Battonya fokozatosan Arad csendes elővárosává fejlődik.
Én szeretem a románokat! - mondja, sőt valójában kiáltja Ferenc. A békési Battonya közepén történik mindez, jobbra a helyi focipálya kopott téglaépülete, balra pedig egy a sok itteni bezárt üzlethelyiség közül, amire magyarul és románul is kiírták, hogy "eladó". Az ötezer-kétszáz lelkes Battonya húsz kilométerre fekszik a trianoni béke során Romániához csatolt Aradtól, ahonnan több hullámban költöztek át román állampolgárok. A folyamat hazánk, valamint szomszédunk uniós csatlakozásakor is új lendületre kapott, most pedig, hogy már Románia is tagja lett a szabad határmozgást biztosító schengeni övezetnek, végképp felgyorsulni látszik. Battonya lakóinak már lassan a negyede román állampolgár, de a település lélekszáma még így is folyamatosan csökken. Erre is rákérdeztünk Ferencnél, de mivel kitörő öröme és hangos szeretete egészen felrázó a dél-alföldi város síri csendjében, így először annak az okát firtatjuk.
- Nincs velünk gond, van pénzük! - mondja az áttelepülő románokra célozva biciklije kormányán szorítva egyet. - A románok felviszik a házak árát. Viszont náluk a boltban olcsóbb minden, hetente járunk át! - számol be Ferenc, akinek az ingázás nem jelent gondot: a szabolcsi Nyírbátorban nőtt fel, egykor a híres "fekete vonattal" járt a fővárosba dolgozni. De már nem, frissen kaszált fűvel borított csizmájára pillantva jegyzi meg, hogy neki most itt van munkahelye.
Mit gondol, mennyire különleges ez a hely az Ön számára?
- Nagyon kellemes itt. Néha betérek a helyi kocsmába, és élvezem a saját italomat, ennyi az egész.
- Legalább a kocsma még nyitva van! - mondjuk, miközben Battonyán az ember szinte hozzászokik a zárva tartó boltok látványához, a romos házakhoz, a málló vakolatokhoz és a piacon álló üres pultokhoz.
- Csak négy maradt - mondja Ferenc, miközben rákérdezünk a romániai betelepülők ellenére tapasztalható csökkenő népességszámra.
