A dél-koreai elnök szükségállapotot hirdetett, hogy lehetőséget teremtsen a „megvetendő Észak-Korea-barát, államellenes erők” felszámolására.
Szükségállapotot hirdetett Jun Szogjol dél-koreai elnök helyi idő szerint kedd este a YTN televízió élőben közvetített műsorában, arra hivatkozva, hogy fel akarja számolni a kormányzati munkát bénító, "szégyentelenül Észak-Korea-barát államellenes erőket". Jun Szogjol kijelentette, hogy nem volt más választása, mint ehhez az eszközhöz nyúlni a szabad és alkotmányos államrend fenntartása végett, mondván, hogy az ellenzéki pártok "rabul ejtették" a parlamentáris döntéshozatali folyamatot, ezzel válságba taszítva az országot. Az elnök a parlamentben többséggel rendelkező ellenzék azon kezdeményezésére utalt, amellyel fel akarják menteni tisztségéből az ország több magas rangú ügyészét, és elutasítják a kormányzat által beterjesztett költségvetési tervezetet. Az ellenzék több mint 4000 milliárd (1100 milliárd forint) dél-koreai von megszorítást szorgalmaz a büdzsében, amiről a kormány azt mondja, hogy aláásná a kormány alapvető működését. "Szükségállapotot hirdetek a szabad Koreai Köztársaság védelmére az észak-koreai kommunista erők fenyegetésével szemben, hogy eltörölhessük a megvetendő Észak-Korea-barát, államellenes erőket, amelyek népünket szabadságától és boldogságától próbálják megfosztani, és annak érdekében, hogy megóvjuk a szabad alkotmányos rendet" - mondta Jun Szogjol. A Yonhap dél-koreai hírügynökség beszámolója szerint a szöuli törvényhozás bejáratát lezárták. "Tankok, páncélozott szállító járművek, lőfegyverekkel és késekkel felfegyverzett katonák fogják irányítani az országot" - hangoztatta Li Dzsemjung, az ellenzéki Demokrata Párt vezetője, akinek pártja többséggel rendelkezik a parlamentben. "A Koreai Köztársaság gazdasága visszavonhatatlanul össze fog omlani. Polgártársaim, kérlek titeket, jöjjetek a nemzetgyűléshez!" - tette hozzá. A bejelentés hírére a dél-koreai von jelentősen vesztett értékéből a dollárral szemben. (MTI)