Az alváshiány gyermekkorban komoly hatással lehet a kicsik fejlődésére és mindennapi életére. Fontos, hogy a szülők figyeljenek azokra a figyelmeztető jelekre, amelyek arra utalhatnak, hogy gyermekük nem alszik eleget. Ilyen jelek lehetnek például a fokoz


A nyári szünet alatt sok gyereknek szokásává válik, hogy későn fekszik le és későn kel fel, eltérve az iskolai rutinjától. Ahogy azonban közeledik a tanév kezdete, elengedhetetlenné válik a korai ébredésre való visszatérés. Ez az átállás az első hetekben sok diáknál fáradtsághoz vezethet, ami negatívan befolyásolhatja az iskolai teljesítményt is. E figyelemfelhívó üzenetet osztotta meg a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a közösségi médiában.

A szakértők véleménye alapján az alváshiány különféle tünetek formájában jelentkezhet a gyermekeknél:

A posztban említették, hogy az alváshiány okai között szerepelhet többek között a hormonális változások következtében kialakuló időeltolódás, a megnövekedett képernyőidő, az iskola utáni hektikus programok, a környezeti fényhatások, bizonyos gyógyszerek, a nem megfelelő alváshigiénia, valamint a koffeintartalmú ételek és italok fogyasztása. Ha kíváncsi vagy arra, hogy a különböző korosztályoknak mennyi alvásra van szükségük, itt találhatsz hasznos információkat. Emellett a témával kapcsolatos tudásod tesztelésére is lehetőséged van, kattints ide!

Related posts