Lehetséges, hogy akár négy évbe is beletelhet, mire Szíriában újra választásokat tudnak rendezni.


Az ország jelenlegi de facto vezetője korábban azt hangoztatta, hogy egy éven belül "látványos átalakulások" várhatóak Szíriában. Ennek nyomai már most is megfigyelhetőek, hiszen a HTS feloszlatását tervezik, továbbá a Honvédelmi Minisztérium alá kívánják helyezni az ország területén szétszórtan működő kurd katonai formációkat. A hivatalos bejelentésre a "nemzeti párbeszéd" konferenciáján fog sor kerülni - derül ki a Denník N cikkéből.

A 23 milliós országot vezető átmeneti kormány feje, bár pozitív változásokat vár Donald Trump elnökségének megkezdésétől, azt remélve, hogy ő majd visszavonja a Szíria-ellenes szankciókat, kiemelte azt is, nem szeretné, ha az orosz érdekeltség tárgyalások nélkül egyszerűen csak elhagyná az országot.

A jelenlegi körülmények között al-Shara várhatóan jövő év március elsejéig irányítja az országot.

Related posts