A pápa Hamvazószerdai homíliájában hangsúlyozta, hogy a világ tele van mérgező hatásokkal, amelyek elhomályosíthatják valódi identitásunkat. A hamu, amelyet ezen a napon kapunk, arra figyelmeztet bennünket, hogy emlékezzünk arra, kik is vagyunk valójában.
A Szent Szabina-bazilikában a bűnbánati időszak kezdetén tartott szentmisén Angelo De Donatis bíboros, főpenitenciárius olvasta fel Ferenc pápa homíliáját: ez az időszak, amely átformál bennünket, a remény felélesztésére hív. A szertartást az Aventinus-dombon található Szent Anzelm-templomból induló bűnbánati körmenet előzte meg.
Kérlek, irányítsd jóságoddal, irgalmas Atyánk, bűnbánati utunk első lépéseit, hogy külső hódolatunk összhangban legyen lelkünk mélyreható megújulásával. Ezt a könyörgést Angelo De Donatis bíboros, főpenitenciárius, Ferenc pápa küldöttje fogalmazta meg, és ezzel vette kezdetét a stáció liturgia az Aventinus-dombon álló Szent Anzelm-templomban. Ezt követően bűnbánati körmenet indult a Szent Szabina-bazilikához, ahol a szentmise bemutatásával és a hamvazkodás szertartásával elkezdődött a nagyböjti időszak.
A bazilikához vezető úton a szentek litániája csendült fel, miközben a hívek együtt léptek be a templomba. Kísérte őket a Szent Anzelm bencés közössége, a Szent Szabina domonkos atyái, valamint a püspökök és bíborosok. Donatis bíboros, mielőtt felolvasta volna a pápa által készített homíliát az ünnepi szertartásra, szívében a pápához fordult, akit február 14. óta a Gemelli-kórház falai között ápolnak. "Most, ebben a szent pillanatban, mélyen egyesülünk a pápával, és hálával tartozunk Neki, amiért imáit és szenvedéseit az egész Egyház és a világ javára ajánlja fel."
Ferenc pápa szavai gazdag szimbolikával és mély érzelmekkel telítve érintenek meg minket, összefonva a törékenység és a remény üzenetét. Ezek a fogalmak végigkísérik a nagyböjt időszakát, amely a húsvéti megújulás felé vezet. A hamu, amelyet a fejünkre hintázunk, nem csupán egy rituális gesztus, hanem egy mély önreflexióra is ösztönöz: emlékeztet arra, honnan jöttünk, és egyben arra is, hogy kik lehetünk. Amikor lehajtjuk a fejünket, hogy meghamvazkodjunk, egy belső utazásra hívunk magunkban. "A hamu emlékeztet minket életünk törékeny természetére és kicsinységünkre: porból születtünk, porrá válunk" – emeli ki a pápa. Az élet csupán egy pillanatnyi lélegzetvétel. "A törékenységünkből fakadó tapasztalatok tanítanak meg minket a valóságra. Fáradtságunk, gyengeségeink, a bennünket foglalkoztató félelmek és a kudarcok mind-mind arra figyelmeztetnek, hogy minden, amink van, végső soron mulandó" – fogalmazott Ferenc pápa homíliájában, mély gondolatokat ébresztve bennünk a mulandóságról és a megújulás lehetőségéről.
A törékenység közvetlen megtapasztalására késztet a betegség is, mint például a szegénység és a fájdalom, "amely néha hirtelen tör ránk és családunkra". Ferenc pápa óva intett a világot szennyező "finom poroktól" is: "Az ideológiai ellentét, az elnyomás logikája, a régi identitásideológiák visszatérése, amelyek mások kirekesztését, a föld erőforrásainak kizsákmányolását, az erőszak minden formáját és a népek közötti háborút vetik fel." Ezek mind "mérgező porok", amelyek elhomályosítják bolygónk levegőjét, megakadályozzák a békés együttélést, miközben napról napra nő bennünk a bizonytalanság és a jövőtől való félelem.
A törékenység a halálra emlékeztet, amelyet gyakran a látszatvilágból és a nyelvből is kiűznek, "de amely valóságként kényszeríti magát ránk, amellyel számolnunk kell, életünk bizonytalanságának és múlandóságának jeleként". "Az általunk viselt maszkok és gyakran a figyelmünk elterelésére tett furfangok ellenére a hamu arra emlékeztet bennünket, hogy kik vagyunk. Ez jó nekünk. Újra perspektívába helyez bennünket, kisimítja nárcizmusunk keménységét, visszavezet a valóságba, alázatosabbá és egymás számára elérhetőbbé tesz minket: egyikünk sem Isten, mindannyian úton vagyunk."
Az önmagunkba való mélyebb betekintés során néha le kell hajtanunk a fejünket, de ugyanakkor fel is kell emelnünk, hogy a figyelmünket arra irányítsuk, "aki a halál mélységéből feltámad, és minket is a bűn és a halál hamvaiból az örök élet ragyogásába emel". Ezt a szeretetteljes reményt tapasztaljuk meg a nagyböjt idején. "E remény nélkül - hangsúlyozta a pápa - csupán passzívan el kell viselnünk emberi létünk törékeny oldalát, és szomorúságban, elhagyatottságban kell élnünk. Fontos azonban, hogy mindig emlékezzünk arra, hogy "Isten szemében drága por" vagyunk, és az örökkévalóságra teremtett lények."
Ferenc pápa arra ösztönöz bennünket, hogy Jézust állítsuk életünk középpontjába, mert ez az út segíthet felfedezni, kik is vagyunk valójában: törékeny emberek, akik a szélben szétszórt hamuhoz hasonlóan keresik helyüket a világban. A Feltámadott reménye világosságot hozhat számunkra, átalakítva minket a remény jelévé a világ számára. A pápa hangsúlyozta, hogy az adakozás nem csupán cselekedet, hanem egy hívás is: lépjünk ki a saját világunkból, és osztozzunk mások szükségleteiben, hiszen együtt erősebbek vagyunk. Az imádság során ráébredünk arra, hogy szükségünk van Istenre, ahogy Jacques Maritain fogalmazott, valójában mindannyian a menny koldusai vagyunk, keresve a kegyelmet és a támogatást. A böjt pedig arra tanít minket, hogy a szeretetre és az igazságra való éhségünk csak Isten és egymás szeretete révén oltható, és ez az összetartozás adhat reményt egy fényesebb jövőre. Ferenc pápa szavai zárásként arra emlékeztetnek, hogy az életünk értelme a közösségben és a szeretetben rejlik.
A homíliát követően megkezdődött az áldás és a hamvazás szertartása. Giovanni Battista Re bíboros, a Bíborosi kollégium dékánja, szertartásos módon hamvazta meg a főpenitenciárius fejét, aki ezt követően a híveket is megáldotta a szent hamuval.
