Dánia váratlan bejelentése: bevezetik a böfögési adót, amely sokakat megdöbbentett. Az új adó célja a környezetvédelmi intézkedések részeként a metánkibocsátás csökkentése, hiszen a böfögés jelentős mértékben hozzájárul a globális felmelegedéshez. A dán k

Dánia kormánya nem mindennapi lépést tett a klímavédelem érdekében: bevezette az úgynevezett "böfögési adót", amely a szarvasmarhák által kibocsátott üvegházhatású gázokra vet ki terhet.

Bár az intézkedés körüli viták élesek, a dán kormány határozottan hisz abban, hogy ez egy kulcsfontosságú lépés a zöld átmenet előmozdítása érdekében. Jelenleg a tonnánkénti adó 300 dán korona (körülbelül 16 500 Ft), de a tervek szerint 2035-re ezt az összeget 758 dán koronára (kb. 42 000 Ft) fogják emelni. Felmerül a kérdés: valóban környezetvédelmi célokat szolgál-e ez a lépés, vagy csupán egy ártalmatlannak tűnő intézkedés, amely valójában a gazdasági szabadságjogok korlátozását célozza?

Kapcsolódó téma: Dánia tervezi, hogy adóztatni fogja a nem realizált kriptovaluta nyereségeket is.

A gazdálkodók, különösen a szarvasmarha-tenyésztők, könnyű célpontot jelentenek egy ilyen intézkedéshez. "Csak a marhák böfögéséről van szó" - hangzik a közvélemény megnyugtatására szánt magyarázat. De vajon tényleg olyan ártalmatlan ez a szabályozás, mint amilyennek tűnik?

A kormány nyilatkozata szerint az adó célja a viselkedésformálás. Jeppe Bruss, Dánia zöld átmenetért felelős minisztere így fogalmazott: "A szennyezési adó arra hivatott, hogy változást generáljon a magatartásban." Az ilyen intézkedések bevezetése könnyebben kivitelezhető, ha egy kisebbségi csoportot, például a gazdálkodókat célozzuk meg, mintha szélesebb társadalmi rétegeket érintenénk.

Ez az érv azonban gyorsan elveszíti a súlyát, ha figyelembe vesszük, hogy az átlagos lakossági kibocsátások – mint például a közlekedés és a fűtés – jóval magasabbak a mezőgazdasági kibocsátásoknál. A dán kormány tehát inkább a gazdálkodókra hárítja az extra terheket, amelyek végül a fogyasztók zsebéből kerülnek kifizetésre. Így az áremelkedésekért nem a kormányt, hanem a termelőket teszik felelőssé.

A szarvasmarhák éves szén-dioxid-egyenértéke átlagosan 5,6 tonna, azonban ez az adat nem tükrözi a legeltetés kedvező környezeti hatásait. Gyakran előfordul, hogy ezek a pozitív hatások részben vagy akár teljes egészében kompenzálják a kibocsátást, és bizonyos esetekben nettó előnyöket is hozhatnak. A természetes ökoszisztémák összetett kapcsolatrendszere miatt az ilyen egyszerűsített számítások gyakran félrevezetőek lehetnek. Éppen ezért, amikor a gazdálkodás karbonlábnyomát értékeljük, kulcsfontosságú a környezeti hatások teljes spektrumának figyelembe vétele.

Ha a hús- és tejtermékek fogyasztása valóban akkora mértékben hozzájárul a klímaválsághoz, akkor miért nem a végső fogyasztókat terhelik meg adókkal? Az egyszerű válasz: politikai megfontolások állnak a háttérben. Senki sem vágyik arra, hogy a vaj ára hirtelen megugorjon a dán háztartásokban. Sokkal kényelmesebb a gazdákra hárítani a terheket, miközben a költségek csendesen áthárítódnak a vásárlókra. Hasonló intézkedések Hollandiában és Új-Zélandon komoly ellenállást váltottak ki; a gazdák tömegesen vonultak utcára, és egyes helyeken politikai változásokra is sor került. Dánia esetében pedig felmerül a kérdés, hogy ezek az intézkedések hosszú távon fenntarthatók-e.

A "böfögési adó" nem csupán a környezetvédelem szempontjából fontos intézkedés, hanem a központosított gazdasági irányítás egyik újabb megnyilvánulása is. Ez a szabályozás nemcsak a gazdák döntési szabadságát csökkenti, hanem a megnövekedett költségeket végül a fogyasztókra terheli. A történelem tapasztalatai azt mutatják, hogy az ilyen mértékű állami beavatkozás hosszú távon gazdasági stagnáláshoz és a közbizalom csökkenéséhez vezethet.