukat egymással. A kihallgatások során, bár sok kérdés megválaszolatlan marad, a cél világos: információkat, újabb neveket várnak el tőlük. Adrián professzor azonban nem hajlandó együttműködni, és az erőszakot választó kihallgatója acélvonalzóval sújt le rá. A professzor, miután az első könnyek elhulltak, igyekszik elvonatkoztatni a fájdalmától és megaláztatásától. A cella sarkában lévő hamutartóban található cigarettacsikkek gyorsan felkeltik az érdeklődését. Miközben a brutális kihallgatás folyik, ügyesen kiszedegeti a csikkeket, hogy a társai számára értékes kincseket gyűjtsön, miközben az ütlegelője az embertelenség mocsarában merül el, teljesen figyelmen kívül hagyva őt.

Két őr, mint árnyak, a hóna alá nyúlva vezeti vissza a cellába. A börtönszoba, mely hétszeresen túlnépesített, olyan, mint egy elhagyott hajó, tele feszültséggel és fojtogató csenddel. Az íratlan szabályok között ott lapul a részvét: amikor valaki a kihallgatás után érkezik vissza, azonnal átadnak neki egy ágyat. A professzor összetört, fájdalmas állapota és a körülötte heverő cigarettacsikkek látványa mindenkit némaságra int. Az idősebb rabok, akik még nem veszítették el az eszüket, próbálják tanácsokkal ellátni Adriánt, hogy mondjon el valamit, védje meg az életét. A régi, tüzes professzor, aki a börtön előtti időkben könnyedén lángra lobbanhatott, most képtelen másokat megvádolni; inkább elfogadja a verést, miközben, hogy értelmet találjon az érthetetlen szenvedésben, társai számára gyűjti a csikkeket. "A gondoskodás szenvedélye, az emberi kapcsolatok vállalása segítik hozzá, hogy legalább erkölcsileg legyőzze kilátástalan helyzetét, megőrizze emberi integritását." (Pomogáts Béla)

Egyik kihallgatása után a professzort nem vezetik vissza a cellájába. Három hosszú nap telik el, miközben társai találgatják, hová kerülhetett. Talán egy nyirkos magánzárkába zárták, bár jól tudják, hogy a börtön vezetése nem kedveli ezt a megoldást; hiszen ilyenkor a rabok gyakran orvosi vizsgálatoknak vannak kitéve, ami esetleg leleplezheti, hogy a rendszer milyen kegyetlenül bánik a foglyokkal. Adrián professzor eltűnt, talán már nem él, de az a hit, amelyet a föld és az égitestek működéséről, valamint az emberi kapcsolatok törvényeiről vallott, sosem múlik el.

A "Tedd egyedivé a szövegedet" című novella nem csupán egy falusi özvegyember életéről szól, hanem egy mélyen gyökerező, kibeszélhetetlen traumáról, amely a múlt árnyait idézi fel. A főszereplő, aki a háború során szanitécként szolgált, soha nem ölt embert; azonban ezt az életet megkímélő döntést egy tragikus emlék terheli. Az apaként és nagyapaként betöltött szerepe ellenére, a látszólag harmonikus családi életében egy váratlan esemény felfedi a lélek mélyén rejlő fájdalmakat. Amikor lánya és unokája hazalátogatnak, a falusi idill hirtelen megbomlik egy ártatlan hinta miatt, amely egy almafán pendül. Az öregember, akinek szívében a múlt sebei nyomot hagytak, képtelen megmagyarázni, hogy miért vált ez a hinta számára a gyász és a félelem szimbólumává. Az emlékezetében élő, akasztott ember képe, akit a háborúból való hazatérése után talált meg, most minden szónál hangosabban kiált. A férfi, akit soha nem tudott azonosítani, akit talán őt helyettesítve akasztottak fel, fájdalmának csendben őrzi titkát. A családja, akikkel élni szeretne, nem érti, miért reagál ennyire hevesen. A hinta látványa provokálja benne a rég eltemetett gondolatokat, de egyedül áll a titkával, amelyet senki sem hajlandó meghallgatni. Az öregember kétségbeesésében végül úgy dönt, hogy megszabadul az almafaágaktól, melyeken a hinta lóg. Ezzel a radikális lépéssel nemcsak a múltját próbálja levetkőzni, hanem a családja iránti szeretetét is próbálja visszaszerezni. Ám a lánya és unokája elveszítik iránta való bizalmukat, és az öregember szívében a magány egyre inkább teret nyer. Az életkedve, amely a csend és a fájdalom fogságában él, lassan elhalványul, és a titok, amelyet soha senkinek nem árult el, magával viszi a sírba. A novella így nem csupán a háború utáni trauma feldolgozásának nehézségeit tárja fel, hanem azt is, hogy a megértés és a meghallgatás hiányában a fájdalmak örökre magányban maradnak.

"Százszor annyi pénzt és energiát szenteltek, mióta a világ világ, a gyilkolás technikájának, mint a gyógyítás technikájának" - írja merészen Fekete Gyula Az orvos halála (1963) című kisregényében. Fekete Gyula az 1945 után parasztsorból feltörekvő fiatalok számára alapított Győrffy István kollégium diákja volt, népi íróként indult, és élete végéig nemzete kollektív lelkiismeretének fáradhatatlan megszólaltatója maradt. Prózájában és publicisztikájában egyaránt szociográfiai hitelességgel tárta fel kora változó, illetve állandó viszonyait. 1956 miatt néhány hónapot börtönben ült. A nemzetfogyás veszélyére a "konszolidálódó" Kádár-rendszerben és az 1989 utáni időkben egyformán kitartóan és konokul figyelmeztetett. 1992-ben jelent meg Véreim, magyar kannibálok! című "vádirata a nemzet jövőjének megrablásáról", a fogyatkozó születésszámról - üzenete ma is meghallgatásra vár. A hű asszony meg a rossz nő (1963) című regényét is e témából bontotta ki: a gyermektelen házaspár boldogságát kikezdi a megbánást és rossz lelkiismeretet hozó idő, amely elől a férj egy három gyermekét egyedül nevelő "rossz" nőhöz szegődik. Fekete Gyula 1966-ban kezdte el az "Egy korty tenger" című híres rádióműsorát, a hivatásuk megszállottjaival való nagy sikerű interjúsorozatot. A rendszerváltozás után haláláig tagja volt a Százak Tanácsának.

A magyar hatvanas években elterjedt feszes kisregényformában Az orvos halála (1963) a "korszellemnek" felelt meg abban is, hogy írója (a munkáshősök divatjának lejárta után) értelmiségi átlagembert választott hőséül. Fekete Gyula orvoshősének életét a korszellem roncsolta végérvényesen "szürkévé". (Vasy Géza, Világképek és válaszutak, 2017). Weisz doktor hatvannyolc éves, és negyvenöt éve ugyanabban a faluban dolgozik. Azért dolgozik még mindig, mert ugyan megérkezett egy fiatal orvos a faluba, de két hét múlva külföldre távozott ösztöndíjjal... A súlyos szívbetegséggel küzdő "öreg orvos" (az író végig inkább csak így nevezi főhősét, Weisz doktort) kénytelen továbbra is ellátni a háromezer lakosú körzetet. A cselekmény hét napba sűrűsödik, temetéssel kezdődik, és azzal is végződik. Az első temetésen a postamestertől búcsúznak, aki Weisz doktoréknak segített a deportálás előtti nehéz időben, aztán az orvos és felesége minden családtagjuk nélkül tértek haza ketten életük "nagy utazásáról", a lágerből, s két fiuk munkaszolgálatosként vesztette életét.

A másik jelentős mérföldkő az orvos életében az ötvenéves érettségi találkozója. E jeles eseményen egy Svédországban élő egykori osztálytársa felajánlja neki, hogy egy könnyebb orvosi pozíciót vállaljon egy ottani idősek otthonában. Weisz doktorban felébred a vágy, hogy elutazzon, de a valóság gyorsan visszahúzza. Friss hírek érkeznek fiatal kollégája távozásáról, ami azt jelenti, hogy maradnia kell – legalábbis ő így érzi, hiszen "a központból" nem várható új orvos a faluba. Sakkpartnere, a gyógyszerész pedig azt hiszi, hogy ő volt az, aki elriasztotta a fiatal orvost... Weisz doktor sosem volt híve a magyarázkodásnak, és most sem tesz kivételt. Tudatában van annak, hogy orvosi pályafutása végéhez közeledik, még ha békés életet is élhetne. De a sors úgy hozta, hogy ez nem az ő útja.

Egy sötét éjszakán, amikor a csillagok is mintha elbújtak volna, egy orvosnak koraszülést kellett levezényelnie, miközben fejfájás marcangolta. A kisbaba végül sikeresen megszületik, de az orvos, akinek minden erejét mozgósítania kellett, váratlanul összeesik. A diagnózis: agyvérzés. Az örömteli család, akik a gyermek érkezését ünneplik, észre sem veszi, hogy az orvos már nem bírja tovább. Senki sem siet a segítségére, és így az ő életének vége is elérkezik, csendes fájdalommal. A történet végén az orvos temetése zajlik, ahol a gyászolók tévesen ítélik meg a férfit: úgy vélik, hogy az életet habzsolta, és ez vezetett végül a tragédiájához. Talán még el is hiszik ezt a hamis narratívát. A hatvanas évek bizalmatlan, szomorú légkörében kibontakozó történet éles vádirat a közösségi szellem hanyatlásával szemben. Fekete Gyula kisregénye figyelmeztető üzenetet hordoz, különösen a mai orvoshiányos világ tükrében. Érdemes elgondolkodni rajta, hiszen az orvoslás iránti tisztelet és felelősség ma is elengedhetetlen.